Belföld
Alaptalan az ellenzéki vádaskodás
Közel sem antidemokratikus a magyar választási rendszer, a bojkott pedig a gyengék fegyvere az Alapjogokért Központ szerint
Ismét elővette az ellenzék, illetve a hozzá köthető médiumok, hogy a 2010 után kialakított választási rendszer aránytalan, a Fidesz-KDNP-nek kedvez, csökkentve a kormányváltásra készülő erők győzelmi esélyeit – mutatott rá lapunknak nyilatkozva Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója. „Halljuk, bezzeg az előző rendszer mennyivel demokratikusabb volt, továbbá a mostani felvetések arra is jók, hogy az esetleges választási vereség után majd lehessen hivatkozni arra, ők, illetve a kritikusok már előre megmondták: így képtelenség nyerni” – magyarázta az elemző, aki szerint ezek teljesen téves, sőt, félrevezető következtetések. Az „alap” ugyanis változatlan: továbbra is az a politikai tömb tud győzni a választásokon, amelyik a legnépszerűbb.
Magyarországon 1990 óta vegyes választási rendszer van, a listás és az egyéni jelöltekre leadott voksok bonyolult „vegyítéséből” alakul ki az eredmény. 2010 után alapjaiban nem történt érdemi változás, továbbra is a vegyes szisztéma működik, annyi változással, hogy a korábbi három komponens – egyéni kerületek, megyei listák, országos listák – helyett immáron csak egyéni jelöltekre és országos listákra lehet szavazni. Emellett két forduló helyett egy lett, de megkönnyítették az indulást az egyéni aspiránsoknak. Az érdemi változás valójában annyi, hogy míg korábban a listás, tehát arányos ágon megszerezhető mandátumok aránya némileg túlsúlyban volt, addig ma ez az egyéni, tehát többségi ágon megszerezhető mandátumok javára picit „átbillent”. A sokat kárhoztatott „győzteskompenzáció” pedig nem torzítja a rendszert a korábbiakhoz képest, mert valójában az a régi megyei listák nagypártokat favorizáló hatását pótolja. Az pedig, hogy Trianon tragédiája után a határon túli magyarok szavazhatnak levélben, teljesen legitim. Ennek kapcsán az a kritika, hogy a külföldön dolgozók miért nem szavazhatnak ugyanígy, fals: számukra ezt csak úgy lehetne megoldani, ha valamennyi, magyar lakcímmel rendelkező állampolgár szavazhatna levélben, ami nyilvánvalóan kezelhetetlenné tenné a szavazatösszesítést.
A magyar szisztéma egyébiránt a német, szintén vegyes rendszer példáját követi. Az arányos, tehát csak listákat tartalmazó szavazásokkal – például Olasz- vagy Görögországban – ugyanis az a baj, hogy csak nehezen alakul ki stabil kormánytöbbség, így sokszor permanens a kormányválság, mivel folyamatos a koalíciókényszer. Az angolszász országokban ezzel szemben azonban tisztán többségi rendszer van, csak egyéni jelöltekre lehet szavazni, ám emiatt például Angliában a Nigel Farage-féle UKIP-nek hiába van országosan akár húszszázalékos támogatottsága, egyetlen politikusa ül csupán az alsóházban.
Szintén hallani a 2014-es hazai eredmény kapcsán az ellenzék részéről, hogy ötven százalék alatti listás eredménnyel szerzett ismét kétharmadot a parlamentben a Fidesz, ezért is torz a rendszer. Szánthó Miklós ennek kapcsán felidézte, az MSZP-t és az SZDSZ-t is „túlkompenzálta” a rendszer 1994-ben, mégsem mondták illegitimnek a Horn-kormányt. Ugyancsak vád, hogy a választókörzetek arányosítása során a Fidesznek „maga felé hajlott a keze”. Ezt azonban maguk a tények cáfolják: a 2014 óta tartott időközi parlamenti választások többségét éppen az ellenzék nyerte, akár eredendően fideszes kerületben. Vagyis lehetséges számukra is a győzelem, ez a vád is botorság – hangsúlyozta.
Kifejtette, a 2010-es választásokig az összes voksolást úgy tartották, hogy az egyéni körzeteket még egy 1989-es minisztertanácsi rendelet szabályozta. Az Alkotmánybíróság 2005-ben mondta ki, hogy mulasztásos alkotmánysértés áll fenn, ám magát a rendeletet csak 2011-ben semmisítették meg formailag is. A húszéves rendszer már annyira torzított, hogy volt olyan képviselő, akit kilencvenezer, s volt, akit harmincezer fős körzetben választottak meg. Az új, immár törvényi szintű szabályozás ezzel szemben arányos, sőt egy korrekciós mechanizmust is tartalmaz.
Ami az „egyfordulósítást” illeti: ebben kevésbé tudnak sakkozni a kisebb pártok, ám éppen az volt a demokratikus anomália, hogy korábban az első kör előtt szinte senki nem fedte fel a lapjait, a két forduló közötti háttéralkuk pedig alkalmasak voltak a választók megtévesztésére. Erre immár nincs lehetőség, rögtön tiszta helyzetet kell teremteni – vont mérleget Szánthó, megjegyezve, a bojkott pedig „általában a gyengék fegyvere”.
Magyarországon 1990 óta vegyes választási rendszer van, a listás és az egyéni jelöltekre leadott voksok bonyolult „vegyítéséből” alakul ki az eredmény. 2010 után alapjaiban nem történt érdemi változás, továbbra is a vegyes szisztéma működik, annyi változással, hogy a korábbi három komponens – egyéni kerületek, megyei listák, országos listák – helyett immáron csak egyéni jelöltekre és országos listákra lehet szavazni. Emellett két forduló helyett egy lett, de megkönnyítették az indulást az egyéni aspiránsoknak. Az érdemi változás valójában annyi, hogy míg korábban a listás, tehát arányos ágon megszerezhető mandátumok aránya némileg túlsúlyban volt, addig ma ez az egyéni, tehát többségi ágon megszerezhető mandátumok javára picit „átbillent”. A sokat kárhoztatott „győzteskompenzáció” pedig nem torzítja a rendszert a korábbiakhoz képest, mert valójában az a régi megyei listák nagypártokat favorizáló hatását pótolja. Az pedig, hogy Trianon tragédiája után a határon túli magyarok szavazhatnak levélben, teljesen legitim. Ennek kapcsán az a kritika, hogy a külföldön dolgozók miért nem szavazhatnak ugyanígy, fals: számukra ezt csak úgy lehetne megoldani, ha valamennyi, magyar lakcímmel rendelkező állampolgár szavazhatna levélben, ami nyilvánvalóan kezelhetetlenné tenné a szavazatösszesítést.
A magyar szisztéma egyébiránt a német, szintén vegyes rendszer példáját követi. Az arányos, tehát csak listákat tartalmazó szavazásokkal – például Olasz- vagy Görögországban – ugyanis az a baj, hogy csak nehezen alakul ki stabil kormánytöbbség, így sokszor permanens a kormányválság, mivel folyamatos a koalíciókényszer. Az angolszász országokban ezzel szemben azonban tisztán többségi rendszer van, csak egyéni jelöltekre lehet szavazni, ám emiatt például Angliában a Nigel Farage-féle UKIP-nek hiába van országosan akár húszszázalékos támogatottsága, egyetlen politikusa ül csupán az alsóházban.
Szintén hallani a 2014-es hazai eredmény kapcsán az ellenzék részéről, hogy ötven százalék alatti listás eredménnyel szerzett ismét kétharmadot a parlamentben a Fidesz, ezért is torz a rendszer. Szánthó Miklós ennek kapcsán felidézte, az MSZP-t és az SZDSZ-t is „túlkompenzálta” a rendszer 1994-ben, mégsem mondták illegitimnek a Horn-kormányt. Ugyancsak vád, hogy a választókörzetek arányosítása során a Fidesznek „maga felé hajlott a keze”. Ezt azonban maguk a tények cáfolják: a 2014 óta tartott időközi parlamenti választások többségét éppen az ellenzék nyerte, akár eredendően fideszes kerületben. Vagyis lehetséges számukra is a győzelem, ez a vád is botorság – hangsúlyozta.
Kifejtette, a 2010-es választásokig az összes voksolást úgy tartották, hogy az egyéni körzeteket még egy 1989-es minisztertanácsi rendelet szabályozta. Az Alkotmánybíróság 2005-ben mondta ki, hogy mulasztásos alkotmánysértés áll fenn, ám magát a rendeletet csak 2011-ben semmisítették meg formailag is. A húszéves rendszer már annyira torzított, hogy volt olyan képviselő, akit kilencvenezer, s volt, akit harmincezer fős körzetben választottak meg. Az új, immár törvényi szintű szabályozás ezzel szemben arányos, sőt egy korrekciós mechanizmust is tartalmaz.
Ami az „egyfordulósítást” illeti: ebben kevésbé tudnak sakkozni a kisebb pártok, ám éppen az volt a demokratikus anomália, hogy korábban az első kör előtt szinte senki nem fedte fel a lapjait, a két forduló közötti háttéralkuk pedig alkalmasak voltak a választók megtévesztésére. Erre immár nincs lehetőség, rögtön tiszta helyzetet kell teremteni – vont mérleget Szánthó, megjegyezve, a bojkott pedig „általában a gyengék fegyvere”.