Belföld

A béke hídjai egy háborús tájon

Húsz évvel ezelőtt települt ki Bosznia-Hercegovinába a magyar honvédség

Húsz esztendeje, 1996-ban települt ki Horvátországba, a Bosznia-Hercegovina határához közeli Okucaniba az első Magyar Katonai Műszaki Kontingens. Honvédeink számos híd, út, vasútvonal helyreállításában vállaltak feladatot, így egyebek mellett az ő munkájukat dicséri a horvát hadsereg által lerombolt mostari átkelő köveinek kiemelése is a Neretvából.

Egy horvát tank 1993. november 9-én alig két óra alatt lőtte szét az 1567-ben épült, a maga korában műszaki unikumnak számító, és utóbb Csontváry Kosztka Tivadar által is megörökített egynyílású mostari Öreg-hidat. Az átkelő darabjai a Neretvába zuhantak, és ott pihentek egészen 1997. szeptember 29-ig, amikor a honvédség Magyar Műszaki Kontingensének csapatai megfeszített munkával november 23-ig kiemelték az összes maradványt a folyóból. A bravúros eredmény nem volt előzmények nélküli, hiszen a javarészt az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonáiból szervezett alakulat már 1996. március második fele óta tevékenykedett Bosznia-Hercegovinában. Honfitársaink Okucaniba kerültek, és fő feladatuk az SFOR-erők mozgásának műszaki biztosítása volt. Több híd, út, vasútvonal helyreállításában vállaltak feladatot, de részt vettek a fontosabb mozgási útvonalak aknamentesítésében is. Az alakulat 2004 áprilisában tért vissza Magyarországra.

A kitelepülés évfordulójára emlékezve ma találkozót szerveznek Szentesen, amelyen Ronkovics József nyugállományú vezérőrnagy, a kontingens egykori parancsnoka és Antal László ezredes, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred parancsnoka mellett Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke is részt vesz. Az esemény reggel kilenckor kezdődik a Megyeháza Konferencia- és Kulturális Központban. Az akkori katonai és politikai helyzetet Deák János nyugállományú vezérezredes, volt vezérkari főnök elemzi, majd a magyar részvétel hadtudományi jelentőségéről Benkő Tibor tart előadást. Az IFOR feladatait, tevékenységét John Moor-Bick nyugállományú vezérőrnagy ismerteti, zárásként pedig Ronkovics József beszél saját emlékeiről. Az érdeklődőket délután egytől a laktanyai csapatmúzeum megtekintésére invitálják.

A Magyar Honvédség erői ma is jelen vannak a térségben, aktív műszaki segítséget nyújtanak a hidak helyreállításában. Mivel a háború óta még mindig több száz átkelőt nem építettek vissza, bőven lesz még munkájuk a katonáinknak.