A Csatáry-ügy utóhangjai

„Csak úgy lehet felelősen írni, ha előtte alaposan tájékozódtunk” (Fotó: Katona László

– Mikor került Csatáry László Kas­sára?

– Szász István tanú, akit 1993-ban a kanadai hatóságok hallgattak ki Csatáry László háború alatti kassai tevékenységével kapcsolatban, arról nyilatkozott, hogy régről ismerte Csatáryt, hiszen az 1940–41-től szülei boltjába járt vásárolni. Egy másik túlélő, Stefan Kaifer az 1947-ben Kassán lefolytatott bírósági eljárás során úgy nyilatkozott, hogy már 1939-ben megismerte, hiszen ő volt a Magyarországhoz visszatért városban az útlevélosztály vezetője. Ezzel szemben hiteles dokumentumok igazolják, hogy Csatáry László 1940-ben Kecskeméten rendőrségi fogalmazógyakornok volt, majd innét vezényelték 1942 már­ciusában Zomborra, s csak ez év őszén érkezett meg Kassára.

– Ennek ellenére 1944-ben részt vehetett a zsidók deportálásában.

– Mielőtt erre a kérdésre felelnék, nem árt megvilágítani néhány részletet. Nyomozásom során kikértem a negyvenes évek második felében született népbírósági iratokat, s a majd kétszáznyolcvan oldalas dokumentumot úgy harminc-negyven alkalommal végigolvastam.

– Előbújt önből a szakember?

– A magukban álló kiragadott részletek nekem semmit nem mondanak, továbbá azt gondolom, csak úgy lehet valamiről felelősen írni, ha előtte alaposan tájékozódunk. A szlovák bírósági anyagot egyébként szintén megkaptam, és a barátaimmal lefordíttattam. Összességében azt kell mondanom, már az 1946–47-ben rögzített iratok is számos súlyos ellentmondást tartalmaznak, amelyek erősen gondolkodóba ejtik az embert.

– Mire gondol?

– Szász Elemér, a téglagyári tábor belső zsidóőrségének parancsnoka tanúvallomásában beszámol egy, a téglagyári gettóban bekövetkezett tragikus eseményről, amelynek során egy férfit és két nőt lőttek agyon. A kassai rendőri vezető, Horváth György budapesti perében ezt az esetet is vizsgálta a negyvenes évek végén a bíróság. Itt kiderült, hogy a gettó körülzárására Horváth adott utasítást, de azt is közölte az őrséggel, hogy ha valaki szökni próbál, csak a levegőbe lőjenek, így az áldozatok a külső zónát biztosító csendőrök golyóitól estek el. A Kassán lefolytatott perben ugyanakkor már Csatáry László neve került az iratokba. A legtragikusabb az egészben, hogy pár oldallal később ugyan ez a Szász Ele­mér azt nyilatkozza, ő valójában nem is volt jelen az eseményeknél, csak hallomásból értesült minderről. S ez csak egy a sok ellentmondás közül.

– Közbevetve, mi lett a sorsa Horváth Györgynek?

– Ő Németországban esett amerikai hadifogságba, majd kiadták Budapestnek. Első fokon halálra, majd másodfokon kegyelemből életfogytiglani kényszermunkára ítélték. Annyit tudunk sorsáról, hogy valamikor az ötvenes években éhezés miatt hunyt el egy fővárosi börtönben.

– Milyen ellentmondásokra bukkant még?

– Olyan emberek tesznek vallomást Csatáry Lászlóra, akiket 1944 tavaszán bizonyíthatóan az első transzporttal, azaz május 15-én, vagy csak jóval később, június közepén külön deportáltak Kassáról, és csak másoktól hallottak a téglagyári táborban zajlottakról. Balkányi Sándor a budapesti népbírósági tárgyaláson tett vallomása szerint az 1944. június 2-i utolsó transzport bevagonírozásakor megtiltotta, hogy ablakokat vágjanak a vagonok falára. Ezzel szemben egy Jónap Sámuel nevű orvos, akit az utolsó szerelvénnyel vittek el a felvidéki városból, a szlovák népbírósági tárgyaláson ilyen esetről nem beszél, de azt elmondta, hogy könnyítésképpen még priccseket is beszerelhettek a kocsikba.

– Ezt Csatáry engedte meg nekik?

– Nem, Jónap a magyar felső rendőri vezetés engedélyéről beszélt. Csa­táry László személyét a népbírósági eljárások során a túlélő tanúk valakivel összekeverték.

– Mire alapozza ezt?

– A szlovák bíróság elfogatóparancsot adott ki Csatáry ellen, s ebben szerepel a személyleírása. Egy százhetvenhat centiméteres barna hajú és szemöldökű embert keresnek, ezzel szemben ő az 1943-ban Kassán kiállított útlevele adatai alapján száznyolcvankét centiméter magas és szőke volt. Ugyanezek az adatok szerepelnek a későbbi iratokban, például az 1948-ban Münchenben kapott német személyi igazolványában is. Nem mellékesen érdemes leszögezni egy fontos részletet is. Utóbb, 1948. október végén Csatáry arról értesült, hogy megvádolták tizenkét katonaszökevény kivégzésével. Ezt ő tisztázni óhajtotta, így november elején személyesen elment Altöttingbe, az Egyesült Államok haderejének katonai nyomozói hivatalába, s vizsgálatot kért maga ellen. Ezt lefolytatták, s végül annyit mondtak neki, akár Amerikába is költözhet.

– Nem tartóztatták le? Hiszen ott volt a körözése…

– Nem, hiszen a leírás sem illett rá, azon túl pedig a születési dátumával is mellélőttek.

– És az eredeti plakát, amin ott díszeleg a neve mint gettóparancsnok?

– Ez jó és lényeges kérdés volt a sajtóhadjárat során. A plakáton Csatáry László neve a felelős kiadó rovatban szerepel felsorolásként, így, F.k: Dr. Csatáry László rendőrfogalmazó, Gettóparancsnok. Aki ismeri a felelős kiadó szerepét, az tudja, hogy a kiadványért felel. Itt ráadásul egy felsorolást látunk, akik ezért a hirdetményért felelnek. Ráadásul Csatáry nem rendőrfogalmazó volt, hanem rendőrsegédfogalmazó. A gettóparancsnok pedig Horváth György volt, és a hirdetmény aláírójaként azért a gettóparancsnok szerepel, mert ha Horváth valamiért távozik és más lesz a kassai rendőrség vezetője, egyúttal a gettó parancsnoka, a hirdetményt attól még nem kell újra elkészíteni, mert nem a személynév szerepel rajta, hanem egy névmás.

– Annak idején komoly érv volt a bűnössége mellett, hogy a kanadai hatóságok távozásra szólították föl…

– Ez nem igaz. Rendelkezésemre áll a Kanadai Lovasrendőrség 1993 és 1997 között végzett vizsgálatának ötkötetes jegyzőkönyve. Az anyag egy igen kiterjedt nemzetközi nyomozás után született, melynek során Szlovéniában, Szlovákiában, Magyarországon, Izraelben, Kanadában és az Egyesült Államokban hallgattak ki huszonkilenc tanút. E körből hét személy vállalta, hogy fényképről is felismeri Csatáry Lászlót. Nyolc személy közé keverték be a fotóját – ám mindegyikük másra mutatott. A kérdésre a válasz pedig az, hogy Csatáry László önként jött haza, személyes okokból. Ez a Kanadai Igazságügyi Minisztérium levelében amúgy oly formán szerepel, hogy a hatóságok nem állapítottak meg bűncselekményt, és nem tudják, mi motiválta a kanadai állampolgárságáról való lemondását és távozását az országból.

– Mi késztette a könyv meg­írására?

– Egyrészt személyes okok, másrészt rendkívül felbosszantott, hogy egyesek a tények konkrét ismerete nélkül nyilatkoznak s vádolnak másokat. Harmadrészt pedig, hogy az összegyűjtött dokumentumok arra vártak, hogy a 2013 őszére tervezett Csatáry-ügy bírósági tárgyalásán bemutatásra kerüljenek, amelyre sajnos a halála miatt nem kerülhetett sor. Így az ügy ítélet nélkül lezárult. A nyomozói munka része az, hogy alaposan utánajárunk mindennek, különben nagyon könnyű félresiklani. A könyvből egyébként a Páva utcai intézetnek is küldtem egy példányt, de sajnos nem kaptam még visszajelzést sem. Tévedés ne essék, lehet velem vitatkozni, de ha valaki erre vállalkozik, legalább a tényekből, s ne a fantázia világából induljon ki. Egy biztos, ítéletet nem mondok, csak tényeket, adatokat közlök – a véleményalkotást pedig rábízom az olvasóra.