Belföld

A civilekre is számít az Emmi

Másfél milliárd hajléktalanok foglalkoztatására

A Belügyminisztérium az idén a civil-, illetve karitatív szervezetek, továbbá az egyházak további bevonását tervezi a közfoglalkoztatás területén. Az egyik ilyen új mintaprogram a hajléktalan emberek értékteremtő munkáját célozza mintegy másfél milliárd forintos támogatási keretösszeggel.

Egy minapi sajtótájékoztatón beszélt arról Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) civil ügyekért is felelős államtitkára, az Emmi és a Belügyminisztérium (BM) jelenleg azon dolgozik, hogy bevonják a civilszervezeteket a közfoglalkoztatás rendszerébe. Indoklásként megjegyezte, sok olyan munkát kereső ember van, aki a közfoglalkoztatás bizonyos területein nem tud vagy nem akar elhelyezkedni, de egy-egy civilszervezet tudná foglalkoztatni.

Megkeresésünkre a belügyi tárca megerősítette: egyeztettek a minisztériumok a témában. Hozzátette, a civilszervezetek közfoglalkoztatási programokban történő részvételéhez jogszabályi módosítás, valamint részletszabályok kidolgozása nem szükséges, a részvételi lehetőség számukra eddig is biztosított volt. A BM már az elmúlt években is számos civil- és karitatív szervezetet, valamint egyházat részesített támogatásban a kormányhivatalok munkaügyi központjain keresztül. A tárca olyan országos mintaprogramokat is indított, amelyekben partnerszervezetként jelentős a civil szféra szerepe.
Ezzel kapcsolatosan kiemelték az országos kulturális jellegű kezdeményezést, amely 2013-ban négyezer fő részvételével zajlott 1263 településen. A program tavaly 4522 közfoglalkoztatott bevonásával valósult meg, az idén pedig már 6100 fő foglalkoztatását tervezik az előzetes felmérések szerint várhatóan mintegy kétezer településen, 3500 partnerszervezet bevonásával. A támogatási keret összege mintegy kilencmilliárd forint.
A BM részéről tudatták azt is, hogy a 2013–2014. évi téli átmeneti közfoglalkoztatás kapcsán több mint kétezer fő foglalkoztatásához nyújtottak támogatást karitatív szervezetek részére, tavaly az érintett összes létszám már 6145 fő volt. A tárca az idén a civilszervezetek, egyházak, karitatív szervezetek további bevonását tervezi a közfoglalkoztatási programok megvalósításába. Az egyik program az ez évi indítással tervezett, hajléktalan emberek értékteremtő közfoglalkoztatását célzó országos közfoglalkoztatási mintaprogram mintegy 1,5 milliárdos támogatási keretösszeggel – derül ki a lapunknak küldött adatokból.