Belföld

Navracsics Tibor: a fejlesztési kérdések pártokon felüli kérdések

A fejlesztési kérdések pártokon felüli kérdések – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken Veszprémben a térség polgármesterei részvételével tartott fórumon.

Navracsics Tibor: a fejlesztési kérdések pártokon felüli kérdések
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter arról beszélt, hogy a januárban indult Versenyképes járások program a települések összefogását igényli
Fotó: Facebook/Navracsics Tibor

Navracsics Tibor hangsúlyozta: a januárban indult Versenyképes járások program lényege, hogy a járások, vagy a járáson belüli egyes térségek települései olyan projektekre pályázzanak, amelyeket együtt tudnak megvalósítani. Ennek érdekében általános fejlesztési célokat határoztak meg, hogy mindenki meg tudja találni, miben tudnak a leghatékonyabban együttműködni.

A tapasztalatok alapján beszámolt arról, hogy volt, ahol lakosságarányosan szétosztották a forrásokat, de a több helyen összehangolt programokat valósítottak meg. Utóbbi terén a legkimagaslóbb eredményeket Komárom-Esztergom vármegye érte el – ismertette.

A tárcavezető példaértékűnek nevezte, hogy a legnagyobb, zalaegerszegi járásban – amelyhez csaknem 80 település tartozik – rendszeresítették a járási fejlesztési fórumokat. Navracsics Tibor kiemelte: a 174 járásból 173-ban politikai konszenzus született, és az egyetlen járásban, a hódmezővásárhelyiben, ahol a Versenyképes járások program első évében nem sikerült megállapodni a településeknek, 2026-ra már aláírtak egy megállapodást.

Az önazonosságvédelmi törvényről szólva a tárcavezető elmondta: már több mint 110 településen fogadtak el olyan rendeletet, amely valamilyen formában szabályozza a beköltözéseket. Hangsúlyozta: a törvény leszögezi, hogy az alaptörvénnyel nem lehet ellentétesek és nem lehet diszkriminatívak az önkormányzati rendeletek. Ebből adódóan Navracsics Tibor visszautasította az elmúlt időszakban megfogalmazott politikai vádakat, hiszen a kormányhivatalok minden önkormányzati rendeletet illetően elvégzik a szükséges vizsgálatot.

A közigazgatási és területfejlesztési miniszter szólt még más önkormányzati rendszert érintő kérdésekről is, köztük arról is, hogy a közösségi közlekedés jelenleg nem szerepel a kötelezőként ellátandó feladatok között, továbbá a rendkívüli kiadások támogatásáért folyamodó kistelepülési önkormányzatok száma dinamikusan nő. Ovádi Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: a Versenyképes járások program nagy lehetőség a térségek számára, amelyből választókerületében is több fejlesztés valósulhat meg. Porga Gyula (Fidesz-KDNP) Veszprém polgármestere örömét fejezte ki, hogy a térségben működik egy ilyen egyeztető fórum a települési vezetőknek.

Kapcsolódó írásaink