Belföld

A fővárosban elmarasztalták a Mal Zrt.-t

A Veszprémi Törvényszék felmentő ítéletével szemben a Fővárosi Törvényszéken lezajlott kártérítési perekben kimondták a Mal Zrt. felelősségét a vörösiszap-katasztrófában – derült ki a bíróság évértékelőjén.

Beszédes adatokat közölt tegnapi sajtótájékoztatóján a Fővárosi Törvényszék a vörösiszap-katasztrófa kapcsán indult kártérítési perekről. A többségében már jogerősen lezárult eljárásokról Madarasi Anna, a törvényszék sajtóosztályának munkatársa elmondta, hogy a harminc ítéletben megközelítőleg kétszázhatvanmillió forint kártérítést ítéltek meg a nyolcvanegy magánszemélynek. Kérdésünkre közölte, a bíróság kilencvenöt százalékban a felperes károsultaknak adott igazat.

A felelősség kérdésében a törvényszék megállapította: bár a tragédiában főszerepet játszó, X. számú vörösiszaptározó építése során is felmerültek olyan hibák, amelyek szerepet játszhattak a gátszakadásban, a bíróság a tározó karbantartásával kapcsolatban is mulasztást állapított meg. A törvényszék nem fogadta el a Mal Zrt. azon érvelését, hogy különböző természeti jelenségek – mint az átlagosnál nagyobb csapadék vagy a szeizmikus földmozgás – idézték elő a gátszakadást. A bíróság szerint ezek csak a katasztrófa időpontját befolyásolták. Tehát a gátszakadáshoz vezető okok közül az alperes veszélyes üzemi tevékenységébe tartozott az összes tervezési, kivitelezési, építési hiányosság és mulasztás, amelyek közrejátszottak a tragédia bekövetkeztében. Mindezek a megállapítások különösen érdekesek a büntetőperben hozott, múlt heti ítélet fényében, amelyben a cég minden vád alá helyezett vezetőjét és munkatársát felmentették.

Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke a tájékoztatón visszautasította Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szavait, aki a Hagyó- és a vörösiszap-per ítéletét értékelve azt mondta, hogy mélyrepülésben van az igazságszolgáltatásba vetett hit. Az elnök alapértéknek nevezte a hatalmi ágak elválasztását, illetve, hogy a hatalmi ágak csak törvényes rendben befolyásolhatják egymást. A törvényszék tavalyi munkájáról elmondta, hogy bíróságukra tavaly 416 ezer ügy érkezett és 423 ezret fejeztek be, így csökkent az ügyhátralék. Az elhúzódó ügyek száma négy év alatt, 2012–2015-ben 6123-ról 3480-ra esett vissza a fővárosban, ami negyvenhárom százalékos csökkenés.