Belföld
A szegénység felszámolása stratégiai cél
A kormányprogram kiemelten kezeli a területet

Megállította a kormány a válság után a szegénység terjedését nemcsak a felnőttek, a gyermekek körében is – jelentette ki tegnap Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője. Felidézte, hogy 2009-ben huszonhatmilliárd forintot fordított az akkori kormány gyermekétkeztetésre, míg ez a keret az idén ötvenhárom-, jövőre ötvennyolcmilliárd forint lesz. Jelezte, az idén kétszázhetvenötezer gyerek étkezett ingyen az oktatási intézményekben, százötvenezer pedig fél áron kapta az ételt.
Úgy vélekedett, a példák is alátámasztják, hogy a kormánynak kiemelten fontos a gyermekszegénység megszüntetése, és „kiváló program született a területen”. A frakcióvezető beszélt az esélyek növeléséről, a munkahely-teremtésről és az öngondoskodás fontosságáról is a szegénység kezelésében, majd megjegyezte: amíg az első Orbán-kormány idején négy százalék volt a nélkülözők aránya, addig ez az adat a Gyurcsány–Bajnai-kabinetek alatt megduplázódott.
Kitért az Eurostart adataira is, amelyek szerint négyszázezer szegény gyermek él Magyarországon, illetve, hogy a jövedelmi szegénység tizennégy százalékos, szemben az unió tizenhét százalékos adatával.
„A pártok küzdelmének szintjén az ellenzék új kommunikációs stratégiája zajlik, s ennek lényege, hogy azt közvetítsék: a kormánypárti politikusok gazdagodnak, az ország szegényedik. Ezzel a hozzáállással viszont nem lehet a szegénység kérdését kezelni, hiszen ennek egyetlen célja a másik oldal lejáratása” – hangsúlyozta.
Harrach a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szólva annyit mondott, az intézkedés bevezetése az emberek és nem a KDNP érdeke, és amikor a Fidesz csatlakozott a kezdeményezésükhöz, akkor egy lépést tett a magyar munkavállalók érdekében. Hozzátette, e téren nincs feszültség a Fidesz és a kisebbik kormánypárt között.