Belföld

Átszervezték a politikai koordinációt

Rogán a Antal kormányzati kommunikációért is felel majd miniszterként

Elfogadta az Országgyűlés a Miniszterelnöki Kabinetiroda létrehozásához szükséges változtatásokat, és hatalmas többséggel megszavazta az ügyvédi törvény módosítását is.

Rogán és Kósa 20151013
Mellettem az utódom. Rogán Antal és Kósa Lajos (elöl) a Házban (Fotó: Csudai Sándor)

Több jelentős törvénymódosításról is szavazott tegnap a Ház, amely a héten csak tegnap ülésezett. A frakciók egyetértése mellett, a házszabálytól eltéréssel egy nap alatt megvitatták az ügyvédekről szóló törvény módosítását, amelyről döntöttek is. Az ötpárti támogatással beterjesztett törvénymódosítás összevont vitájában minden felszólaló a változtatás szükségességéről beszélt. A módosítással – az ügyvédi kamara autonómiájának tiszteletben tartásával – rendezhetővé válnak az olyan, jogbizonytalanságot előidéző helyzetek, amelyek az átmenetileg működésképtelenné vált területi kamara közfeladatainak ellátását veszélyeztetik.

Ismert, a Budapesti Ügyvédi Kamara tisztújítását a bíróság megsemmisítette, és nem tisztázott, jelenleg ki jogosult a hatáskörök gyakorlására. Az indoklás szerint ebben az átmeneti időszakban a törvény a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, illetve elnöksége kezébe helyezi a döntést az ideiglenesen működésképtelenné vált területi kamara által ellátandó feladatok „szétosztásáról”. A zárószavazáson a képviselők 161 igen, két nem és egy tartózkodás mellett fogadták el a módosítást, amelyet korábban a Igazságügyi Minisztérium és a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke is támogatott.

A parlament döntött a Miniszterelnöki Kabinetiroda létrehozásáról is, amelyhez a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt kellett módosítani. A szavazás előtti vitában az ellenzék élesen támadta az új szervezeti egység létrehozását, indokolatlannak és felesleges pazarlásnak tartva azt. A Ház végül 110 igen, harminc nem szavazat és egy tartózkodás mellett megszavazta a Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter által beterjesztett változtatást.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda mint az általános politikai koordinációért felelős tárca önálló minisztériumként jön létre. A harmadik Orbán-kormány tizedik tárcáját a kormányfő kabinetfőnökeként, miniszteri rangban Rogán Antal, a Fidesz korábbi frakcióvezetője irányíthatja majd. A törvénymódosítás azt is rögzíti, hogy a kormányfő munkáját a kabinetirodán működő Miniszterelnöki Programiroda segíti. A főosztályokra és osztályokra tagozódó programirodát államtitkár vezeti, akinek tevékenységét a miniszterelnök közvetlenül irányítja. A kabinetiroda felel majd a jövőben a kormányzati kommunikációért is.

Lázár János kezdeményezése alapján ezzel kapcsolatban az idei költségvetést is módosították a képviselők 111 igen szavazattal, 52 nem ellenében, egy tartózkodás mellett. A döntés alapján a büdzsé kiegészül a Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezettel. A módosítás szerint a felmerülő források biztosítását a kormány saját hatáskörben rendezi. A változások tegnap megjelentek a Magyar Közlönyben.


Röviden
Pénteken iktathatják be az új igazságügyi államtitkárt, Völner Pált

- Információink szerint pénteken veszi át megbízólevelét Áder János köztársasági elnöktől Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium új parlamenti államtitkára, aki Répássy Róbertet váltja ezen a poszton. Völner korábban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastrukturális területért felelős államtitkára volt.

- A múlt héten elhunyt Göncz Árpád egykori köztársasági elnökre emlékezett tegnapi ülésének elején az Országgyűlés. Kövér László házelnök megemlékező beszédében azt mondta, Göncz Árpád sorsa egybeforrt a huszadik század magyar történelmével, a volt köztársasági elnök előtt fejet hajt az egész nemzet és a demokratikus világ.

- A szocialista képviselő, pártelnök Tóbiás József napirend előtt arról beszélt, a társadalom döntő többsége a dolgozói szegénységet nevezi a legsúlyosabb problémának ma Magyarországon. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint ezt a kiállást várták volna a magyar emberek 2008-ban az MSZP-től, amikor azonban fizetéscsökkentés volt. Kitért arra is, a Fidesz-kormányok alatt mindig nagyobb mértékben emelkedett évente a minimálbér, mint a szocialista vezetésű kabinetek idején.

- Gondoskodni kell az ESZOSZ-károsultakról – hangsúlyozta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) felszólalására reagálva. Az ellenzéki képviselő szerint még mindig csaknem kétezer ember helyzete nem rendeződött munkajogilag az érintettek közül. Lázár szerint még vizsgálják, az erdőgazdaságok miért nem tudtak megfelelő munkát adni a szervezetből érkezőknek, holnap ismét tárgyalni fog a kormánymegbízottakkal a problémáról, az egyeztetésre pedig Bangónét is szívesen látja.

- Dúró Dóra magasnak ítélte a pedagógusok adminisztrációs terheit és bírálta az értékelési rendszert. Rétvári Bence erre úgy fogalmazott, a jobbikos politikus „Magyar Bálint-i húrokat” penget, és megfeledkezett az értékelés valódi céljairól, arról, hogy a szülőket közelebb hozzák az iskolához, s véleményt nyilváníthassanak arról, hogyan tanítják gyermekeiket.

- Még az ősszel dönthet a parlament arról, hogy január elsejétől Dunaújvárosi Egyetem néven az alkalmazott tudományok egyetemeként működhet tovább a Dunaújvárosi Főiskola. András István rektor a távirati irodának elmondta, a szakmai egyeztetések lezárultak.