Belföld

Fontos életben tartani a magyar szellem lángját

Sokan Magyarország egykori területén élnek, mások távolabbi országokat választottak új hazájuknak

A magyar diaszpóra tagjai továbbra is szerves részei a nemzetnek, és minden kimondott magyar szó, minden elkészített étel, minden elénekelt dal hozzájárul ahhoz, hogy a magyar szellem lángja, amiért oly sokan az életüket adták, életben maradjon - jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap Torontóban.

Fontos életben tartani a magyar szellem lángját
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen résztvevők a HungaroFest elnevezésű torontói magyar fesztiválon 2025. június 15-én
Fotó: MTI/KKM

A minisztérium közleménye szerint az államtitkár a HungaroFest elnevezésű magyar fesztiválon elmondott beszédében leszögezte, hogy különleges ez a nap, amikor egy szétszóródott nemzet tagjai megélhetik az összetartozás érzését.

„Mi olyan nemzet vagyunk, amelynek a gyökerei immár egy évezredre nyúlnak vissza, több mint 1100 éve telepedtünk le egy helyen, ma azonban a világ számos államában szétszóródva élünk. A történelem többféleképpen is szétszakított bennünket. És bár van egy országunk, amelyet minden magyar a sajátjának nevezhet, több millió honfitársunk tényleges hazája a jelenlegi magyar államhatárokon kívül található” - emlékeztetett.

Majd kifejtette, hogy sokan Magyarország egykori területén élnek, mások viszont távolabbi országokat választottak új hazájuknak az elmúlt kétszáz év különböző történelmi megrázkódtatásai miatt.

„Ezen államok némelyike diszkriminatívan, sőt ellenségesen viszonyult a helyi magyar közösséghez, és van, amelyik azóta is hátrányos megkülönböztetést alkalmaz. Mások, mint például Kanada, tisztelettel és nagylelkűséggel befogadták és nagyra becsülik a magyar közösségeket” - fogalmazott.

Magyar Levente ezért köszönetet mondott Kanadának, és rámutatott, hogy az országban mintegy 350 ezer magyar él, így ez az egyik legnagyobb diaszpóra a Kárpát-medencén kívül.

„Természetesen az itteni diaszpóra nagyon hosszú időszakra tekint vissza, már az 1800-as évektől költöztek ide magyarok. Az igazán nagy hullám csak a 20. század második felében érkezett a világháború után, illetve az '56-os események folytán, utána pedig főleg határon túlról, elsősorban is Erdélyből érkeztek a betelepülők. Az egész Kárpát-medence kultúrája itt összegyűlik és bemutatja azt a gazdag örökséget, amit ennyire távol az anyaországtól, itt őriznek a helyi magyarok” - mondta.

Kiemelte, hogy Kanada mára a magyar közösség jelentős részének a valódi otthonává vált, és a magyarok meg is hálálták ezt a még jelenleg élő pozitív hozzáállást, és értékes tagjaivá váltak a helyi társadalomnak, számtalan módon hozzájárulva annak sikeréhez.

Végezetül pedig azt üzente a kanadai magyaroknak, hogy mindennek ellenére továbbra is fontos tagjai a magyar nemzetnek, ez egy eltéphetetlen összekötő kapocs.

„Minden kimondott magyar szó, minden elkészített étel, minden eljátszott, elénekelt vagy eltáncolt dal hozzájárul ahhoz, hogy a magyar szellem lángja, amiért oly sokan az életüket adták előttünk, életben maradjon, és továbbadható legyen azoknak, akik utánunk jönnek, hogy ugyanezt tegyék” - összegzett az államtitkár.

A HungaroFest torontói kezdeményezésű magyar fesztivál, amelyre első alkalommal 2019-ben került sor. A rendezvény főszervezője Balla Sándor, a Kanadai Magyar Kereskedelmi Kamara és a Magyar Kanadai Vállalkozói Szövetségének elnöke.

Kapcsolódó írásaink