Belföld
„A Momentum anyagi, morális és politikai válságban van”
Kitálalt a kilépett kommunikációs igazgató
„A Momentum anyagi, morális és politikai válságban van” – olvasható Papp levelében, amely részletezi, hogy milyen nézeteltérések vannak az öttagú elnökségen belül, pontosabban Fekete-Győr András pártelnök és Soproni Tamás alelnök között. Papp szerint a bajokat elsősorban az okozza, hogy „Tomi fő politikai célja, hogy legyőzze Andrist”, de az sem mellékes, hogy „az elnökség a saját kis hatalmának és paranoiájának rabja lett”.
Úgy tűnik, a nézeteltérések forrása a Momentum újabb népszavazási kampánya, melyet egyes elnökségi tagok nem igazán akartak felvállalni. Papp Gergő levelét idézve: „Végigéltem, hogy amikor átment a civiles népszavazásunk a Kúrián, Orosz Anna, miután beszélt néhány TASZ-os ismerősével, nagyon magabiztosan arról kiabált az elnökségin velem és többekkel, hogy be kell jelentenie a Momentumnak, hogy nem fogja gyűjteni az aláírásokat, mert nem állt mellénk a TASZ, és így balhé lesz”. A Társaság a Szabadságjogokért tehát így vagy úgy, de megpróbálta befolyásolni egy párt ténykedését, noha a Momentum végül mégis úgy döntött, hogy beleáll az aláírásgyűjtésbe – amelyről azóta sem derült ki, hogy pontosan hol tart.
Nehézségeket okozott a párton belül az is, hogy (az utóbb ugyancsak távozott) Zaránd Péter lett a kampányfőnök, akinek állítólag a stílusa, utasítgató magatartása sokak ellenszenvét váltotta ki. Zaránd leváltotta Papp Gergőt a kommunikációs igazgatói posztról, állítólag Fekete-Győr András elnök kérésére, majd visszavonta a leváltást, minek következtében Fekete-Győr (az index.hu értesülései szerint) Zaránd jogköreit is meg akarta nyirbálni, ezzel viszont Soproni Tamás vitába szállt. Így került a szembenállás a legmagasabb szintre. Zaránd nem sokkal az év vége előtt posztjáról távozott, de tagja maradt a pártnak.
Papp Gergő azonban kilépett a Momentumból, de mintegy „hagyatékként” elküldte levelét, amelyben a feszültségeket, piszkos kis ügyeket részletezi. „Miután Soproni Tominak hónapok óta az az egyetlen és legfőbb politikai célja, hogy legyőzze Andrist majd átvegye a helyét, muszáj megszólalnom” - indokolta Papp levelének megírását.
„Nem szeretek lealacsonyító jelzőkkel dobálózni, de az elnökség mint testület olyan szinten kicsinyes volt az elmúlt hónapokban, olyannyira a saját kis hatalmának és paranoiájának rabja lett, hogy nem meglepő, hogy Soproni Tamás vezetésével hetekig blokkolta a kialakult, mindent tönkretevő helyzet egyszerű megoldását, amelyet Zaránd Péter leváltása eredményezett. (…) Az elnökségi ülések olyanok voltak, ahonnan szinte minden külsős vagy központi stábtag, vagy új tag úgy jött ki az elmúlt hónapokban, hogy úristen, ezek vezetik a szervezetünket?” - írta Papp, majd részletezte a Fekete-Győr és Soproni közötti nézeteltérések bizonyítékait, illetve példákkal illusztrálta, hogy az elnökségi tagok a szervezet érdekei helyett önös érdekeiket helyezik előtérbe.
Papp szerint három elnökségi tag (Soproni Tamás, Orosz Anna és Dukán András) több ízben a két másik elnökségi tagot kihagyva döntött a szervezetet érintő kérdésekről. „Bár látom, hogy 4-5 totál inkompetens gyerek vezeti a Momentumot, nem akartam rosszat annak a politikai közösségnek, ami ilyen példa nélküli módon összeállt” - írja Papp, aki arról is beszámolt, hogy Soproni és Orosz Anna között szerelem szövődött, aminek eredményeképpen a két elnökségi tag „érzelmileg zsarolja egymást” a politikai döntéseknél.
„Látom, hogy Soproni Tomi nem akar leállni, és továbbra is az a fő politikai célja, hogy »legyőzze« Fekete-Győr Andrist, annak az árán is, hogy a Momentum nem jut be a parlamentbe. Ennek a jele az is, ahogy most társelnököt akar, a következő célja pedig nyilván az lesz, hogy Fekete-Győr Andris kiszoruljon a lista első öt helyéről” - írja Papp, aki szerint Soproni a barátnőjéből, Orosz Annából szeretne társelnököt csinálni.
Az elnökség Papp levelére mintegy válaszul január elején ugyancsak egy levelet intézett a tagsághoz, amelyben az aláírók leszögezik: „Nem a jelenlegi folyamat az első idén, amikor valaki megalapozatlan, fél- vagy tizedigazságokra épülő és személyeskedő vádakkal illeti a szervezet egy másik tagját. Még ijesztőbb ez akkor, amikor teszi ezt egy nagyobb plénum – mint a küldöttgyűlés – előtt. Az elnökség teljes összhangban ítéli el ezt a magatartást, hiszen minden jóindulat mellett is egy ilyen vádaskodó levél elülteti a gyanakvás magját a hallgatóságban, a megvádolt fél pedig védekezésre vagy viszontvádak megfogalmazására kényszerül, ami egy lefelé vezető spirál, és még mélyebb morális gödörbe taszítja a társaságot".
A hétvégén a Momentum küldöttgyűlést tartott, ahol az elnökség szerette volna lezárni „ezt a viharos időszakot", s hétfőn Fekete-Győr András már úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy „minden stabil, jól állunk, harcok régóta nincsenek, maximum tavaly nyáron voltak”, ami nyilvánvalóan nem igaz. Fekete-Győr azt is kijelentette, hogy „nagyon jót nevet” az olyan felvetéseken, miszerint Soproni és Orosz ellene politizálnak. Az mindenképpen jelzésértékű, hogy noha korábban arról volt szó, hogy a párt miniszterelnök-jelöltje Fekete-Győr lesz, a hétvégi küldöttgyűlés mégsem választott kormányfőjelöltet, a Momentum csak listavezetővel vág neki a kampánynak.