Belföld
A választások legitimitását erősítő javaslatok
Beszűkül a kampányok során tapasztalt „vadplakátolás” lehetősége, de a kamupártok is jobban elszámoltathatók lesznek a fideszes indítvány szerint, véli az Alapjogokért Központ

Választásmódosító javaslattal állt elő a Fidesz. A javaslat alapvetően a választások és a választási rendszer legitimitását növeli: egyfelől bezárja azokat a kiskapukat, amelyeket a rosszhiszemű politikai erők eddig kihasználtak, másrészt a 2013-ban megalkotott szabályozás egyes technikai részleteit módosítja az azóta lezajlott két országgyűlési, egy önkormányzati választás, valamint a 2016-os népszavazás és számos időközi voksolás tapasztalatainak fényében – nyilatkozta lapunknak Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója annak kapcsán, hogy fideszes képviselők a minap a választásokkal kapcsolatos törvényeket módosító indítványcsomagot nyújtottak be a Ház elé. Megírtuk, ezek nyomán például a jövőben nemcsak a párt vezető tisztségviselőinek kell vállalniuk a kampánytámogatás visszafizetését, továbbá az előterjesztők pontosítanák a levélben érkező szavazatok érvényességének szabályait is.
Ami a kiskapukat, illetve a kamupártokat illeti, Szánthó szerint a választási rendszer szabályait már korábban is jóhiszeműen fektette le a jogalkotó, azonban számos politikai erő azokat rosszhiszeműen kihasználta. Ide tartozik, hogy a valós politikai ambícióval és támogatottsággal nem rendelkező, csak a kampánypénzek miatt induló kispártok „célja” ellehetetlenül. A kapott állami pénzek visszafizetéséért ugyanis ezentúl minden egyéni és listás jelöltjük egyetemlegesen felel majd – azaz bármelyikőjükön behajtható a teljes, akár több százmilliós összeg is, s ez mindenképp elrettentő erővel bírhat majd. Emellett pedig a „visszaeső” pártok esetében nem is lesz lehetőség hozzájutni az összeghez: hiszen amelyikek rendezetlen tartozása van, az újabb kampánytámogatáshoz sem juthat majd – mutatott rá.
A szakértő kifejtette, mindemellett lényegesen beszűkül a kampányok során tapasztalt „vadplakátolás” lehetősége – ezentúl csak az adott dolog tulajdonosának kifejezett engedélyével lehet majd elhelyezni plakátot magántulajdonon, csakúgy, mint kampányidőszakon kívül. Szintén tilos lesz majd a gerillamódszerekkel történő ajánlásgyűjtés áruházi parkolókban vagy más, a közforgalom előtt nyitva álló magánterületen, ha arra a tulaj nem adott engedélyt.
Ezek mellett a számos választási tapasztalat következtetéseinek levonása megnyilvánul a határon túli szavazókra vonatkozó adminisztrációs teendők és követelmények enyhítésében, hiszen eddig sokszor érvénytelen lett a szavazat, ha például az anyának nem a lánykori, hanem a férjezett nevét tüntették fel, de abban is, hogy a javaslat egyértelművé teszi: levélszavazat feladható nem hivatalos, „sima” postai borítékban is – mutatott rá Szánthó, megjegyezve, ez eddig is következett a törvény szövegéből, de a Kúria jogalkotásra törő, ezzel ellentétes jogértelmezése miatt a legutóbbi választás során a Fidesz elesett egy mandátumtól.
Az Alapjogokért Központ igazgatója kitért arra is, hogy a módosító mindezek mellett kezeli a tömeges átjelentkezésből fakadó problémákat is, részint az átjelentkezés határidejének előrehozatalával, részint a választási bizottsági tagok számának bővítésével.