A minősített többségi döntés kiterjesztése hatalomkoncentrációt okozhat Brüsszelben

Az európai projekt létét és működését kezdetektől fogva meghatározó, alapvető uniós elveket és értékeket „egy személyben” testesíti meg és óvja a tagállami „vétójog” intézménye, amelyet az Alapszerződés röviden úgy determinál, miszerint, „ha a Szerződések eltérően nem rendelkeznek, az Európai Tanács konszenzussal dönt” – mondta el lapunknak ifjabb Lomnici Zoltán, a Századvég tudományos igazgatója az Ursula von der Leyen által belengetett tervvel kapcsolatban.

Az Alapszerződés kimondja továbbá, hogy a jogalkotási aktusok elfogadása kizárt és ha a Szerződések másként nem rendelkeznek a Tanács és az Európai Tanács egyhangúlag határoz – mutatott rá a szakértő.

Minősített többség – azaz a konszenzusos döntés mellőzése – csak szűk, tételesen felsorolt kivételekben lehetséges, ráadásul ott is működik a „vészfék”: ha egy tagállam létfontosságú nemzeti okból ellenzi, nincs szavazás, és az ügyet az Európai Tanács elé kell vinni – magyarázta a szakértő. A kivételek kiterjesztése sem mehet egyszerű politikai nyilatkozattal, a 31. cikk (3) bekezdése szerinti az ún. passerelle klauzula is egyhangúságot igényel az Európai Tanácsban, katonai-védelmi ügyekben pedig kizárt.

A külpolitika minősített többségre tolása a vétójog kiüresítésével szerződésmódosítást igényelne, amely csak az EUSZ 48. cikk szerinti szerződésmódosítással érhető el.

Amíg a fenti rendelkezések hatályban vannak, von der Leyen elképzelése nem talál szilárd jogalapot, és a tagállami szuverenitás jelentős korlátozásával járna – hangsúlyozta a szakértő. Az Unió tiszteletben tartja a tagállamoknak a Szerződések előtti egyenlőségét, valamint nemzeti identitását, amely elválaszthatatlan része azok alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésének – idézte az Alapszerződést ifj. Lomnici Zoltán.

Az Alapszerződés fenti fordulata „álláspontom szerint kizárja még az elvei lehetőségét is annak, hogy bármely tagállam számára – különösen az elsődleges jogforrások módosítása nélkül – hátrányosan változtassanak a jelenlegi döntéshozatali mechanizmuson” – szögezte le.

Ursula von der Leyenék tervének nincs önálló jogalapja a közös kül- és biztonságpolitika döntéshozatali mechanizmusának átalakítására. Az EUSZ 30. cikk (1) bekezdése taxatíve meghatározza, hogy a közös kül- és biztonságpolitikában ki kezdeményezhet: bármely tagállam vagy az Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, a Bizottság pedig legfeljebb támogató szerepben jelenhet meg– emelte ki a Századvég tudományos igazgatója.
Szerinte ezért a bizottsági elnök kijelentései nem tekinthetők jogilag megalapozott kezdeményezésnek, hanem pusztán politikai állásfoglalásnak, amely figyelmen kívül hagyja mind az uniós szerződésekben lefektetett eljárási kereteket, mind a tagállami szuverenitás alkotmányos védelmét.