A zöldhatár lezárása Európa számára is iránymutatást jelent

– Úgy tűnik, legalábbis Magyarország szempontjából, a kerítés miatt egyelőre véget ért a bevándorlási krí­zis. Hátradőlhetnek?

– Egyáltalán nem oldódott meg a válság, bár a kormány a déli zöldhatár lezárásával valóban megtette az Euró­pának iránymutató, ám nem végleges lépést. A kötelező kvóta kérdése – amely ellen határozott álláspontja van a kormánynak – újabb veszélyt jelent Magyarországra, tehát szó sincs arról, hogy hátradőlhetnénk. Elgondolkodtató amúgy, hogy mostanában olyan képsorokat láthatunk Szlovéniából vagy Ausztriából, melyekhez hasonlók miatt hazánkat szinte keresztre feszítették, mondván, rosszul bánunk a migránsokkal. Sőt, most már kezdek aggódni a svéd demokráciáért is. A magyarok egyébként mindenkinél hamarabb felismerték a probléma nagyságát, a társadalmi többség pedig kiállt az ország védelmének szükségessége mellett, ahogy azzal is tisztában van, a helyzetet a kiindulópontoknál, a gyökereknél kell megoldani. Ezt már, kissé megkésve, de az uniós vezetők is kezdik belátni.

– Hogyan teljesítettek a hazai segélyszervezetek a nehéz hó­na­pokban?

– Példamutatóan. De nemcsak itthon, hanem a környező országokban, így Szerbiában is közreműködtek a humanitárius feladatok ellátásában, a kormány jelentős anyagi támogatásával, továbbá a felajánlások révén. Horvátország pökhendien elutasította a segítséget, ám Szlovéniában jelenleg is ott vannak a magyar önkéntesek. Megjegyzem, az a baloldal vádolja szívtelenséggel a kormányt, amely a menekültek voksaiban látja a saját politikai jövőjét.

– A minap zárult vatikáni szinódus is foglalkozott a migrációval. Kereszténydemokrata politikusként figyel az ilyen útmutatásokra?

– Sok más tanulság mellett kiderült, Európa csak akkor maradhat fenn, ha visszatalál keresztény gyökereihez, a közös értékekhez. Erre kötelezi történelme és gazdag kultúrája is, melyet nem lenne szabad veszni hagyni. Ki kell lépni az álliberalizmus diktatúrájából.

– A szinódus a családok támogatására is buzdította az államokat. Ezt esetleg egyfajta vállveregetésként élte meg?

– Először is: bár a politikai döntéshozók talán még nem látják, az euró­pai választópolgárok is érzik már, változtatni kell. Azért is, mert ha ez nem történik meg, radikalizálódhat a társadalom, előretörhet a szélsőjobb, ami akár Európa széteséséhez is vezethet. Márpedig, minden hiba ellenére, csak az egység hozhat békét és gazdasági stabilitást. Ami a családokat illeti, ha nem születnek gyermekek, menthetetlenül elöregedik a kontinens lakossága. Mi már a 2011. évi uniós elnökségünk idején a családok erősítését jelöltük meg az egyik fő témaként. Ettől sokan megijedtek és figyelmeztettek: erről nem szokás így beszélni. Ma már egyre többen ismerik fel, hogy a megmaradásunkról van szó. Vagyis lehet szórakozni mindenféle genderideológiával, de mégiscsak a családokon belül lehetséges a legnagyobb arányú gyermekvállalás, ez jelenti a megtartó erőt. Botorság ezt szétverni. Persze, nem ítélkezni kell, de az értékek mellett igenis ki kell tartani. Elképesztő, hogy a teljes szabadságot hirdetők kizárólag csak a saját álláspontjukat hajlandók elfogadni, mások véleményét nem tolerálják.

– Milyen most az állam és az egyházak viszonya hazánkban?

– Kétségtelen, vannak viták vagy éppen konfliktusok, ám ez normális, sőt hasznos dolog. Jelen esetben azért is, mert mindkét fél a nemzet javát kívánja szolgálni, hívőkét, nem hívőkét és keresőkét egyaránt. Az állami támogatás egyébként 2010 óta a sokszorosára nőtt, ennek egy része a hitélet megsegítése, valamint az intézmények, így az iskolák vagy éppen a szociális létesítmények finanszírozása. Ezek valamennyi ember számára nyitva állnak. Az együttműködés alapját a megújított szentszéki megállapodás, illetve ennek a többi felekezetre történő kiterjesztése jelenti. Ezzel együtt meg kellett húzni egy határt arra vonatkozóan, mely szervezetek végeznek valódi vallásos tevékenységet, s melyek az úgynevezett bizniszfelekezetek.

– Ez a jelenleg hatályos, a második Orbán-kormány idején elfogadott egyházügyi törvény mentén történt, melyet az elmúlt években többször át kellett írni. A legújabb változatot novemberben tárgyalja a parlament. Mi várható?

– Közösen végeztük az előkészítő munkát az igazságügyi tárcával.
A jelenlegi jogszabálytól nem akartunk eltérni, ám egy finoman szólva is vitatható és aggályos strasbourgi ítélet miatt kénytelenek vagyunk változtatni. Megjegyzem, az Emberi Jogok Európai Bíróságának az ügyben eljáró főbírója sem hazánk elmarasztalása mellett döntött. Az új tervezet mindazonáltal heteken belül az Országgyűlés elé kerül, ám véleményem szerint a valódi egyházak számára ez nem hoz érzékelhető változást.

–   A finanszírozásban sem?

–   Az egy másik történet, erről később egy salátatörvényben rendelkezünk majd, mivel több jogszabályt is módosítani kell hozzá. Az azonban biztos: a jövőben is figyelembe vesszük az egyszázalékos felajánlások mértékét, vagy azt, hogy a legutóbbi, 2011-es népszámlálás során hányan jelölték meg az adott egyházat.

– Az adórendszer változásai miatt a többgyermekes családok már nem tudnak felajánlani szja-t. Ez rosszul érinti az egyházakat. Mi a megoldás?

– Ezt a hiányt minden évben pótoljuk, kiegészítjük. Mindazonáltal a családi adó- és járulékkedvezmény példaértékű lépés, már a hamarosan felálló, új lengyel kormány részéről is kifejezték az érdeklődést iránta.

– Hallani, nagyobb szerep juthat az egyházaknak a szociális szférában. Erről mit lehet tudni?

– Az elmúlt öt évben kétségtelen kormányzati törekvés volt az egyházak társadalmi szerepvállalásának erősítése, egyben támogatása. Csak az oktatási rendszerben nagyjából megkétszereződött az egyházi intézménybe járók száma, leszámítva a gimnáziumokat, és hasonló az arány a szociális szférában. Ugyanakkor, túl azon, hogy létezik társadalmi bizalom, minden esetben biztosítani kell a lelki hátteret az átvett intézményekben. Ezért az egyházi vezetőkkel folyamatos az egyeztetés, az ő együttműködésük, valamint a helyi közösség támogatása nélkül nem lehet sehol változás.

– Mi jut a nemzetiségeknek jö­vőre?

– Mind a tizenhárom nemzetiségre vonatkozik, hogy az idén és jövőre összességében megduplázzuk a támogatásukat, ez mintegy kétmil­liárd forintos növekmény, ami egyben régi adósság, melyet a Gyurcsány-kormányok idején elmulasztottak rendezni. Ehhez hozzátartozik, hogy immár van képviseletük a parlamentben, a szószólók rengeteg munkát végeznek. A nemzetiségek csak erősítik az országot, ezzel példát is kívánunk adni a környező országoknak.

– Ami a civil szférát illeti, legutóbb a migráció kapcsán aktivizálódtak egyes szervezetek. Hozzászoktak már, hogy ilyenkor a kormányt támadják általában?

– A Soros György által támogatott tizenöt–húsz szervezet másutt is nagy vihart kavart, például bizonyos, a népvándorlókat a jogaikról tájékoztató füzetek kiadásával. Ezek egy jól kitapintható érdekkör törekvései. De ne feledkezzünk el a norvég alapról sem, amely csupán pár tucat civil csoportot támogatott, miközben a magyar állam mintegy négyezer-hétszáz szervezetet, éves szinten. Mégis civilellenesnek próbálták feltüntetni a kormányt. És azt sem értem, hogy merik Norvégiában azt mondani, ők dönthetik csak el, ki kaphat forrást Magyarországon. Ez részükről nem adomány, hanem nemzetközi kötelezettség, hiszen benne vannak a közös gazdasági térben és ennek minden előnyét élvezik. Így hazánktól is teljesen jogos elvárás, hogy a kommunizmus alatt bekövetkezett versenyhátrányunkat most nyugat- és észak-európai támogatással dolgozzuk le.

– Rendeződött már amúgy az ezzel kapcsolatos diplomáciai konfliktus?

– Reméljük, hamarosan pont kerül a történet végére. Elfogadhatatlan számunkra, hogy a magyar, legitim kormány megbuktatásán dolgozó szervezeteket támogassanak. Ez beavatkozást jelent hazánk belügyeibe, egyúttal ellentétes az eredeti célokkal, amelyek egyébként jók.