Belföld

Alaptalanul írt bántalmazásról az ellenzéki sajtó egy része

Megerősítik a gyermekvédelmi jelzőrendszert, és két éven belül minden kiskorút nevelőszülőknél helyezhetnek el, miután lezárul a mamutintézmények kiváltása

Immár a rendőrség is arra jutott, hogy nem történt bűncselekmény, illetve a dolgozók nem követtek el szexuális bántalmazást az Alföldi utcai gyermekotthonban. A BRFK lezárta a nyomozást.

Lezárta a Fővárosi Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattal kapcsolatban ismeretlen tettes ellen kiskorú veszélyeztetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), a „nyomozás alapján nem állapítható meg a bűncselekmény elkövetése” – tudatta lapunk megkeresésére a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság. Ismeretes, tavaly ősszel több sajtóorgánumban megjelent az a hír, hogy egy gyermekotthonban a dolgozók szexuális ellenszolgáltatást kértek különböző kedvezményekért, juttatásokért cserébe az ott nevelt gyermekektől. A sajtó egyes képviselői ezt a valótlanságot a vizsgálat megkezdését megelőzően, vizsgálati eredmény nélkül, megtörtént tényként kezelték, s ezzel mély felháborodást váltottak ki a közvéleményből, s így a hír komoly presztízsvesztést okozott a teljes gyermekvédelmi szakmának – idézte fel tájékoztatásában a főigazgatóság.

Az ügyben nemcsak a rendőrség indított nyomozást, de belső vizsgálatot rendelt el a szociális államtitkárság, a fővárosi kormányhivatal és az Alföldi utcai gyermekotthon fenntartója is. Ezek már korábban lezárultak, és a rendőrség mostani megállapításához hasonlóan arra jutottak, hogy a médiában megjelent gyanúsításnak nincs alapja, a dolgozók nem követtek el a rájuk bízott kiskorúak sérelmére szexuális visszaélést vagy más bűncselekményt.

A főigazgatóság részéről megerősítették: a kormány elkötelezett a gyermekvédelmi jelzőrendszer megerősítésében, kiemelt társadalompolitikai célja az esélyteremtés, valamint a gyermek alaptörvényben garantált védelemhez való jogának biztosítása. Az elmúlt évek intézkedéseinek köszönhetően a jogszabályok jóval hatékonyabb és célzottabb segítséget adnak a családoknak és az őket segítő, gyermekvédelemmel foglalkozó szakembereknek, a témában külön munkacsoport is alakult 2016 végén. Hozzátették ugyanakkor, hogy bármilyen, a gyermekek ellen elkövetett bűncselekmény elfogadhatatlan, a 2013-ban életbe lépett új Btk.-ban szigorították is az erre vonatkozó büntetési tételeket.

Szintén fontos kormányzati törekvés, hogy a gyerekeket ne tömeges, állami intézményekben helyezzék el, hanem minél nagyobb arányban nevelőszülőhöz, illetve családiasabb körülmények közé kerüljenek. Megerősítették: az év végére a tizenkét év alatti gyerekek több mint kilencven százaléka nevelőszülőkhöz kerül, 2019-re pedig befejeződik az intézmények megújítása és kiváltása a gyermekvédelemben.

Tavaly ősszel Székely László ombudsman és Czibere Károly szociális államtitkár is többször felhívta a figyelmet a média fokozott felelősségére, a hiteles, alapos tájékoztatás fontosságára az ilyen érzékeny, gyermekeket ért szexuális abúzust felvető, társadalmi felháborodást kiváltó ügyekben. „A gyermekvédelmi rendszerrel és a vélelmezett vagy valóságelemeket tartalmazó, általánosító, sejtető, a környezetből kiragadott tudósítások akadályozzák a gyermekvédelmi rendszer jobbítását, a sérelmek hatékonyabb megelőzését. Az ombudsman szerint ez esetben fennáll a veszélye, hogy olyan torzított kép kerül a nyilvánosság elé, amely érdemi, teljes körű helyzetelemzés hiányában komoly kárt okozhat az érintett gyermekeknek és szakembereknek egyaránt” – fogalmaztak.