Belföld

Átadták a Mindszenty-emlékérmeket

A keresztény Magyarország szolgálatának jegyében kell ápolni a hercegprímás életpéldáját, szellemiségét – mondta Lezsák Sándor

„Azon dolgozunk, hogy Mindszenty József életpéldája, gondolatai ma is erősek legyenek, köztünk éljenek. S nemcsak könyvekben vagy a különböző szobrokban, hanem a mindennapi életben, illetve a gyakorlatban is” – adta meg az alaphangot Lezsák Sándor parlamenti alelnök, a Mindszenty Társaság ügyvezető elnöke a hercegprímásról elnevezett emlékérem tegnapi átadásán.

Lezsák Sándor 20141104
Lezsák Sándor és a díjazottak: Bolberitz Pál, Horváth János és P. Ferencz B. Ervin (Fotó: Csudai Sándor)

Kifejtette, a társaság felelőssége és feladata, hogy ebben a munkában más intézményekkel, szervezetekkel, alapítványokkal, közösségekkel, valamint a római katolikus egyházzal is együttműködjön. Ennek szellemében szerveznek rendszeresen, országszerte tanulmányi vetélkedőket, tanácskozásokat, illetve biztosítanak ösztöndíjat is diákok számára. „Valamennyien a keresztény Magyarországot szolgáljuk, nemzeti érdekből is” – fogalmazott a kormánypárti politikus az Országgyűlésben tartott eseményen.

Az elismerésben ezúttal Bolberitz Pál egyetemi tanár, a Szent István Akadémia elnöke, Horváth János közgazdász, az Országgyűlés volt korelnöke és P. Ferencz B. Ervin ferences szerzetes részesült. A résztvevők, ahogy az elmúlt években, úgy ezúttal is levonultak a Parlamentnek ahhoz a terméhez, ahonnan 1956. november 3-án este Mindszenty József rádióbeszédet mondott, s az ott elhelyezett emléktáblát megkoszorúzták.

A Mindszenty Társaság még 2004-ben alakult, célja a hercegprímás emlékének ápolása, a kommunista államhatalom által bebörtönzött, meghurcolt főpap történelmi életművének megismertetése a közvéleménnyel, a bíboros teljes életútja feltárásának támogatása, boldoggá avatásának szorgalmazása. Lezsák szerint a díjazottak ebben a munkában tudnak közreműködni, hitelesen képviselve a hercegprímás szellemiségét a mai világban.