Kultúra

Már augusztus 16-án megkezdődnek az ünnepi rendezvények

Idén augusztus 16-tól kezdve hatnapos rendezvénysorozat ünnepli az államalapítás évfordulóját. A Szent István-naphoz kapcsolódóan a fővárosban a Duna mindkét partján, összesen 19 helyszínen várják rendezvények az ünneplőket; a programsorozat csúcsa idén is az augusztus 20-i tűzijáték és drónshow lesz.

Már augusztus 16-án megkezdődnek az ünnepi rendezvények
A programsorozat csúcsa idén is az augusztus 20-i tűzijáték és drónshow lesz
Fotó: MH/Török Péter

Augusztus 20. talán a legkedvesebb ünnepünk, nemcsak azért, mert nemzeti identitásunk szempontjából meghatározó, hanem azért is, mert a nyári fesztiválszezonra esik - emelte ki az ünnepségsorozat csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Kovács Zoltán hozzátette, ez Európa talán legnagyobb ingyenes fesztiválja, melynek programjai ezúttal már augusztus 16-án megkezdődnek 19 helyszínen több száz programelemmel.

A hivatalos állami rendezvények sora augusztus 20-án reggel az Országház előtt indul a nemzeti lobogó felvonásával és az ünnepélyes tisztavatással, ezt követően a Duna-partról tekinthető meg a légiparádé. A Nyitott Parlament program keretében egész nap ingyenesen látogatható lesz az Országház, délután pedig a Szent István-bazilikánál kerül sor az ünnepi szentmisére és a Szent Jobb-körmenetre. 21 órakor kezdődik a nap fő attrakciója, Európa legnagyobb tűzijátéka - sorolta.

Kovács Zoltán szólt arról is, hogy a középpontban idén is a biztonság áll: a rendezvény lebonyolításáért felelős operatív törzs már júniusban elkezdte munkáját, a csütörtök reggeli ülésen pedig személyesen is meggyőződött arról, hogy az előkészületek az ütemtervnek megfelelően haladnak.

Tóth Ferenc, az augusztus 20-i tűzijátékot rendező NUVU Kft. ügyvezetője elmondta, a 30 perces műsor alatt 46 ezer pirotechnikai effektet lőnek fel a Szabadság, az Erzsébet és a Margit hídról, 9 uszályról és 65 pontonról; idén is lesz továbbá fényfestés, lézerjáték és drónshow.

A művészeti koncepciót Iványi Árpád és Réti Barnabás, a látványtervet Seres Anikó készítette, a zenei aláfestést pedig Elek Norbert komponálta - tette hozzá.

Az előadás hat felvonásból fog állni, az előző évi történelmi mese folytatásaként, a Duna-parton pedig a teljes látványtér hosszában kihangosítás szolgálja az élményt. A látványtér 5 kilométer hosszú szakaszon, a Petőfi hídtól a Margit hídig tart majd - közölte Tóth Ferenc.

Ez lesz a világ egyik, Európa legnagyobb tűzijátéka, nemcsak a felhasznált pirotechnikai eszközök, hanem a látványtér hossza miatt is - hangsúlyozta Kovács Zoltán.

Tóth Ferenc a rendezvény biztonságáról szólva hangsúlyozta, a pirotechnikai termékek minden szempontból megfelelnek az EU előírásainak, míg a rádiójelek digitálisan kódoltak és szabotázsvédettek. A tűzijáték levezényléséről minden részletre kiterjedő biztonsági terv készült, a program pedig - szükség esetén - bármelyik pillanatban leállítható - emelte ki.

Szente Vajk és Vágó Bernadett, a Szent István-napi ünnepségsorozat nagykövetei a zenei és gasztronómiai kínálatot mutatták be. A programok augusztus 16-án Mága Zoltán gálakoncertjével kezdődnek, a Tabánban pedig Retro bulit tartanak. A Filozófusok kertjében a Panorama Classical a komolyzene, míg az Erzsébet téren a Szabadrét Fesztivál az elektronikus zene kedvelőit várja. A gasztronómia szerelmeseit hagyományőrző programokkal és magyar ételekkel várja a Csárdafesztivál.

Augusztus 17-én nyitja meg kapuit a Mesterségek Ünnepe, másnap pedig a Vigadó Piano. Szintén ettől a naptól várja az érdeklődőket a Magyar Ízek Utcája, ahol bárki megkóstolhatja az idei Szent István-napi kenyeret, az ország tortáját, valamint az év innovatív kenyerét, sétálósüteményét és cukormentes tortáját is.

Augusztus 19-től a Városligetben megnyílik a Varázsliget, a Kreatív Fesztivál a Millenáris Parkban új köntösben várja a divat és design kedvelőit, a Margitsziget pedig a Családi Élményszigetnek ad helyet.

Újdonság a Szabadság téri KultúrKavalkád, míg a Hősök útján a magyar történelem legfontosabb pillanatai élhetők majd át a hagyományőrző csoportok és színészek előadásának köszönhetően.

A programsorozatot augusztus 21-én a Mándoki Soulmates koncertje zárja a Szentháromság téren.

Kapcsolódó írásaink