Belföld
Szent István öröksége hivatkozási pont
Olyan hivatkozási pont, amely „fényt vet mindenre, és kijelöli az árnyékok helyét is” - jelentette ki Navracsics Tibor

Navracsics Tibor hangsúlyozta: a magyar történelem elmúlt több mint ezer éve ma már Szent István örökségének mértékével mérettetik meg. Ahhoz képest írjuk le az egyes eseményeket, ahhoz képest határozzuk meg a magyar történelem irányait, és ahhoz képest értékeljük az egykori döntéshozókat: „államférfiakat, lázadókat, forradalmárokat vagy éppen ellenforradalmárokat” - emelte ki.
Szent István örökségét a miniszter döntések sorozatának nevezte, és azt mondta, ezek közül kettő emelkedik ki, amelyek az elmúlt ezer évben megtartották a magyarságot: a kereszténység és az államiság.
A tárcavezető arról is beszélt, hogy Szent István a latin rítusú kereszténységet vette fel, de a közép-európai térség a bizánci és a római kereszténység keveréke, ütközőzónája, találkozási pontja volt akkoriban, és kultúránk gazdagságát ennek is köszönhetjük.
Az államiság - a talán germán, talán római jogon alapuló államiság - pedig erős intézményi keretet adott, és lehetővé tette, hogy a magyarok - ellentétben a kunokkal, böszörményekkel és a többiekkel - megmaradjanak Közép-Európában az évszázadok viharjaiban is - jelezte.
Navracsics Tibor hangsúlyozta: a tárca ünnepségén elismerésben részesülők is a Szent Istváni örökséghez mérettetnek teljesítményükkel. Ahogy Szent István döntései segítettek megtartani a nagy közösséget, a nemzetet, ugyanúgy egy helyi közösséget is romba dönthet vagy felemelhet a felelősök döntése - mutatott rá.
A kitüntetetteket méltatva a közigazgatási és területfejlesztési miniszter úgy fogalmazott: döntéseikkel, munkájukkal, teljesítményükkel és életútjukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a közösségünk ne csak a jelenben, hanem a jövőben is erős nemzet legyen.
Cser-Palkovics András (Fidesz), Székesfehérvár polgármestere megtisztelőnek nevezte, hogy minisztériumi ünnepséget tartanak Szent István városában Szent István ünnepén. Mint mondta, így válik ez a nap teljessé a város életében, hiszen az állami ünnepséget követi egy egyházi ünnepség, a kenyéráldás, majd koraeste egy városi ünnepi közgyűlésen az önkormányzati világ is megjelenik.
Azaz teljessé válik az a kép, amiről Szent István álmodott: államról, egyházról, kereszténységről, egy értékrendszerhez való tartozásról - fogalmazott a városvezető.
A köszöntőket követően Navracsics Tibor Magyar Érdemrend és Magyar Érdemkereszt kitüntetéseket adott át.