Belföld
A szétesés szélén a Jobbik
Hétértékelő. A májusban felálló új kormányra komoly feladatok várnak, az egyik legfontosabb cél a negatív demográfiai folyamatok megállítása – mondta Deák Dániel politológus
A szakmai és politikai szempontok egyenlő mértékben kapnak helyet a negyedik Orbán-kormányban, melynek miniszterei között két Széchenyi-díjas szakember is megtalálható. Ez az összetétel a korábbinál is hatékonyabb kormányzást hozhat – jelentette ki lapunknak a múlt hét történéseit értékelve Deák Dániel politológus. Hozzátette, a liberális oldal azonnal támadni kezdte a minisztereket, Kásler Miklóst például keresztény meggyőződése miatt érték kritikák. Az ilyen támadások – fogalmazott – egy keresztény alapokon álló, nemzeti kormányról leperegnek, a nemzeti tábor összetartozását pedig tovább erősítik.
Deák kiemelte, a következő hetekben a miniszterek parlamenti meghallgatása következik, az új kormány május közepén állhat fel. Az egyik legfontosabb cél a negatív demográfiai folyamatok megállítása lesz. Az elmúlt nyolc évben – folytatta az elemző – ezen a területen jelentős eredményeket sikerült elérni, a termékenységi ráta növekedett a családközpontú politikának köszönhetően. Messze van ugyanakkor még a kívánt cél, akkor lehetünk igazán boldogok, ha sikerül bevándorlók nélkül megállítani a népességfogyást – tette hozzá.
A politológus hozzátette, az új kormánynak a fokozódó brüsszeli nyomásgyakorlással is szembe kell néznie, hiszen Brüsszel igyekszik megtörni hazánk bevándorlásellenes álláspontját. Ennek a része a Sargentini-jelentés is, amellyel azt kívánják elérni, hogy politikai karanténba kerüljön Magyarország – vélekedett. Ha mindezt sikerül elérniük, akkor minősített többséggel történő szavazás keretében rá tudnák erőltetni minden tagállamra a betelepítési kvótákat a júniusi EU-csúcson. Deák Dániel szerint csak a vak nem látja, hogy mindez Soros György nyomására történik Brüsszelben. Az amerikai spekuláns szervezetei heti rendszerességgel egyeztetnek az Európai Bizottság döntéshozói szintjein.
A politológus rámutatott, mindez azt üzeni az európai polgároknak, nem számít a véleményük, az uniós döntéshozók a pénzügyi köröknek igyekeznek megfelelni, miközben az emberek akarata nem érdekli őket. Hiába utasítják el a kvótákat és a bevándorlást, a brüsszeli vezetők továbbra is európai értéknek tekintik a migrációt, és legálissá akarják tenni az illegálisnak számító bevándorlási formákat is – mondta. Reményt Deák szerint a jövő tavaszi EP-választás jelenthet, amelynek hatására átalakulhat a brüsszeli testületek összetétele.
Hazai tájakra áttérve kifejtette, az ellenzék a csúfos választási kudarcot igyekszik feldolgozni. Az egy hónapja magát a győztesek pártjának hívó Jobbik a szétesés szélére sodródott, Vona Gábor még azt sem tudta elérni, hogy bevezessék a társelnöki rendszert. Úgy vélte, Toroczkai László pozíciói megerősödtek, egyre esélyesebb a Vona bábjainak számító Gyöngyösi Mártonnal és Sneider Tamással szemben. Deák Dániel szerint a Jobbik holdudvara az április 8-i bukást követően darabjaira hullott, s a radikálisok erősödésének hatására sokak helye bizonytalanná vált, A politológus szerint a cukiságkampány híveinek számító politikusoknak nem lenne maradásuk egy Toroczkai László és Novák Előd által fémjelzett irányvonalban. Könnyen elképzelhető, hogy az egykori kisgazdapárthoz, illetve az SZDSZ-hez hasonlóan a párt frakciója külön életre kel, hiszen abban Vonához hű politikusok ülnek.