Belföld
Sok múlik a szuverenitás megőrzésén
Orbán Balázs szerint ahol nincs fejlődés, ott marad a stagnálás

Kifejtette: a technológia nemcsak tudás, hanem felelősség is, ha rosszul bánunk vele, annak súlyos következményei lehetnek. Ugyanakkor a világ halad, és aki nem halad vele, az lemarad. Orbán Balázs hangsúlyozta: meg kell őrizni a demokráciát, mert nélküle nincs szabadság és fejlődés. Az Európai Unió teljesítménye pedig épp a demokrácia és az innováció terén gyenge.
Míg a világ húsz legfejlettebb műszaki központja közül nyolc Kínában, hat pedig az Egyesült Államokban van, addig az EU-ban egyetlen egy található. Ahol nincs fejlődés, ott marad a stagnálás - tette hozzá. Nem támogatjuk a túlszabályozást, illetve hogy az innovációra szánt forrásokat háborúra és egy unión kívüli ország életben tartására fordítják - hangsúlyozta.
Orbán Balázs kifejtette, a társadalmi béke és az innováció, prosperitást hozó technológiai fejlődés közti egyensúly megőrzésének öt alapelve van. Ezek közé tartozik az egyetemek fejlődése. Magyarország a nemzeti össztermékének 2 százalékát felsőoktatásra fordítja, és ezzel Európa élvonalában van.
Fontos az innovációbarát közoktatás, és Magyarország tavaly közel 100 milliárd forintot fordított több mint harminc szakképző intézmény fejlesztésre. Továbbá Magyarország az EU élvonalába tartozik gyártási csúcstechnológiák terén. Orbán Balázs kiemelte a konnektivitás alapú nagystratégia jelentőségét.
Mint mondta, Magyarország a nyugati és keleti fejlett technika találkozási pontjává vált. Hangsúlyozta az energiaellátás stabilitásának és diverzifikáltságának fontosságát, amihez hozzájárul az épülő Paks II. Továbbá rekordokat dönt a napelem kapacitás is. Szintén fontos az innovációbarát szabályozási, gazdasági környezet.
2010 óta folyamatosan nőnek a kutatás-fejlesztési források, az erre szánt források a GDP 1 százalékáról az 1,4 százalékára nőttek, az állam ma két és félszer annyit költ erre a területre, mint 15 éve - emelte ki, ezt a számot, a következő évtizedekben tovább tudjuk növelni, ha meg tudjuk akadályozni azt, hogy a magyar költségvetési forrásokat egy külföldi háború finanszírozására kelljen költeni.
A helyes cselekvés a helyes gondolkodással kezdődik. Az emberi gondolkodást és lelket semmi nem pótolhatja, és ezek közösségben fejlődnek. Ezt szolgálja az MCC - mondta az intézmény kuratóriumának igazgatója.