1956 mérce és iránytű

Fekete Rajmund a kétnapos esemény nyitónapján, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján Magyarország: 1956: A kommunizmus végének kezdete címmel tartott előadást az albán fővárosban. A történész kiemelte, hatvankilenc évvel ezelőtt a pesti srácok és lányok örökre beírták magukat nemcsak a magyar, de az egyetemes történelembe is. Azok a fiatalok, akik gyerekfejjel átélték a második világháborút, és akik 1945 után joggal hihettek abban: van esély arra, hogy egy új ország, egy szabad ország lett az otthonuk. „Csalódniuk kellett. Azt kellett látniuk, hogy a szovjet hadsereg a hazaáruló magyar kommunistákkal karöltve építi ki a totális terror intézményét” – tette hozzá, rámutatva arra: Magyarországon 1950-re mindent behálózó és ellenőrző rendőrállam épült ki.

Negyvenezer besúgót foglalkoztattak, 1945 és 1956 között pedig 400 embert végeztek ki politikai okokból. Az igazgató felidézte: hatvankilenc évvel ezelőtt az eredetileg néhány száz diák részvételével tervezett rokonszenvtüntetés egy évtizednyi elkeseredést lobbantott lángra. Rámutatott arra, az 1953-as berlini vagy az 1956-os poznańi felkeléssel szemben Magyarországon nem a „visszaélések” és a nélkülözés miatt vonultak utcára, hanem a kommunista terrorrendszer és az idegen megszállás ellen. „A nép felkelése spontán, vakmerő, lelkes és bámulatos erejű volt. A nemzet egy akaratot képviselt és elemi erejű szabadságvágy fűtötte” – tette hozzá a történész.

Fekete Rajmund kitért arra, hogy 1956. november 3-ra minden fontos követelés teljesülni látszott; úgy tűnt, a szovjet csapatok kivonulnak, a többpártrendszer éledezni kezdett, az ország pedig kinyilvánította a semlegességét. Felidézte: 1956. november 4-én hajnalban 2500 harckocsival, 800 páncélozott harci járművel, 600 légvédelmi ágyúval megindult a szovjet katonai gépezet hazánk ellen. „A kommunista hazaáruló Kádár-csoport” és a világ legnagyobb szárazföldi hadseregének beavatkozása egyszerre irányult a szovjet érdekszférát sértő és a diktatórikus működést felszámoló eredmények ellen. Az 1961-ig tartó megtorlás során 229 embert végeztek ki perekben hozott ítélet nyomán, 860 főt hurcoltak a Szovjetunióba, 26 ezer embert ítéltek el, 25 ezret börtönöztek be vagy internáltak. Az 1956 decembere és 1957 januárja között elrendelt sortüzekben legalább nyolcvanan haltak meg – ismertette.

„Mindez a magyar történelem legsúlyosabb politikai megtorlása volt. Akik pedig elkerülték a bitófát, azok évtizedekig másodrendű állampolgárok, megtűrt személyek voltak” – emlékeztetett. Fekete Rajmund rámutatott arra: Moszkva azért intézett ilyen brutális erejű támadást és megtorlást Magyarország ellen, mert 1956 magyar forradalma és szabadságharca magát a kommunista rendszert és az azt ránk erőltető megszállást utasította el, vagyis nyíltan antikommunista és szovjetellenes volt. Szólt arról is, a berendezkedő Kádár-rendszer legitimitása a forradalom és szabadságharc eltiprásán, a kíméletlen és példátlan bosszún, valamint a szovjet hadsereg jelenlétén nyugodott, és a rendszerváltoztatásig csak a kölcsönös félelem tartotta egyensúlyban.

„Kádárék több mint három évtizeden keresztül elhallgatták, eltagadták, meghamisították 1956-ot. Forradalom helyett ellenforradalomnak bélyegezték, beszélni sem lehetett róla” – idézte fel. Összegzése szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc és nemzeti felszabadító háború megrengette a világot: megroppantotta a második világháború után létrehozott európai békerendszert, lerántotta a leplet a szovjet típusú terrorrendszerek rideg valóságáról. Ez a szűk két hét közel negyven évig adott reményt a kommunizmus elnyomottjainak szerte Közép- és Kelet-Európában és negyven évig mutatott példát minden szabadságharcosnak szerte a világban. Egy nemzet sorsát azok a pillanatok határozzák meg, amikor nemcsak sodródik a történelem árján, hanem ő maga a történelem. Ahogy Milovan Gyilasz fogalmazott: „A magyar forradalom a kommunizmus végének kezdete” volt – hangoztatta Fekete Rajmund.

„Hatvannyolc évvel ezelőtt a magyarság legjobb arcát mutatta fel a világnak. A magyar szó a bátorság, a szabadságszeretet, a nemzeti összefogás, a hazaszeretet, a hősiesség szinonimájává vált” – mondta a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója. Az albániai konferencia a Kommunista Bűnök és Következményeik Kutatóintézete (Institute of Studies for Communist Crimes and Consequences) és A Kommunista Bűnök Kivizsgálásával és a Román Száműzetés Emlékével Foglalkozó Intézet (Institutul de Investigare a Crimelor Comunismului şi Memoria Exilului Românesc – IICCMER) együttműködésével jött létre. Magyarországról csak Fekete Rajmund vett részt meghívottként a konferencián. Az albániai szakembereken kívül Romániából és Csehországból több meghívott, Koszovóból és az Egyesült Királyságból egy-egy szakértő vendég érkezett a rendezvényre.