Belföld
A pszichológusoknak lesz kamarájuk
Sokan megfelelő végzettség nélkül nyújtanak szaksegítséget a betegeknek
Jelenleg is vizsgálja a kormány a Magyar Pszichológus Kamara mint köztestület felállításának lehetőségét, megegyezés esetén pedig a döntés az Országgyűlés elé kerülhet – jelentette ki Rétvári Bence parlamenti államtitkár Sneider Tamás jobbikos képviselőnek adott írásbeli válaszában. Az államtitkár szerint köztudott, hogy a pszichológusi végzettséggel rendelkezőkről nem létezik hiánytalan nyilvántartás, ugyanis a Magyar Pszichológusok Érdekvédelmi Egyesülete által fenntartott listába a felvétel önkéntes.
Sneider egyébként kérdésében azt firtatta, mikor hozzák létre a magyar pszichológusszakma kamaráját, megtisztítva ezzel a pályát a végzettség nélküli, „feketegazdaságot növelő, pszichológiai szolgáltatásokat nyújtó sarlatánoktól”.
Az államtitkár leszögezte, hogy a köztestület felállításához törvényalkotásra van szükség, amellyel kapcsolatban már zajlanak a szakmai egyeztetések. Mindazonáltal – folytatta – a nyilvántartás hiányosságaiból adódóan sem az esetleges páciens, sem a hatóságok nem tudják maradéktalanul átlátni, hogy a magukat pszichológusként feltüntető szakemberek valóban rendelkeznek-e az előírt képzettséggel. „Sokan ezt kihasználva, megfelelő végzettség nélkül nyújtanak »szaksegítséget«, megtévesztve ezzel a betegeket, adott esetben pedig a hatóságokat is” – részletezte Rétvári Bence.
Jelenleg pszichológiai segítségnyújtás csak a klinikai szakpszichológusok viszonylag szűk rétegénél van engedélyhez kötve: nekik a Magyar Orvosi Kamarába kell kötelezően belépniük.
Szintén írásban tette fel kérdését Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő: „Mit tesz a kormány annak érdekében, hogy mindenki számára legyen elérhető patikai ügyelet?” Válaszában Rétvári kijelentette, ha az MSZP liberális modellje érvényesül 2010 után, akkor ma nem szólna arról vita, miként kell finomítani az ügyeleti ellátást, hiszen az vidéken már teljes egészében megszűnt volna. Az államtitkár szerint jelenleg a nyitvatartási időn kívüli ellátás az egyéb ügyeleti időhöz illeszkedik, ám a következő időszakban a szakmai szervezetek bevonásával áttekintik a helyzetet, szükség esetén pedig változtatnak rajta.