Belföld

NGM: sikeresen indult a decentralizált önkormányzati számlavezetés

Már több mint 300 milliárd forint érkezett a decentralizált önkormányzati számlavezetés első körében érintett önkormányzatok Magyar Államkincstárnál nyitott bankszámláira. Az összegből az önkormányzatok döntése alapján közel 35 milliárd forint már az indulás napján befektetésre került a kizárólag a kincstárban elérhető, kedvező hozamú Önkormányzati Magyar Államkötvénybe (ÖMÁK) – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.

NGM: sikeresen indult a decentralizált önkormányzati számlavezetés
A hitel keretei között maximum 150 millió forintot lehet felvenni házra vagy tanyára, míg lakásra 100 millió forint a keret
Fotó: MH-archív/Bodnár Patrícia

Az új szabályozás egyszerre szolgálja a helyi önkormányzatok és az állam egészének érdekeit, miközben nem csorbítja az önkormányzatok pénzügyi mozgásterét, gazdálkodási lehetőségeit. Az állam egészének gazdálkodásáért felelős kormányzat így pontosabb képet kaphat a helyi önkormányzatok pénzügyi helyzetéről és szükség esetén – költségvetési felügyelő, vagy költségvetési biztos útján – közreműködhet az adott önkormányzat pénzügyi egyensúlyának megőrzésében, helyreállításában – írták.

A közlemény szerint az új szabályozásba első ütemben 49 önkormányzat és azok 685 költségvetési szerve került bevonásra. Az érintett megyei jogú városok, valamint a fővárosi és kerületi önkormányzatok négy kereskedelmi banknál (OTP, Raiffeisen, MBH, K&H) vezetik főszámláikat, ahonnan a kincstárhoz az indulás napján több mint ezer átutalás érkezett. A szabályok szerint az önkormányzatok és költségvetési szerveik mostantól a két évvel korábbi költségvetésük éves kiadási főösszegének legfeljebb 5 százalékát tarthatják valamely belföldi hitelintézetnél, míg az ezen felüli összeget a számlavezető bank naponta, automatikusan az önkormányzat és intézményei kincstári számlájára utalja.

A helyi önkormányzatok továbbra is szabadon választhatják meg kereskedelmi banki kapcsolataikat, napi pénzügyi műveleteiket – például utalásokat, hitelfelvételeket – változatlanul végezhetik. Ugyanakkor a számlaegyenlegek nagyobb része a kincstárhoz kerül, összhangban azzal a céllal, hogy a közpénzek minél nagyobb része a Magyar Államkincstárnál legyen, ezáltal optimalizálva az állam finanszírozását.

A korábbi statisztikák szerint a bankoknál maradó rész továbbra is fedezi az önkormányzatok napi likviditási szükségleteit. A decentralizált számlavezetés mind banki, mind kincstári oldalon díj- és jutalékmentes, így az új modell költséghatékony módon biztosítja az önkormányzatok gazdálkodását és pénzforgalmuk lebonyolítását. Az önkormányzatok teljes szabadsággal rendelkeznek pénzeszközeik felett, miközben a központi költségvetés számára is előnyös az elektronikusan működő, többletadminisztrációt nem igénylő rendszer. A szolgáltatás első napján indított utalások mellett a PILOT éles üzemben már korábban is érkeztek átutalások a bankoktól.

Az önkormányzatok a beérkező forrásokat befektették, és jegybanki alapkamattal megegyező havi kamatozású Önkormányzati Magyar Államkötvényt vásároltak, amelyek értéke jelenleg megközelíti a 35 milliárd forintot. Az ÖMÁK 10 000 forintos alapcímletű, dematerializált értékpapír, amelynek aktuális kamata 6,5 százalék. Előnye, hogy egyszerre ötvözi a rugalmasságot és a kedvező hozamot: az önkormányzat bármikor megveheti vagy eladhatja, a befektetett összeg pedig a felhalmozott kamattal együtt bármikor könnyen hozzáférhető. A kincstáron keresztül történő vásárlás ráadásul jóval előnyösebb, hiszen ha ugyanezt bankon keresztül tennék meg, magasabb kezelési költségekkel és alacsonyabb kamattal jutnának hozzá az állampapírhoz – tették hozzá.

Az új szabályozás érintetti köre fokozatosan bővül: 2027. január 1-jétől a városi önkormányzatokkal, végül 2028. január 1-jétől az összes települési önkormányzat érintett lesz az új modellben.

Kapcsolódó írásaink