Belföld
A lombikkezelésekkel kapcsolatos gondok megoldását sürgetik
Kevesli az OEP támogatási keretet a Kaáli Intézet
Az elmúlt több mint egy év során körülbelül ezer meddőségi kezelés maradt el országosan, ami szakmai vélemények alapján háromszázzal kevesebb teherbe esést jelent – olvasható a Kaáli Intézet levelében, amelyet az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP) címzett. Mint írják, ez év márciusi jelentésében az alapvető jogok biztosa is megállapította, hogy „a jogsérelem bekövetkeztének állandó és közvetlen veszélyét idézi elő, hogy 2015 júniusa óta – donorsperma hiányában – szünetel hazánkban a donorhímivarsejtek segítségével történő reprodukciós eljárások alkalmazása”.
A probléma kétoldalú: az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) tavaly nyáron egy Dániából érkező „gyorsriasztás” kapcsán vette napirendjére a donorspermák behozatalának kérdését. Az ok az volt, hogy egy édesanya, aki Dániából kapott hímivarsejtet, beteg gyermeket hozott világra, az OTH pedig megállapította, hogy a KRIO Intézet és Őssejtbank „törvénysértő módon importált hímivarsejteket egy dániai sejtbankból” – olvasható az egy évvel ezelőtti sajtóhírekben. Ezért az intézmény a továbbiakban „megtiltotta a behozatalt, illetve a már megérkezett minták felhasználását további intézkedésig”. Emellett az OTH akkori nyilatkozataiban jelezte azt is, hogy a hatályos jogszabályok betartása mellett bármelyik meddőségi centrum gyűjthet belföldön donorspermát.
A Kaáli Intézet idén március 30-i keltezésű levelében azonban közli, az országban nincs működő spermabank, amely a növekvő igényeket kielégítené, ahogyan a meddőségi centrumok sem tudják biztosítani a kezelésekhez szükséges mennyiségű mintát annak ellenére, hogy például a centrum már tavaly nyáron elrendelte a gyűjtést. A probléma másik oldala – fogalmaznak –, hogy bár az OEP korlátozott számban ugyan, de támogatja a lombikbébi-kezeléseket, beleértve a donorspermával történő beavatkozásokat is, ám a költségvetési korlát miatt igen hosszú a várakozási idő. Álláspontjuk szerint, ha feloldanák a meddőségi kezelések finanszírozási korlátozását, évente „mintegy ezerötszáz gyermekkel születhetne több”.
A meddőségi kezelésekre fordítható támogatási összeg gyakorlatilag évek óta változatlan, az OEP évente körülbelül kétmilliárd forintot költ erre a célra, amelyhez hozzáadódik még másfél milliárd forintnyi gyógyszertámogatás, s ebből összesen évente hat-hétezer meddőségi kezelést tudnak elvégezni.
A probléma a döntéshozók számára sem ismeretlen: tavaly februárban Zombor Gábor akkori egészségügyért felelős államtitkár bejelentette, hogy duplájára emeli a kormány a lombikbébi-kezelésekre szánt támogatási összeget, ám – ahogyan azt Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára tavaly decemberben megfogalmazta – az ügyben továbbra sem született konkrét döntés.
„Tekintettel az ügy szakpolitikai összetettségére a miniszteri értekezlet az egészségügyi ágazat és más Emmi-ágazatok között további egyeztetéseket rendelt el” – jelentette ki az államtitkár.
A Kaáli Intézet levele szerint azonban jelenleg a kezelésekre várakozók közül a legrosszabb helyzetben azok a betegek vannak, akiknek donorspermára van szükségük. „Mivel a meddőségi intézetek több mint egy éve nem végezhettek ilyen kezeléseket, a várakozók száma gyakorlatilag megduplázódott. Jelenleg tehát nem a donorhímivarsejtek hiánya, hanem az OEP finanszírozás korlátai teszik szinte lehetetlenné, hogy a betegek hozzájussanak ezekhez a kezelésekhez” – állítja az intézet.