Belföld

A kamaránál folytathatja a rezidenselnök

Bejelentette lemondását Dénes Tamás, a Magyar Rezidensszövetség (MRSZ) elnöke, akit posztján Sipka Balázs vált majd.

A leköszönő elnök kijelentette: a tisztújító közgyűlésen ugyan újra jelölték a pozícióra, ám ő ezt nem vállalja. Lapunknak beszámolt arról is, ezzel párhuzamosan jelölték a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöki, alelnöki, főtitkári és titkári pozícióira, itt viszont elfogadta a jelölést. Emlékeztetett, korábban már többször is jelezte, nem kíván a kamara vezetője lenni, ám bízik abban, hogy a jövőben szorosabb együttműködést tud kialakítani a rezidensszövetség és a köztestület.

Úgy fogalmazott, a MOK-nak egyértelműen a szakmai érdekvédelmet kell erősítenie, mondván, elfogadhatatlan, hogy a szakemberhiányt és a rossz munkakörülményeket a munkavállalókon kérjék számon. Az MRSZ távozó vezetője kitért arra is, hogy szerinte az orvosi kamarának nem gazdasági vállalkozásként, hanem szakmai érdekvédelmi szervezetként kell tevékenykednie, hiszen a fiatalok azt érzékelik, „nagy az elégedetlenség a testülettel szemben”. Kritikaként megjegyezte, a kamara érdekvédő munkáját hosszú ideje tulajdonképpen a rezidensszövetség végzi, úgy, hogy nem szed érte tagdíjat.