Ahol nem vész el a befektetett energia

Barátok lettek. A kislány édesanyját annyira meghatotta, milyen változáson ment keresztül leánya, hogy a Szimbiózis Alapítvány létrehozásához szükséges összeget ő biztosította. Talán nem is gondolta volna, milyen lavinaszerű változást indított el jó cselekedetével. Ennek majdnem húsz éve.

„A legtöbb család először sokkot kap, amikor fogyatékos gyermeke születik. Sok közülük elszegényedik a rengeteg extra kiadás miatt. Sok esetben az egészséges testvér háttérbe szorul. Az iskola után pedig ott a szinte megválaszolhatatlan kérdés: mi lesz a gyerekkel? És ami még ennél is égetőbb kérdés: mi lesz a gyerekkel, ha mi már nem leszünk?” – avat be a fogyatékkal élők családjainak mindennapi problémáiba Jakubinyi László, a miskolci Szimbiózis Alapítvány alapítója, vezetője.

Egyebek mellett ez sarkallta cselekvésre, mert tapasztalatai szerint nagyon sok esetben a befektetett energia egy év alatt elvész, ha a fiatal az iskolából kikerülve nem jut munkához. Fontos, hogy a fogyatékkal élő fiataloknak legyen jövő- és reális felnőtképük, hogy úgy érezzék: ők is a társadalom fontos részei, magyarázza Jakubinyi László.

Az alapítványnál ennek az irányelvnek megfelelően a kétszázhatvannyolc munkavállalóból százhetvenhat fogyatékkal élő, akik mint adófizető állampolgárok, hozzájárulnak ahhoz, hogy Miskolcon, Magyarországon magasabb legyen az életszínvonal. Hogyan? Nem kell számukra segélyt folyósítani, épp ellenkezőleg, adót fizetnek be az államkasszába, ami makrogazdasági szempontból nem elhanyagolandó. Ezzel párhuzamosan a nem rájuk fordított segélyt máshová helyezheti ki az állam, oda, ahol még nagyobb szükség van rá.

Munkaerőpiaci tartalék

A fogyatékkal élők – ahogy azt a kormány is hangoztatja – komoly munkaerőpiaci tartalékot jelentenek. Magyarországon megközelítőleg hatszázezer, valamilyen fogyatékossággal élő ember él. A cégeknek húsz­- emberenként rehabilitációs hozzájárulási adót kell fizetniük, ami a minimálbér kilencszerese, vagyis majd egymillió-háromszázezer forint évente, személyenként. Ez nagyjából hatvanötmilliárd forint az országra kivetítve. Ám ahelyett, hogy foglalkoztatnák a fogyatékkal élőket, amiért az állam még adókedvezményt is biztosít számukra, fizetik az adót, mondja a civil szervezet vezetője.

Az alapítvány egyik profilja ezért az, hogy kiközvetítse a fogyatékkal élő embereket különböző cégekhez. Ám itt következik az újabb probléma, amivel a civil szervezetnek szembe kellett néznie: egyes – sokszor nem is kurrens – szakmákból túlképzés van. Az alapítvány ezért olyan profilokat hozott létre, amelyekben mindenki megtalálja a helyét, másrészt beszerzi a fogyatékkal élőknek a szükséges papírokat, közülük, akit kell, felöltöztetik vagy megtanítják számára, milyen útvonalon juthat el a munkahelyére.

Minden embernek elkészítik az úgynevezett profillapját. Ezen számos tulajdonságot pontoznak egytől ötig, az eredményeket összekötik, így kapnak a nyomtatványon egy görbét. Ezt összevetik azokkal a görbékkel, amelyeket a szerződéses munkáltató partnereik elvárásait rögzítik. Egy adott céghez csak olyan munkavállalót közvetítenek, aki előzetesen megfelel a cég kívánalmainak. Senkivel nem kísérleteznek.

Helyet találni

Hamarosan egy társasjátékkal modellezik majd le, mi vár a fogyatékkal élőre a munkaerőpiacon, ennek segítségével nyomatékosítanak a leendő munkavállalókban olyan, mások számára evidensnek tűnő dolgokat, hogy mindig illik köszönni és időben érkezni a munkahelyre, nem tegezünk le mindenkit, mi az a motivációs levél, hogyan kell önéletrajzot írni.

S hogy hol találnak munkát a fogyatékkal élő emberek? Nézzünk néhány példát! Misi kerekesszékes, autista, pelenkázni kell. Esetében a papírmerítéssel próbálkoztak, mert Misi szeretett pancsolni, papírt fecnikre tépni. Megtalálták a helyét: a később alapított papírmerítő-műhelyben az irodai hulladékot aprítja és áztatja vízbe. Az áztatott papír darálását, kimerését Down-kórosok végzik, a préselést autisták. Manapság a merítőműhely minőségi papírokat, meghívókat, képeslapokat készít, amiből komoly bevételre tesz szert. „Mindig a folyamatokat kell végiggondolni, milyen munkafázisokban lehet alkalmazni a fogyatékkal élőket. Mindenkinek meg lehet találni a helyét” – szögezi le Jakubinyi László.

Egy diszkalkuliás lánynak például minden vágya volt, hogy pincérnő lehessen. Az alapítvány Tokajban talált számára egy olyan vendéglátóhelyet, ahol megoldották, hogy felszolgálhasson, csupán a számlát viszi ki az asztalokhoz más pincér. A fiatal hölgy azóta is ott dolgozik. Egy értelmi fogyatékkal élő lánynak a miskolci Patyolat vállalatnál találtak állást. A nagy vasalóval dolgozik, lepedőket vasal immár tíz éve. Lojalitása, munkájának minősége arra ösztökélte a céget, hogy további munkavállalókat is alkalmazzon közülük, ma már tizenkilenc fogyatékkal élő dolgozik a tisztító vállalatnál. A helyi cégekre egyébként is nagy hatással van az alapítvány munkája, erőfeszítése: az egyik miskolci biztosító helyi fiókja csak azért hozott létre akadálymentes munkahelyet, hogy kerekesszékes munkavállalókat is tudjon alkalmazni.

Hogy saját szemünkkel is meggyőződjünk a szervezet munkájáról, a Miskolc határán található Barát-hegyre látogatunk, oda, ahol egykor bányászok hobbitelkei voltak. Itt található az alapítvány központja, számos vállalkozása, de itt bonyolítják a nyári táboroztatásokat, és a hegyen találhatók a bentlakásos otthonaik is.

Az asztalosműhelyben épp tyúkkenneleket készítenek cukorbetegséggel leszázalékolt férfiak. A ketreceket az Emberi Erőforrások Minisztériuma által is támogatott, úgynevezett szociális farm program keretében az ország különböző pontjaira szállítják. Feljebb kaptatunk a domboldalon, utunk régi borospincék mellett visz, az egyikben gombát termesztenek, egy másik vájatban gyógynövénypárlatokat tárolnak. A távlati cél, hogy bort is termeljenek majd, a pince végül is arra való.

A konyhába érünk, innen látják el az itt dolgozókat, a bentlakókat, a táborozókat, de akár eseményekre, esküvőkre is ki tud települni a csapat. A szakácsok és a konyhai dolgozók is megváltozott munkaképességűek, a másnapi ebédhez a répát egy kézfejét veszített és egy autista hölgy pucolja. Az összeszerelő részlegben autisták és látásukban akadályozottak dolgoznak, naponta húszezer darab összeszerelhető egységet állítanak elő autógyáraknak. Norbi autista, mindennap bejár dolgozni Tiszalúcról, azt mondja, nagyon szeret a kis egységben dolgozni, fizetését pedig szülei támogatására fordítja. Tibi és Laci a fóliasátorban ténykedik, az alapítvány egyik traktorosával egyeztet éppen, aki egy megváltozott munkaképességű roma férfi, s a nem túl jó hírű Lyukó-völgyből jár dolgozni a hegyre minden áldott nap.

Ide tököt, mellé diófákat ültetünk hamarosan – mutat egy szűz területre az alapítvány elnöke, miközben a hegytető felé haladunk. Itt található egy mini kalandpark is, amelyet az ide látogató gyerekek szórakoztatására alakítottak ki. A civil szervezet turisztikai egysége öt éve működik, idén már kétezer vendégnapon is túl vannak. Az erdei iskolában fogyatékkal élők tanítják az egészséges fiatalokat vajat köpülni, kenyeret dagasztani.

Gyuszi boldog

A turizmus korlátok nélkül nevű programban a kis jövedelmű és fogyatékkal élő gyermeket nevelő családok üdülését oldják meg, akik ingyen tölthetnek el egy hetet a Barát-hegyen. Ez a kezdeményezés azt a nagyobb célt szolgálja, hogy kikapcsolja, levegőhöz juttassa, végső soron pedig egyben tartsa a családokat. Ami igen nagy kihívás, hiszen ha egy családban fogyatékos gyermek születik, az anya/apa minden idejét és figyelmét leköti, a többi testvérre és a férjre/feleségre kevesebb figyelem jut. Miskolcon, az alapítvány által ellátott négyszáz család hetvenöt százalékában elváltak a szülők vagy ha formailag még igen, ténylegesen nem működik a házasság.

Az alapítvány belvárosi irodájából ezért minden reggel hatkor kisbuszok indulnak, hogy felvegyék és a speciális iskolákba, intézményekbe szállítsák a fogyatékkal élő gyermekeket. Ezzel is segítik a szülőket, akik így dolgozni tudnak, és nem ápolási segélyen élnek. Délután hazaszállítják a kicsiket. Emellett otthonsegítő programot is működtet a civil szervezet, igény esetén bébiszitter-szolgáltatást nyújtanak a szülőknek.

Míg ezt megtudjuk, a sajtműhelybe érünk, amelynek vezetője Zsuzsa. Egyik karja művégtag, ám ez nem gátolta meg abban, hogy csak tavaly tizenegyezer liter tejet dolgozzon fel munkatársaival. Egy évig képezte magát, hogy tökéletesen elsajátítsa a sajtkészítés mesterségét. A sajtműhelyben pszichés betegségekkel küzdő, autista, hallásukban akadályozott kollégákkal dolgozik együtt.

A tartósítószer-mentes, HÍR-védjegyes (Hagyományok–Ízek–Régiók) kecskesajt jó minőségének garantálásához dán tejoltókultúrát importálnak. A sajtot Imre viszi le mindennap a miskolci piacra, esetleg az ónodi vásárba, reggel korán kel, hogy időben odaérjen. Legtöbbször délelőtt tízre elfogy minden portékája. Az értelmileg akadályozott férfi mára kitanulta a sajtkészítés tudományát is, akár maga is el tudja készíteni, ha a szükség úgy hozza.

A piac mellett helyi éttermek és szállodák is vásárolnak a tejtermékekből – készítenek a natúr sajt mellett ízesített változatokat, ahogy vaníliás, mazsolás zsendicét is. A kecsketejből egy másik manufaktúrában illatos virágokkal elegyített szappan készül.

A szabadtéri kemencénél megpihenünk kicsit, Marcsi néni kínál bennünket egy helyi specialitással, a krumplis lángossal, amelyhez helyben készült kecskesajtot kóstolhatunk. Innen nem messze található az állatfarm, az alapítvány tart lovat, kecskét, szamarat, alpakát, baromfit és sertést. Az értelmi fogyatékkal élő Gyuri a kecskefarmon találta meg a helyét, ahogy Jakubinyi László fogalmaz: az állatoknak teljesen mindegy, ki látja el őket. Amikor belépünk a karámba, éppen a jószágokat feji. Gyuszi látja el a nyulakat, mellette mosogat, takarít. Gyuszi boldog, mindig mosolyog.