Belföld

Alakul a fokozatos fizetésemelés

Több ezer ágyat csoportosítanak át az egészségügyből a szociális ellátáshoz – erősítette meg Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár

Ismét tárgyaltak az egészségügyibér-emelésről, amely várhatóan többlépcsős folyamat lesz. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár pedig egy konferencián bejelentette, három éven belül kivezetik a krónikus ellátást a kórházakból, ennek részeként még az idén több ezer ágyat csoportosítanak át a szociális rendszerbe.

kórház
Átszervezik a kórházi ellátást (képünk illusztráció) (Fotó: Nagy Balázs)

Az egyre gyorsabban elöregedő társadalomra, a „demográfiai jövőképre” készül azzal az egészségpolitika, hogy még ebben az évben kétezer-kétszáz-háromezer ágyat csoportosít át az egészségügyből a szociális ellátórendszerbe – jelentette ki tegnap Ónodi-Szűcs Zoltán a Figyelő című hetilap konferenciáján. A szakállamtitkár azt mondta, tíz éven belül hárommillió olyan állampolgár lesz az országban, aki valamilyen gondozást igénylő krónikus, de nem fertőző betegséggel küzd.

Előrevetítette, a következő három-négy évben kivezetik ezt az ellátási formát a kórházakból és a jelenleginél nagyobb teret adnának ugyanennek a szociális rendszerben. Beszélt arról is, nem tud egyetlen olyan problémát, feszültséget az ágazatban, amelyet a mostani kormány idézett volna elő, így a döntéshozókon legfeljebb azt lehet számon kérni, hogy milyen tempóban halad ezek felszámolásában. Megjegyezte, az egészségügy jövőre tervezett százhatvanhatmilliárd forintos pluszforrásából bele tudnak vágni az átalakításba.

Ónodi-Szűcs Zoltán beszélt az orvosok elvándorlásáról is. Meglátása szerint nemcsak azért fontos, hogy a külföldön dolgozó magyar kollégák hazajöjjenek, mert kevés orvos van itthon, hanem mert a kint lévők „olyan munkakultúrában dolgoznak, ahol minden folyamat szabályozott”, és jó lenne, ha mindez a hazai egészségügyben is elterjedne. A bértárgyalásokkal összefüggésben kijelentette, a plusz százhatvanhatmilliárd forint felét szeretnék a fizetések rendezésére fordítani, és arra törekednek, hogy a folyamat kiterjedjen 2018–19-re is, mivel az ágazat átalakításához „munkabékére van szükség”.
Németh László, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója arról beszélt, sokat várnak a még az idén elinduló kancellári rendszertől, amelyet területi alapon működtetnek majd, nem kórházanként. Fontosnak nevezte, hogy az elsősorban a gazdasági folyamatok kézben tartásáért felelős kancellárok „nem a kórházvezetők ellenségei, hanem segítői lesznek”.

Korábbi nyilatkozatát megerősítve hibának nevezte Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke az Országos Egészségbiztosítási Pénztár tervezett bezárását, hiszen „annak éppen az lenne a feladata, hogy elvégezze az ellátások pénzügyi háttérszámításait”, amelyek alapján hatékonyabbá lehetne tenni a rendszert.

Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint pusztán a többletforrások nem elégségesek arra, hogy „minden probléma megoldódjon”. Az éppen tegnap folytatódó egészségügyibér-tárgyalások az emelések szerkezetéről szólnak. Közölte, a szakápolók és az orvosok is többlépcsős béremelésben részesülnek majd, és nem zárta ki, hogy a folyamat még az idén kezdetét veszi.