Belföld
A parlament megemlékezik a nemzeti összetartozás napjáról
Első alkalommal interpellálják a negyedik Orbán-kormány tagjait
A parlament honlapján elérhető napirendi javaslat szerint az egy órakor kezdődő ülésen a képviselők megemlékeznek a trianoni békediktátum aláírásának napjáról (1920. június 4.), amely 2010 óta a nemzeti összetartozás napja.
Ugyancsak megemlékezik a Ház a közelmúltban elhunyt, előbb a Magyar Igazság és Élet Pártjában (MIÉP), majd a Jobbikban és végül függetlenként politizáló Rozgonyi Ernő volt országgyűlési képviselőről.
Ezt követően két képviselő is leteszi esküjét: a Párbeszéd-frakcióban Kocsis-Cake Olivio váltja Karácsony Gergelyt, Zugló polgármesterét, míg a Lehet Más a Politika (LMP) frakciójába Hohn Krisztina ül be Gémesi György, az Új kezdet vezetője, gödöllői polgármester helyére.
Az új Országgyűlés megalakulása óta először hangzanak el interpellációk, azonnali kérdések, valamint kérdések, továbbá a házszabálytól eltérve, vita nélkül fogadhatják el a hétpárti egyetértéssel benyújtott, az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportjának megalakításáról szóló országgyűlési határozati javaslatot.
A napirend utáni felszólalásokat követően Hadházy Ákos (LMP) is leteheti képviselői esküjét, miután az alakuló ülésen nem vett részt.
A parlament kedden a hetedik alaptörvény-módosításról és a Stop Soros néven ismertté vált javaslatokról kezd vitát.
Jobbik: meg kell mutatni, mekkora lehetőség rejlik az önrendelkezésben
Az autonómiában, az önrendelkezésben rejlő hatalmas lehetőségeket megmutató politikai diskurzust kezdeményez a Jobbik - jelentette be hétfőn, a nemzeti összetartozás napján tartott sajtótájékoztatóján Sneider Tamás pártelnök.
Közlése szerint az a céljuk, hogy a legnagyobb európai őshonos kisebbséget, a magyarokat is illessék meg azok a jogok, amelyekkel a nyugat-európai kisebbségek rendelkeznek.
Hozzátette, noha a jelenlegi kormánypárt "tett gesztusokat" ebben a témában, "harminc éves késésben" vagyunk, mivel a magyar kormányok "nem voltak hajlandóak tudomást szerezni" a magyar közösségek által alkotott autonómia-koncepciókról, és a nemzetközi színtéren képviselni azokat.
Hangsúlyozta: az autonómia minősége a demokrácia fokmérője is, majd megjegyezte, az érintett területek nem a százmilliárdos magyar kormányzati juttatások viszik el, hanem az, ha ezek a területek maguk rendelkezhetnek az ott termelt adóbevételek felett.