Belföld
Alacsonyan maradhat az áram ára
Kormányinfo 81. Konzultálnak a kettős minőségről az áruházláncokkal

Két héten belül, a jogi határzár szigorításának várható hatályba lépésére kész lesznek az ehhez kapcsolódó infrastrukturális beruházások, így például a migránsok elhelyezésére szolgáló konténerek – mondta lapunk kérdésére a tegnapi Kormányinfón Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A második, úgynevezett „okoskerítés” megépítése ellenére egyelőre ugyanakkora létszámmal vesznek részt a határvédelemben a rendőrség és a honvédség tagjai. Lázár szerint csak a későbbi tapasztalatok és a migránsok számának alakulása fényében lehet ezen változtatni. A miniszter közölte, hogy a 143 kilométeres második kerítésnek május elsejéig kell elkészülnie.
Kategorikusan cáfolta és visszautasította azokat a híreket, amelyek szerint a magyar hatóságok bántalmazzák a határon az illegális migránsokat. Magyarázata szerint ez azért sem fordulhat elő, mert a magyar rendőrök vagy honvédek nem mehetnek át szerb területre. Jelezte, hogy a kormány mindenképpen megvédi a migránsokra vonatkozó szigorításokat, amelyek összhangban állnak az európai joggal és teljesítik Ausztria, valamint Németország elvárásait, hogy ne érkezzen hozzájuk több illegális bevándorló.
A paksi beruházásról szóló európai bizottsági döntés kapcsán elmondta: az erőmű kapacitás-fenntartásával kapcsolatos beruházás elől minden európai uniós jogi akadály elhárult. A miniszter értékelése szerint ez a magyar gazdasági diplomácia elmúlt harminc évének legsikeresebb akciója. A kormány ezzel hatvan évre rendezte a magyar áramigényeket, és garantálja, hogy hazánkban alacsony lesz az áram ára – jelentette ki.
Emlékeztetett, az Európai Bizottság (EB) 2013-ban kezdte meg az erőműbővítéssel kapcsolatos vizsgálatot, amit most zárt le. Ebben megállapították, hogy a paksi atomerőmű megfelel az európai és nemzetközi biztonsági követelményeknek, a beruházás pedig a beszerzési előírásoknak. A testület állásfoglalása azt is egyértelművé tette, hogy hazánknak joga volt Oroszországgal szerződést kötni az építésről. A bizottság megállapította azt is, az Európai Unió normarendszerével összeegyeztethető, hogy állami támogatást tartalmaz az építés. A magyar kormány 2014-es megállapodásai szerint az atomerőmű állami tulajdonban marad, a beruházás célja pedig, hogy minél olcsóbban tudjon áramot termelni – mondta Lázár János. Hozzátette: jelenleg a hazai energiaigény negyven-ötven százalékát elégíti ki a paksi erőmű, és a kormány céljai szerint ezt a kapacitásmennyiséget őrizné meg a jövőben is. A bizottság állásfoglalása is a beruházás megtérüléséről ad számot, a kormánynak tehát megéri megépíteni az új blokkokat – hangsúlyozta. Megjegyezte, hogy a bizottság vizsgálata szerint a beruházással egy magánbefektető nem járna olyan jól, mint a magyar állam. Az atomerőmű kitermeli az építési és egyéb költségeket, sőt egy-két százalékos profitot is termel – közölte a miniszter.
A bizottság egyébként erről a profitról is rendelkezett, és kimondta például, hogy a Paks II. projekttársaság az általa termelt nyereséget kizárólag beruházásra vagy az állam részére fizetheti ki. Előírták azt is, hogy a társaságnak jogilag és szervezetileg el kell különülnie a Magyar Villamos Művek csoporttól. Idén az engedélyezési eljárásokat folytatják le, és talán az év végén ténylegesen is elkezdődhet az építkezés.
Azokkal a sajtóhírekkel kapcsolatban, amelyek szerint a kormány újabb adókat vetne ki a hazánkban működő áruházláncokra, Lázár János leszögezte, tárgyaltak egy erről szóló jelentést, de ennek egészen más a lényege: a fogyasztók és az áruházi dolgozók érdekeinek védelme. A miniszter közölte: a kettős minőség elleni fellépés érdekében konzultációt kezdeményeznek a kereskedelmi szereplőkkel, javasolva például, hogy ha egy termék más minőségben kerül forgalomba hazánkban, mint egy nyugati országban, akkor az az árun legyen feltüntetve. A környezetterhelés csökkentésének indokával felvetnék azt is, hogy a több ezer négyzetmétert parkolóként leaszfaltozó kereskedőházak hogyan tudnák megváltani zöldterületek létrehozásával az okozott károkat. Lázár János ezzel együtt cáfolta, hogy emiatt emelkednének a termékek árai.
Röviden
Nem tervezi a kormány, hogy hozzányúl a nyugdíjkorhatárhoz
- Átadja a kormány a titkosszolgálati mágnesszalagokon tárolt adatokat az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának – közölte Lázár János, majd emlékeztetett, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága javasolta az átadást. Az adatoknak legkésőbb az első fél év végéig kell átkerülniük a levéltárba, ezt követően pedig megkezdődik az adattartalmak minősítésének felülvizsgálata.
- Nem döntött még a kormány a kilencedik évfolyam bevezetéséről, arról továbbra is szakmai vita folyik. Ha a Köznevelési Kerekasztal jóváhagyja az elképzelést, tehát a témában szakmai konszenzusra jutnak, és megteremtik az infrastrukturális feltételeket, legkorábban 2019 őszétől lehetne bevezetni az új formát, felmenő rendszerben.
- Az Országos Bírósági Hivatal elnöke, Handó Tünde elleni tiltakozás ügyét Lázár úgy kommentálta, Handót támogatni kell abban, hogy a bírói korrupcióval szemben fellépjen, veszélyt jelent ugyanis az igazságszolgáltatásba vetett hitre nézve, ha egy bíróval szemben felmerül a korrupció gyanúja.
- Nem zárkózik el a kormány attól, hogy átvegye a megyei jogú városok közlekedési vállalatait, ám ezt eddig elutasították az érintettek. A terv az, hogy 2018 után a kormány ismét felajánlja az állami átvétel lehetőségét.
- Jóváhagyta a stratégiai kabinet a kiváló, a saját szakterüle-tükön a világ élvonalába tartozó kutatóknak szóló programot, amelybe 2022-ig kilencmilliárd, majd évi hárommilliárd forint kerül.
- Szintén elfogadta a kormány – Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos javaslatára – a gyermek és ifjúsági gyalogos vándortáboroztatás programját, amelyre százhetvenkétmillió forint támogatást biztosítanak.
- A tárcavezető újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, Mészáros Lőrinc kormányzati kapcsolatainak semmi közük ahhoz, hogy a felcsúti polgármester cégbirodalma másfél éve még csak huszonnyolc egységből állt, most pedig már száznégy cégben van tulajdonrésze. Lázár szerint „nincs olyan kormányprogram”, hogy tegyék gazdaggá Mészáros Lőrincet, csak olyan, hogy segítsék a magyar vállalkozásokat.
- Nem tervezi a kormány, hogy hozzányúl a jelenlegi nyugdíjkorhatárhoz – mondta a miniszter, majd leszögezte, „nyugdíjemelésről egyelőre a nyugdíjasokkal közösen fogunk dönteni”. Hozzátette, a kompenzációt illetően nincs költségvetési lehetőség az előrehozásra.
- Kérdésre válaszolva beszélt arról is, a Sorsok Háza-projekt nem gyorsul fel attól, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tulajdonába került. Amíg nincs előrelépés a múzeumi koncepcióban, addig nem nyílik meg a kiállítás.
- Lázár János a kormány nevében együttérzését fejezte ki az életének kilencvenedik évében elhunyt Oláh György Nobel-díjas kémikus hozzátartozóinak. Szavai szerint egy nagy hazafit, a magyar tudományos élet egyik legkiválóbb tagját veszítette el a magyarok közössége.