Belföld
Nem kertelt a miniszterelnök

Nem kenyerem a durvulás, de amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten – mondta hétfőn a parlamentben Orbán Viktor. A kormányfő az azonnali kérdések órájában elsőként a DK-s Arató Gergelynek felelt. Utóbbi azt hánytorgatta föl, hogy – szerinte – már nem az a kérdés, hogy a miniszterelnök ki akarja-e léptetni Magyarországot az EU-ból, hanem hogy mikor. Ezért meg is kérdezte, hogy mikor tervezi ezt, és hogy nem lehetne-e úgy, hogy „ön megy, de a magyarok maradnak?”
A miniszterelnök leszögezte, idén 1000 milliárd forint érkezik majd Brüsszelből, de ez a pénz jár is a magyaroknak. A kormányfő utalt rá, Aratóéknak a magyar szuverenitással van bajuk, és ők Brüsszel ügynökei, akik fel akarják venni az EU-ba az ukránokat, beengedni a migránsokat, továbbá fölfüggeszteni a „gyermekvédelmi” törvényt.
Arató feleletként arról beszélt, hogy semmit nem mondott hazánk EU-tagságáról, mire Orbán Viktor azt válaszolta, az utolsó fillérig meg fog szerezni minden uniós forrást, de nem dobja oda „nekik” az ország önállóságát. „Önök valójában Brüsszel érdekében dolgoznak, önök annak az ügynökei, akik azt akarják, hogy ne nemzeti, hanem Brüsszelt kiszolgáló kormány legyen. Ön személy szerint is Brüsszel megbízott ügynöke” – fogalmazott a kormányfő. Utalt arra is, oroszfüggés ügyben a szakértők Arató pártcsaládjában vannak. Közölte, nem elhagyni akarják az EU-t, hanem elfoglalni és átalakítani, ezért hozták létre a Patrióták pártcsaládját. Hozzátette, az ellenzékiek belenyomnák Magyarországot a háborúba, beengednék a migránsokat, megszüntetnék a multikat sújtó adókat, és mielőbb felvennék Ukrajnát az EU-ba.
Az MSZP-s Gurmai Zita az újdörögdi, roppant súlyos, kiképzés közben történt kézigránátos baleset kapcsán tette fel kérdését. A képviselő azt kifogásolta, hogy a miniszterelnök hat hete ígért vizsgálatot, de azóta – szerinte – sem tudni, mi történt, illetve ki a felelős.
Orbán Viktor hősnek nevezte a kormánytisztviselőt, aki elveszítette a két kezét. Aláhúzta, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a haza szolgálatára jelentkező nőnek legyen jövője. Utalt arra is, a honvédségi szolgálat extrém veszélyes üzem, ezért aki ott vállal szolgálatot, annak indokolt a tisztelet. „Alapos vizsgálatot rendeltünk el, de ennek még sajnos nincs meg a végeredménye” – fogalmazott. Orbán Viktor nyomatékkal húzta alá, súlyos vád, hogy holmi „újszerű” programban történt volna a baleset, hiszen eddig több ezer embert képeztek már ki ebben a formában az elmúlt három évtizedben. Hozzátette, az összes dokumentum, sőt, még egy hangfelvétel is az ügyészségnél landoltak.
Lukács László és Brenner Koloman jobbikos képviselők arról kérdezték Orbán Viktort, hogy „mit tud” a nemzet aranyáról? A fölvetés – szerintük – az MNB-botrány nyomán lett indokolt. Mint kifejtették, 72 órán belül várnak képi bizonyítékot arról, hogy nem lopta el senki az értékeket.
Orbán Viktor emlékeztette a képviselőket, hogy nagyon rossz helyen kopogtatnak, ha ezzel őt keresik meg. E témában ugyanis kizárólag az Állami Számvevőszék az illetékes, és ebbe a kabinet nem avatkozhat bele. Emlékeztetett, valóban hazahozták az ország aranytartalékát, és 2010 óta az állami vagyon megkétszereződött, többek között azért, mert vettek is új aranyat. Nem rudakban, hanem téglaszerűségekben – hívta föl egy „apróságra” a kérdezők figyelmét a kormányfő. „Ezt személyesen is ellenőriztem, szemtanúként állíthatom, hogy amikor ott jártam, semmi nem hiányzott, megvolt” – fogalmazott.
A jobbikos Lukács László szemmel láthatóan nem igazán bizonyult elégedettnek, és mindenáron friss bizonyítékot kért az aranyak meglétéről – mire Orbán közölte, szerinte nincsen különösebb akadálya annak, hogy a képviselő megtekintse a készletet. Ez ügyben azonban az MNB elnökéhez kell fordulni, nem hozzá – ismételte meg magát.
A hatalom jelenleg a bűnözőket védi és a „bűnvadászokat” üldözi – fogalmazott a miniszterelnöknek címzett kérdésében Toroczkai László. A Mi Hazánk képviselője szerint rendszeresen indul azok ellen hatósági eljárás, akik a „társadalomból kiilleszkedett” emberekkel szemben próbálnak fellépni.
Orbán Viktor válaszában úgy fogalmazott, „nem volt túl könnyű” követni Toroczkai hozzászólását, és például nem tudja, mit takar a kiilleszkedett szófordulat? De ha a képviselő úgy általában a közbiztonságról beszél, akkor annak két korszaka van – jelesül a Pintér Sándor előtti borzalmas és a vele indult „legjobb Európában” irány.
Toroczkai László viszontválaszában közölte, roppant szívesen megmutatja a kormányfőnek, mit jelentenek az úgynevezett kiilleszkedettek. Orbán viszontválaszában arra jutott, Toroczkai valamilyen online felületet akart reklámozni, majd hozzátette, „jól néznék ki, ha nekem, mint felcsúti gyereknek elmagyarázná a magyar valót”.
A fideszes Balla Mihály Orbán Viktort a kormány aktuális Ukrajna-ellenes konzultációjához kapcsolódva faggatta. A kormányfő emlékeztetett, a közelmúltig igyekezett elkerülni, hogy – úgymond – összevesszen Ukrajna elnökével, pedig eléggé sok mindenben nem közös a nevezőjük. Ám a hétvégén ezzel szakítania kellett, mert kihallotta ő is Zelenszkij szavaiból a fenyegetést. A miniszterelnök szerint Ukrajnával világosan és nyomatékkal kell beszélni, tudatni, hogy az, amit ők tesznek, az nekünk kevéssé jó. Közölte, ha 2030-ig valóban felvennék az EU-ba Kijevet, akkor az az általa látott adatok alapján csődbe vinné Magyarországot.