Belföld

Az Alkotmánybíróság dönthet a bírói tanácsról

A Handó Tündét többször is kritizáló bíró második perét is elvesztette

Alkotmánybírósághoz fordult Székely László ombudsman az Országos Bírói Tanács (OBT) ügyében. Közben megszüntették azt a pert, amelyet egy bíró indított Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke ellen.

Az OBH elnökének megkeresésére Székely László, az alapvető jogok biztosa az Alkotmánybírósághoz fordult az OBT működésének törvényességével kapcsolatban – tudatta az OBH. Az ügy előzménye, hogy tavaly tavasszal a bírói tanács huszonnyolc választott tagja és póttagja közül tizenheten lemondtak, ezért azóta – az OBH álláspontja szerint – az OBT működése nem törvényes. A hivatal a vitában a vonatkozó törvényre hivatkozott, amely meghatározza, a tanács tagjainak számát, és azt is, hogy a testületben milyen arányban kell képviseltetniük magukat az egyes bírósági szinteknek. Handó Tünde már korábban is jelezte, hogy az ügyben csak az Alkotmánybíróság (Ab) hozhat megnyugtató döntést. Mivel azonban az alaptörvény alapján az OBH elnöke nem jogosult közvetlenül az Ab-hez fordulni, ezért tavaly novemberben Székely Lászlót kérte erre.

A Győri Törvényszék közben megszüntette azt a pert, amelyet Vasvári Csaba, az OBT egyik tagja indított Handó Tünde ellen. Az OBH elnökét többször is kritizáló, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon ítélkező Vasvári azért fordult munkaügyi bírósághoz, mert sérelmesnek tartotta, hogy nem nevezték ki az általa megpályázott bírói álláshelyre. Határozatában a másodfokú bíróság az OBH álláspontjával egyezően megállapította, hogy a Handó Tündét elmarasztaló elsőfokú ítélet megalapozatlan volt és a pert már első fokon meg kellett volna szüntetni. Az OBH közleményében emlékeztet, hogy ez már a második per, amit Vasvári elveszített a sikertelen pályázata kapcsán. „A mai döntéssel egy hosszú, és a sajnálatos sajtóvisszhangja miatt a bíróságok tekintélyének csorbítására alkalmas vita zárult le megnyugtató módon. Magyarország bíráinak kiválasztása törvényesen és szakmai szempontok alapján történik” – írta az OBH.