Belföld
Amerikai-magyar légi és szárazföldi művelet a pápai repülőtéren
A Lukavica folyón az árvízben összedőlt híd újjáépítésében is segédkeznek a honvédség szakemberei Bosznia-Hercegovinában

Hadgyakorlaton az egyik hazai Gripen (Fotó: Hegedüs Róbert)
Négy kiemelt helyszínen, köztük a pápai bázisrepülőtéren és a várpalotai gyakorlótéren hajtják végre magyar irányítás alatt a Warlord Rock 2015 elnevezésű közös amerikai–magyar hadgyakorlatot. A katonai művelet célja, hogy a harcoló, harctámogató és harci kiszolgáló erők szövetséges együttműködésben készüljenek fel a légideszant-műveletek tervezési, szervezési és vezetési feladataira. A gyakorlaton több mint 750 katona vesz részt – amerikai részről a 173. Légi Mozgékonyságú Dandár, a Magyar Honvédségtől pedig az 5. Bocskai István Lövészdandár 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalja, a 25/88 Könnyű Vegyes, valamint a 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj. A légideszant-művelet során a C–17-es és C–130-as amerikai repülőgépek az olaszországi Aviano légibázisról indulva csoportosítják át a katonákat, akik háromszáz méter magasból ugranak le a kijelölt területre, alkalmanként egyszerre közel százan. A március 3-ig tartó – NATO vezetési elvek szerinti – gyakorlat leglátványosabb részét ma megtekinti Colleen Bell, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete, Hende Csaba honvédelmi miniszter és Ben Hodges altábornagy, az amerikai haderő európai parancsnokságának parancsnoka.
A magyar katonák is segédkeznek a tavalyi, Bosznia-Hercegovinában lefutott árvíz által megrongált hidak helyreállításában. Baranyai István százados, a magyar mentorcsoport parancsnoka a közelmúltban lapunknak arról beszélt, a honvédek tavasszal a Lukavica folyó átkelőjének építéséhez is támogatást nyújtanak. Katonáink már hónapokkal ezelőtt felkészültek a feladatra, sőt, a jelenlegi projekt előkészítésekor is aktív szakmai támogatást nyújtottak.
A százados dicsérte a velük együttműködő boszniai katonák magas szintű motiváltságát és pozitív hozzáállását, hozzátéve, hogy a híd várhatóan február végére készül el.
A legfrissebb hírek szerint a bosznia-hercegovinai fegyveres erők Derventában állomásozó műszaki zászlóaljának katonái hozzáfogtak az acélszerkezet építéséhez. A Doboj városának közelében, a Lukavica folyón történő hídépítési projektben a magyar műszaki katonák mentorként vesznek részt.
Az előző év sikeres rekonstrukciós projektjeit követően az ENSZ Fejlesztési Program (UNDP) továbbra is biztosítja a forrásokat a jelenlegi, valamint három másik – Zvornik, Gradiška és Sekovici – átkelő újjáépítéséhez, amelyeket újfent az EUFOR és a boszniai haderő együttműködésével kiviteleznek. A katonai erők „nem harci jellegű” alkalmazása szinte minden országban megjelenik – nincs ez másképp Bosznia-Hercegovinában sem. A hídépítés jó lehetőséget nyújt a katonák szakmai felkészítésére, amellyel korántsem mellékesen egyben kivívják a helyi lakosság elismerését is. Fontos megjegyezni, mindebben a Magyar Műszaki Mentorcsoport kiemelt szerepet játszik.
Múlt héten kezdődött és három hónapig tart a honvéd altisztek csapatgyakorlata az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél. A győri alakulatnál az MH Altiszti Akadémia (AA) légvédelmi rakéta szakos másodéves hallgatói a rendszeresített eszközök főbb adatait, alkalmazásuk rendszabályait, valamint a hozzájuk kapcsolódó alapvető harcászati és technikai tudnivalókat ismerhetik meg. A tíz honvédnek az 1. és a 2. légvédelmi rakétaosztály oktatói a kis hatótávolságú KUB-rend-szer indítóállványának (SZPU), a célfelderítő és -rávezető állomásának (SZURN), illetve a közeli hatótávolságú MISTRAL légvédelmi állomás vezetési pontjának (MCP) és rakéta-indítóállványának (ATLAS) kezelését is bemutatják. Ezzel párhuzamosan a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának (NKE) légvédelmi szakos végzős hallgatói is a győri laktanyában töltik csapatgyakorlatukat. Mivel mind a hadnagyi, mind az őrmesteri rendfokozat várományosai utolsó félévüket kezdik el az AA-n és az NKE-n, a tét nem csekély számukra, hiszen a nyáron esedékes záróvizsgán már önállóan kell bizonyítaniuk felkészültségüket.