Belföld

„A bevándorlás vallási dimenziója nem hagyható figyelmen kívül”

Rétvári Bence: Az osztrákok azt a kerítést fogják fegyverrel védeni, amelynek a felépítését annyira ellenezték

Ha nincs észnél Európa, ha nincs valóság- és veszélyérzete, akkor igen szomorú a lehetséges jövőképe is – mondta a lapunknak adott interjúban Rétvári Bence parlamenti államtitkár, a KDNP alelnöke. Megfogalmazta, a muszlim narratívában a migráció nem más, mint Európa iszlamizációjának kezdete, így „a fő kérdés most az, hogy ki integrál kit”. Meglátása szerint az október 2-i kötelező kvótáról szóló népszavazásnak gigantikus hatása lehet az európai politikai elitre, az ezzel kapcsolatos brüsszeli fenyegetések viszont „értelmezhetetlenek egy demokrata számára”.

Rétvári 20160808
„Magyarországon a magyar emberekben hiszünk” – mondta Rétvári (Fotó: Varga Imre)

– Véget ért a krakkói katolikus Ifjúsági Világtalálkozó, ahol Ferenc pápa több alkalommal is beszélt a bevándorlás kérdéséről. Az ifjúsághoz intézett beszédében megfogalmazta, „az irgalmas szív képes megosztani a kenyeret az éhezővel, és nyitott arra is, hogy befogadja a menekülteket és a bevándorlókat”. Hogyan érdemes értelmezni az egyházfő megnyilatkozásait?

– Természetesen, aki békés szándékkal érkezik vagy üldöztetés elől menekül, annak segítséget és menedéket kell nyújtani, azilumot, ahogy a középkori kánonjog írta. Amikor viszont valakik országról országra mennek a jobb élet reményében, azt már másképp kell kezelni, mert láthatóan nincs közvetlen veszélynek kitéve az életük. A bevándorlási hullám vallási vetülettel is bír, az önmaga által kereszténységében meggyengített Európába erős identitású, muzulmán vallású emberek érkeznek. Vannak köztük mérsékeltebbek, világiak, de fanatikus hívők is, akik a saját lakóhelyük konfliktusait magukkal hozzák. Olyan helyi ellentétekről van szó, amelyek nem ezen a kontinensen, hanem tőlünk több ezer kilométerre, keleten vagy délen jellemzők. A francia pap meggyilkolása szomorú mérföldkő, eddig ilyesmire nem volt példa Európában. Ugyanakkor egy folyamat része is, hiszen a keresztényeket évtizedek óta, jelenleg éppen a világ nyolcvanegy országban üldözik. Kétszázmillió keresztény él olyan területen, ahol megkülönböztetik őket, de az is beszédes tény, hogy öt, vallása miatt megölt emberből négy keresztény. A kétezres évek eleje óta egymillió katolikus vagy protestáns vesztette életét vallási okokból a világon. Ezekre az ijesztő és tragikus folyamatokra a KDNP már évek óta próbálja a parlamenten belül és kívül felhívni a figyelmet. A vallási ellentétek legradikálisabb formája az egyházi személyek meggyilkolása, ami korábban más térségekre volt jellemző, nem Európára, ezért azok, akik nem ilyen közegben élnek, nem szereztek erről tudomást. Ellenben, most sok olyan ember érkezett a kontinensünkre, aki a szülőföldjéről magával hozta a keresztényellenességét is.

– Tehát egyfajta vallási hadüzenetként értékeli a francia pap meggyilkolását?

– Alapvetően rosszul tekint a bevándorlás kérdésére az, aki kihagyja belőle a vallási dimenziót. Igenis van szerepe a muzulmán hitnek abban, hogy Európában eluralkodott a feszültség. Az ideérkező bevándorlóknak más a társadalomról alkotott képe, sokkal erősebb a vallási identitása, mint egy átlag európainak. Az igazi probléma mégsem abban áll, hogy a muzulmánoknak erős a hitük, hanem abban, hogy az európaiaknak gyenge. Számos szekularizált államban, ahol vallási vagy világnézeti vákuum keletkezett, az űrt a szélsőségesek töltötték be, ami rendkívül veszélyes. Európa legyengült állapotban van, az integrációs politikája jóformán hatástalan. Így fordulhat elő az, hogy több esetben olyan másod- vagy harmadgenerációs bevándorlók radikalizálódnak, akik közvetlenül már nem is érintkeztek szülőföldjükön a saját vallási közegükkel. Ám még így is erősebb a saját, zárt identitásuk, mint Európáé, a környezetüké, ahol felnőttek. Sajnálatos „szereposztás” az is, hogy míg a muzulmán világban egyesek számára egy öngyilkos merénylő példakép lehet, addig Európában a vértanúkra, például a francia papra nézünk fel, aki meghalt hitéért.

– Tusványoson, az egyik kerek­asztal-beszélgetésen az Európára vonatkozó híres Robert Schuman-i gondolatatot némileg aktualizálva elhangzott, hogy a demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem lesz. Mennyire igaz ez a kijelentés?

– Erre jó példa mindaz, ami az elmúlt évtizedben zajlott, vagyis, hogy egy európai demokráciafelfogást akartak átültetni közel-keleti és észak-afrikai országokba, ami láthatóan nem működött. Ennek egyik távolabbi következménye a mostani bevándorlási hullám, mivel a demokratizálási kísérlet káoszba sodorta az érintett országokat. Az európai identitás hármas alapon nyugszik: a keresztény erkölcsiségen, a görög filozófián és a római jogon. Erre épülve jött létre a demokrácia, s ahol ez nem volt meg, ott nem is alakulhatott ki ez a berendezkedés. Ha nincs észnél Európa, ha nincs valóság- és veszélyérzete, akkor igen szomorú a jövőképe is. Az elmúlt évszázadokra visszatekintve látható, a közel-keleten virágzó keresztény közösségek voltak, amelyek a maguk társadalmi berendezkedésével az adott kornak megfelelő biztonságot és jólétet teremtettek. Ezek a közösségek azonban az iszlám térhódítása miatt megszűntek, az utóbbi tíz évben pedig Szíriában és Irakban kétezer éves keresztény közösségeket tüntettek el. Arra a kérdésre, miért szükséges a keresztény identitásunkat megerősíteni válasz lehet az, hogy, ami az elmúlt évszázadokban tőlünk ezer kilométerre keleten történt, az most begyűrűzött Európába. Ez nem csak a vallási, hanem a kulturális, gazdasági és jogi értékrendszerünkre, tehát az európai civilizációra is veszélyt jelent. A muszlim narratívában a migráció nem más, mint Európa isz­la­mizációjának kezdete. A fő kérdés tehát most az, hogy ki integrál kit: a többségi, de gyenge indentitású európaiak változnak, vagy az érkezők változtatják meg az európai emberek szokásait és életformáját.

– Tavaly erős visszhangja volt annak a Norvégiában megtörtént esetnek, amikor egy menekülteknek kialakított helyiségből el akarták távolítani a kereszteket azért, hogy vallásilag semlegessé tegyék a befogadóhelyet. Ez csak egy példa a sok közül, ami alátámasztja, az európaiakban is bizonytalanságot szül az új helyzet. Hogyan építkezhet vissza egy legyengült identitású közösség?

– Egyes számítások szerint, ha minden így folytatódik, 2070-re a világban élő muzulmánok száma meghaladja majd a keresztényekét, ami egyrészt a hittérítés, másrészt demográfiai okok következménye lehet. Vagyis semmiképpen nem járható út az identitás elfedése vagy tagadása. A kereszténységünkre büszkének kellene lennünk. Visszatérve a norvég példára, nem hiszem azt, hogy egy békés szándékú hívő muzulmánt zavarhat az, ha én a hitemet felvállalva keresztet teszek ki ott, ahol élek. Ha mégis, akkor az iszlámnak egy olyan ágát képviseli, amely nem békés, hanem erőszakkal térítő. Ezt európaiként nem fogadhatjuk el, mert az intoleranciát nem tolerálhatjuk. Ha bárkit zavar, hogy Európában keresztények élnek, akkor a kontinensnek elsősorban a sajátjait kell védenie és nem azt mondani, hogy az itt élők takarják el a hitüket.

– Ebben a kérdésben már az ellenzék is nyilatkozott: Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke a kormány kvótaellenes plakátkampánya kapcsán megfogalmazta: ők Európával, Angela Merkellel és Ferenc pápával vannak. Valóban van köztük gondolkodásmódbeli kapcsolat vagy csupán egy jól hangzó politikai szlogenről van szó?

– A hit nem olyan, hogy válogathatok a tételek közül, és ami tetszik azt elfogadom, ami pedig nem, azzal nem foglalkozom. Amikor valaki Ferenc pápára hivatkozik és a maga szája íze szerint értelmezi a bevándorlásról szóló szavait, akkor például az életvédelemmel kapcsolatos állásfoglalásával is egyet kell értenie. Az nem lehet, hogy az egyikkel azonosulok, a másikat viszont elutasítom. Nyilvánva­lóan egy aktuális politikai trükkel állunk szemben.

– Áttérve az Európai Unióra, Törökország jóformán zsaroló pozí­cióban áll velünk szemben. A vízummentesség mellett feltett szándékuk az uniós tagság megszerzése. Elképzelhetőnek tartja, hogy egy jellem­zően iszlamizált országot, ahol hárommillió menekültet tartanak vissza, integráljon a keresztény Európa?

– Az unió nem szolgáltathatja ki magát külső tényezőknek, Törökországnak sem. A tárgyalás alapja nem lehet az, hogy amennyiben a törökök ideig-óráig megvédik Európát a bevándorlási hullámtól, cserébe engedményeket kapnak. Azok az euró­pai vezetők, akik olyan illúziókat kergetnek, hogy a gazdasági nehézségekre és a negatív demográfiai folyamatokra a bevándorlás nyújthat megoldást, azok nem hisznek az európai emberekben, nem rájuk akarnak építkezni. Ez a gondolkodásmód még a gyarmati időkből maradhatott meg, a közép-európai országokban ezért gondolkodhatnak most másként, mint Nyugaton. Magyarországon a magyar emberekben hiszünk és belső erőforrásokban gondolkodunk, valószínűleg azért, mert azok közé a nemzetek közé tartozunk, amelyeknek sosem voltak gyarmatbirodalmaik, saját erőből kellett talpon maradniuk erős keleti és nyugati nagyhatalmak között.

– Október 2-án lesz a kötelező kvóta elleni népszavazás. Tegyük fel, hogy a referendum érvényes lesz és a többség nemmel szavaz a betelepítésre. Milyen hatást válthat ki az eredmény az uniós vezetőkből?

– Gigantikus hatása lehet, hiszen a kontinensen élő állampolgárok először mondhatják el a véleményüket a kérdésről. Látható, miként próbálják az embereket befolyásolni, hogyan tussolják el a tényeket, például a kölni erőszak kapcsán, az is látható, mennyire tiltakozik Brüsszel az ellen, hogy a nép közvetlenül véleményt nyilvánítson. Ez demokráciaprobléma is, hiszen az aktuális brüsszeli vezetés nem tud megfelelni az emberek igényeinek. A referendumnak óriá­si jelentősége lesz, hiszen a 21. század első felének legfontosabb összeurópai kérdéséről lehet nyilatkozni. Arról a helyzetről, amely nemzedékekre befolyásolja az emberek jövőjét, az európai állampolgároknak kell véleményt mondaniuk. Az ehhez kapcsolódó brüsszeli fenyegetések egy demokrata számára nehezen értelmezhetők. Hogyan mondhatja azt egy „demokrata”, hogy, ha a nép elmondja a véleményét, akkor eljárást indítanak ellene?

– Hogyan lehetséges, hogy éppen az a Németország bírálja hazánkat a szólás- vagy sajtószabadság kérdésében, ahol még a kölni eset tudósításait is erősen kozmetikázták?

– Ebből is látszik, az akkori támadásoknak semmilyen más motivá­ciójuk nem volt, mint hazánk politikai és gazdasági befolyásolása. Az volt a cél, hogy a magyar patrióta politikát támadják, amely vállaltan a hazai erőforrásokra épít, és nem engedi, hogy a saját javai külföldre vándoroljanak. Szégyenkezhetnek azok a nemzetközi szervezetek, amelyek amikor Magyarországot kellett kritizálni, akkor az első sorból kiabáltak ránk, de most, amikor nők elleni erőszakról, vagy más agresszív támadásokról szóló híreket titkolnak és megpróbálják az embertömegeket a médián keresztül elzárni a valós infor­má­ciók­tól, akkor hallgatnak. Ezzel ismerik be, hogy valójában nem a köz, hanem egy szűk gazdasági kör érdekeit szolgálják. Valójában nyomásgyakorló csoportokról beszélünk, nem közhasznú szervezetekről.

– Érzékel változást az idő előre­haladtával az uniós vezetők politikai kommunikációját illetően?

– Ha éppen nincs semmilyen krach, növekszik a gazdaság és ideálisak a viszonyok, akkor annyira nem feltűnő, ha a politikai elit elveszíti a realitásérzékét, és külön szótárat hoz létre a politikailag korrekt beszédmódhoz. Amikor viszont krízis van, ahogyan most, akkor ezek a béke idején bevált panelek nem működnek, és ez kiütközik. Most, amikor az évszázad első felének legkritikusabb döntését kell meghozni, akkor nem lehet nem a valóságból kiindulni és nem őszintén beszélni. Ennek totális gátja, amikor maga a szókészlet sem őszinte, mert politikailag korrektnek kell maradnia. Az emberek láthatóan egyre inkább azokat a politikusokat keresik, akik nem beszélnek mellé, és valós tényeket vesznek alapul. A mostani politikai vezetők igazi felelőssége éppen ebben áll, hogy ők maguk vissza tudnak-e váltani az emberek nyelvére.

– Elképzelhetőnek tartja, hogy ez megtörténik?

– Amikor Werner Faymann, korábbi osztrák kancellár azt mondta, hogy a legsötétebb időkre emlékezteti őt a bevándorlók ellen épített magyar kerítés, akkor kevesen gondoltuk volna, hogy pár hónap múlva az utódja katonákat küld majd a déli határunkhoz, hogy segítse a külső védelmet. Ez óriási fordulat volt. Így elképzelhetőnek tartom, hiszen egy évvel ezelőtt sem feltételeztük, hogy az osztrákok most azt a kerítést fogják fegyveres erővel védeni, aminek a felépítését ellenezték.