Belföld

A kommün bízott a nyers terrorban

Ha nem kutatja ki rendesen a tudomány a tanácsköztársaság történetét, akkor a Horthy-korszak lényegét sem érthetjük teljesen

Igen kényes történelmi korszakról, a pusztán százharminchárom napig tartó, de annál brutálisabb Tanácsköztársaság erőszakszervezeteiről írt könyvet Bíró Aurél történész. A rendszerváltozás huszonötödik évében sem ritka az olyan, baloldali sajtóban megjelenő újságcikk, amely mentegetni igyekszik az 1919-es kommünt és annak vezetőit.

Bíró Aurél 20141103
Bíró Aurél: Csendben kell dolgozni, erre figyelmeztette Szamuely a Lenin-fiúkat (Fotó: Kövesdi Andrea)

Az érvek mindig ugyanazok: a Tanácsköztársaság és az általa felépített véres diktatúra jót akart, meglehet, nem mindig használt megfelelő eszközöket a nagy népi boldogság eléréséhez. Izgalmas és bátor kötet Bíró Aurél A Tanácsköztársaság fővárosi karhatalmai című könyve, már csak azért is, mert olyan témával foglalkozik, amelyet a Rákosi- és a Kádár-korszakhoz hasonlóan, legszívesebben újra tabusítana a balliberális értelmiségi udvar. Bíró Auréllal beszélgettünk.

- Nyugodtan megkockáztathatja az ember, hogy ilyen részletességgel és pontossággal, dokumentálással talán még senki sem írt idehaza az 1919-es kommün erőszakszervezeteiről. A kötetben feltűnően sok a név, az adat, a dokumentált információ. Hogyan jutott hozzá ennyi mindenhez?

- A Budapest Főváros Levéltárában dolgozom, így az itt található büntetőperes iratokat használtam fel, amelyeket a kommün szereplői ellen folytattak. Ezeket a dokumentumokat megőrizték, s az 1960-70-es években rendezték és restaurálták.

- Éppen akkor? Kádáréknak nem az lett volna inkább az érdekük, hogy megsemmisítsék ezeket?

- Ők azt akarták igazolni ezekkel a perekkel, hogy a bíróságok is rendkívül keményen üldözték a 1919-es kommunistákat a Tanácsköztársaság bukása után. A vádakat persze hamisaknak, az ítéleteket pedig igazságtalanoknak állították be.

- A könyv két részre oszlik, az első az erőszakszervezetek megalakulásának és tevékenységének története, a másik pedig a kommün utáni perek anyagából áll, amelyekből nemcsak azt lehet megtudni, milyen bűnöket követtek el a kommün egyes szereplői és erőszakszervezetei, de azt is, hogy Horthy bíróságai gyakran nagyon is kesztyűs kézzel bántak akár a gyilkosokkal is…

- A pereket külön-külön kell megvizsgálni. Ahogy voltak bírósági túlkapások, úgy voltak enyhébb ítéletek is. Tudni kell, hogy 1920-1921-ben kegyelemben részesülhetett az, aki kiskorú gyereket nevelt vagy az első világháborúban sebesülést szerzett, illetve érdemrendet kapott. A hátrányos jogkövetkezményeket megszüntették azok esetében, akik később beilleszkedtek a már konszolidáció útjára lépett társdalomba, és a kommunista kitérő után tisztességes emberekké váltak. De voltak olyan politikai nagyhalak is, akiket tizenkilencben vitt szerepükért akár halálra is ítélhettek volna, de Horthyék inkább kicserélték őket a Szovjetunióban raboskodó magyar hadifogoly tisztekre. Lényegében Rákosi Mátyás is csereként jutott ki végül Moszkvába, noha a Tanácsköztársaság végén ő vezette a Vörös Őrséget.

- Furcsa, hogy Kun Bélát sem sikerült felelősségre vonni. Hogyan tudott olyan gyorsan és egyszerűen lelépni a színről?

- Akkor is működhettek a nemzetközi háttéralkuk. A ludovikás lázadás résztvevői ellen a kommün valószínűleg vérengzést szervezett volna, de Guido Romanelli, az antant Magyarországra küldött megbízottja közbenjárt az érdekükben. Így talán érthető, hogy Kun Béla hogyan is juthatott ki Ausztriába.

- Miért segítettek neki?

- Lényegében mindenki segítségre számíthatott, akit fel lehetett használni a magyar királyság szétverésére.

- Cserny Józsefet, a hírhedt és félelmetes kommunista terrorosztag, a Lenin-fiúk vezetőjét viszont nem mentette ki senki. Őt ki is végezték.

- Nagyon sok borzalom és kegyetlenség tapadt a Lenin-fiúkhoz. Cserny a perében feltárta a vörös erőszakszervezetek és a terrorcsoportok szerkezeti felépítését, kiderült, ezek az egységek olykor még egymással is rivalizáltak.

- A különítmények közül Csernyé volt az ötödik osztag. Konkrétan mit lehetett a számlájukra írni?

- Például az efféle terroralakulatok kezdték el a foglyok Dunába ölését. Volt olyan, akinek szadista módon előbb kinyomták a szemét, megkötözték vagy leütötték. Szamuely Tibor rájuk is szólt, hogy ne lövöldözzenek, mert az hangos, inkább kössék össze a fogoly kezét-lábát, akasszanak a nyakába követ, s úgy dobják a vízbe. Így is tettek. Csendben kell dolgozni, figyelmeztette a Lenin-fiúkat is Szamuely. Böhm Vilmos hadügyi népbiztos le is írta később a terrorcsoportok visszaéléseit Két forradalom tüzében című kötetében. Több forrás is utal rá, hogy ezt a könyvet a Rákosi- és a Kádár-rendszer is betiltotta.

- Az ön könyvéből kiderül, hogy a kommün hatalomátvétele után szinte egy-két napon belül megalakultak az új rendszer erőszakszervezetei. Mintha előre megírt forgatókönyv szerint történt volna minden.

- Nyilván megvoltak a megfelelő tervek, mert napok alatt megszülettek az idevonatkozó rendeletek is. Ami korábban rendőrőrs volt, abból a Vörös Őrség épülete lett, illetve újabb épületeket is birtokba vettek, ezek váltak aztán az úgynevezett terrorista központokká. A terror szót nyíltan használta a hatalom.

- Kik lettek a tagjai az erőszak­szervezeteknek?

- Először is a régi rendőrök és csendőrök, akik nem tettek mást, mint tovább szolgálták az államot. Mellettük pedig matrózok, katonák léptek be a szervezetekbe, de például vas- és fémmunkások is szép számmal képviseltették magukat. Amikor beindultak a kommünellenes perek 1919 augusztusa után, sokan azt állították már, hogy megélhetési gondokkal küszködtek, azért kérték a felvételüket az erőszakszervezetekbe. Kun Béláék eredetileg nagy, harmincezres testületet szerettek volna felépíteni. Egyébként hamar kialakultak a konfliktusok az apparátusban a régi rendőrök és csendőrök, valamint az új emberek között, s ennek valószínűleg politikai okai voltak.

- Ön mint történész és szerző majdnem hatszáz főre teszi a vörös terror áldozatainak számát. A hivatalos történetírás száznegyven emberről szokott beszélni.

- Én Váry Albert kutatásai alapján közlöm az ötszázkilencvenes számot. A rendszer nem válogatott, lehetett valaki keresztény vagy zsidó, gyerek vagy asszony, fiatal vagy idős, mindenkit pusztított. A kommün a burzsoáziát tekintette egyes számú ellenségének, ami alatt nemcsak a bankárokat, tőkéseket értett, hanem a módosabb polgárságot is.

- Meglepő, hogy a Parlamentbe is beszállásoltak terroralakulatokat.

- A Parlament is egyfajta terrorközpont volt, s ezt a kérdést nem ártana tovább kutatni. Akárcsak az Akadémia ügyét. Ennek az épületére is rátette a kezét a Tanácsköztársaság vezetése, mert az ott felhalmozott tudást a kommunista világnézettel ellentétesnek vélte. De ezzel kapcsolatosan is kevés adatot találtam, egyelőre. Volt egy úgynevezett kisszovjetház is azokban az időkben, erről sincs még elegendő információ a kezemben. Csak annyit lehet tudni, hogy, ide gyűjtötte a hatalom az általa elkobzott javakat, ingóságokat. Azokat az elosztóhelyeket is kerestem, ahol a vidéki portákon lefoglalt és vagonokban felhozott állatokat, ruhákat, használati tárgyakat osztották szét. Ezeket a készleteket maguk a vörös katonák, vörös őrök is megdézsmálták.

- Miért nem esett neki úgymond a tizenkilences terror történetének a tudomány a rendszerváltás után?

- Ez kényes téma. Nemcsak balos politikusok, szellemi köreik is átmentették magukat. Sokáig a fehér terror is csak önmagában létezett, úgy beszéltek róla, mintha nem lett volna előzménye, vagyis a vörös terror. Régi történet ez, a második világháború után az volt a baloldal célja, hogy emberi arcot adjon a mindenkori kommunista pártnak, s ezzel beemelje a demokratikus pártok sorába. Miközben a tizenkilences kommunisták nyíltan népirtásra készültek, hisz úgy fogalmaztak, hogy likvidálni kell a burzsoáziát, a papságot és így tovább.

- A könyvet elsősorban az első és a tizenkettedik kerületi önkormányzat támogatta. Miért pont nekik vitte el a kéziratot?

- Óriási a közöny, pedig sok helyen jártam, felkerestem kiadókat, alapítványokat és önkormányzatokat. A családom mellett egy kft. támogatott. Így gyűlt össze annyi pénz, hogy a tizenkettedik kerületi, Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és Galéria ki tudta adni a kötetet, amelyet a Bács-Kiskun megyei főügyész, Nánási László lektorált.


A legfőbb vád Rákosi Mátyás ellen: huszonegy rendbeli gyilkosság

Ahogy a legtöbb forrás írja, Rákosi Mátyás 1940. november 6-án érkezett a Moszkvába, Vas Zoltánnal együtt még a cári csapatok által zsákmányolt, 1849-es honvédzászlókért cserélte ki őket Budapest. Rákosit egyértelműen hősként fogadták odakint, másnap, azaz november 7-én, a nagy díszszemlén már ott állhatott Sztálin mellett a Vörös téri tribünön. Rákosi 1919 augusztusának első napjaiban, a kommün bukása után hagyta el Magyarországot. Embercsempész segítségével jutott át Ausztriába, ahol azonban tovább politizált, ezért hamarosan kitiltották. Néhány esztendővel később, 1924-ben visszatért Magyarországra, természetesen illegálisan, betartva a legszigorúbb konspirációs szabályokat. A Horthy-rendszer politikai rendőrsége azonban már a kezdetektől beépült a hazai baloldali mozgalmakba, ide értve a formálódó kommunista sejteket is. Rákosit 1925-ben letartóztatták, s nyolc és fél évnyi börtönbüntetésre ítélték, lázadás vádjával. Bár eredetileg Rákosi neve is ott volt a vádlottak listáján a kommün utáni népbiztosok perében, ezt az eljárást csak 1934-ben folytatták le ellene. Rákosi Mátyás a Tanácsköztársaság idején helyettes kereskedelmi népbiztos volt, majd a szociális termelés népbiztosa lett. Többször járt a román és az északi fronton, mint a direktórium politikai megbízottja, s 1919 júliusában a Vörös Őrség országos parancsnokának nevezték ki. Perében a bíróság nemcsak huszonegy rendbeli gyilkossággal, huszonegy rendbeli rablással, nyolcvanrendbeli zsarolással, egyrendbeli lopással vádolta, de több mint ötszáz rendbeli személyes szabadság megsértésével is. Rákosi életfogytiglani fegyházbüntetést kapott 1936-ban. A visszaemlékezések szerint kényelmesen élt a Szegedi Csillag börtönben. Egyes források úgy vélik, Zoltán nevű testvére támogatta őt pénzzel Moszkvából, mások állítják, ezek az összegek a Vörös Segélytől érkeztek, ugyancsak a Szovjetunióból. A börtönben írnok volt, szabadon járt-kelt az épületben, alkalma nyílt arra is, hogy illegális pártsejtet szervezzen.  Lehet, hogy ez csupán legenda, de a Wikipédia szerint frakciózás vádjával zárta ki azokat ebből a sejtből, akik kifogásolták, hogy a szokásoktól eltérve ő nem osztja meg  rabtársaival  a csomagjait.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom