Belföld
Áder előtt a menekültügyi módosítás
A biztonsági határzár megépítése miatt sürgeti a Fidesz a hétfőn elfogadott szigorítások mihamarabbi kihirdetését az államfőnél

Lapzártánkig nem írta alá Áder János köztársasági elnök azt a törvénymódosítási csomagot, amelyet még hétfői, a nyári szünet előtti utolsó ülésén fogadott el a parlament. Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője tegnapi tájékoztatóján az illegális bevándorlás elleni fellépés érdekében megszavazott jogszabályi változások mielőbbi kihirdetését sürgette, arra hivatkozva, hogy a hatóságok minél gyorsabban felkészülhessenek azok alkalmazására. A politikus emlékeztetett, a törvénymódosítás rendezi a magyar–szerb határra tervezett műszaki határzár kérdését, és rendelkezik a menekültügyi eljárások gyorsításáról.
Tuzson közölte, Kövér László házelnök megküldte a jogszabályt a Sándor-palotába, így az elfogadott törvény már az államfő előtt van. Az alaptörvény hatályos szövege szerint a köztársasági elnök a kézhezvételtől számított öt napon belül köteles aláírni az elé terjesztett törvényeket, ennyi ideje van annak mérlegesésére, hogy esetleg visszaküldi az iratot a Háznak, avagy alkotmánybírósági normakontrollt kér.
A szóvivő tájékoztatóján jelezte továbbá, az idén már – hétfőig – 72 893 ember érkezett illegálisan Magyarországra, főként a déli határon keresztül, ami azt vetíti előre, hogy ha minden így megy tovább, ez a szám az év végére elérheti a százhúsz-százharmincezret – szemben a tavalyi mintegy negyvenháromezerrel.
A határzárral kapcsolatban a törvénymódosítás közérdekű használati jogot ad a magyar államnak a schengeni külső határokon a határvonaltól számított tízméteres sávon belül – erősítette meg az MTI beszámolója szerint Tuzson Bence, aki azt is elmondta, a határzár az egyik legjobb megoldás az illegális határátlépés meggátolására. A kerítés megépülését firtató felvetésre azt válaszolta, szakmai kérdésről van szó, de „senki nem fog tétlenkedni”, arra számítanak, hogy a műszaki határzár néhány hónap alatt megépül.
A jogszabály többi rendelkezése közül megemlítette, az ismételt menedékkérőket gyorsított eljárásban lehet majd kiutasítani Magyarországról, valamint azt is, ha a menedékkérő a folyamat során negyvennyolc óránál hosszabb időre hagyja el engedély nélkül a neki kijelölt helyet, megszüntethető az eljárás. Kiemelte továbbá, a visszatartási idő tizenkettőről huszonnégy órára emelkedik. A frakciószóvivő fontosnak nevezte, hogy a parlament kivételes eljárásban tárgyalta a javaslatot. Hozzátette, sokan nem szavazták meg a kivételes eljárást, példaként megnevezte a jobbikosokat. „Miért gondolták azt, hogy e probléma elhúzása hatásos lehet?” – kérdezte. A Jobbik úgy reagált: ha a Fidesz megszívlelte volna jobbító indítványaikat, ma „már hivatásos határőrök ezrei óvnák az ország határait”.