Nem szabad hagyni, hogy a nehézségek lebénítsák a közösséget

Az államtitkár beszédében megemlékezett az anyák napjáról, jókívánságait kifejezve minden édesanyának. Elmondta: az édesanyák mindig azt adják a nemzetnek, amire szüksége van, honvédeket az ország védelmére, mesterembereket az újjáépítésre, tanárokat, tanítókat és lelkészeket nyelvi kultúránk és hitünk megőrzéséhez.

Rámutatott: ezért van az, hogy az anya szóból fakad minden, amely a megmaradáshoz, a megtartáshoz vagy rosszabb esetben az újrakezdéshez kötődik, így az anyanyelv, az anyaföld, az anyaország, az anyaszentegyház. Hangsúlyozta: ahogy egy édesanya nem mondhat le soha a gyermekéről, úgy az anyaország és az anyaszentegyház sem mondhat le egy magyarról és egyetlen keresztyénről sem.

Az államtitkár szerint hiba lenne figyelmen kívül hagyni a református közösség fölött egy ideje már ott „gomolygó felleget”, nem szabad hagyni, hogy a nehézségek lebénítsák a közösséget, hiszen az egyház is állandóan javításra, reformálásra szorul. Hozzáfűzte: az ilyen javításokra soha nem külső, önjelölt „szakértők”, megmondóemberek, influenszerek által kell sort keríteni, hanem a nekünk adott, kétezer éves „szervizkönyv” szerint.

Nagy János rámutatott: nem szabad elkeseredni, hanem mindig „felfelé kell nézni”. Leszögezte, hogy az egységes magyar nemzet, Magyarország és a magyar kormány köszönettel és hálával tartozik a történelmi egyházak munkájáért. Utóbbival összefüggésben példaként említette a magyar reformátusok hitbéli, oktatási-nevelési és szociális szolgálatát, amelyről azt mondta, hogy az bátran nevezhető példaértékűnek.

Nagy János a Felvidéken az elmúlt évtizedben megvalósult református egyházi beruházásokat összegezve elmondta: a vonatkozó stratégia keretében az elmúlt több mint tíz évben, négy ütemben, tízmilliárd forint beruházással 24 új óvoda épült meg, vagy annyit újítottak fel, 160 helyen szépültek, újultak meg templomok és iskolák.

„Az anyaországi támogatás és a felvidéki megvalósítás harmóniában, teljes egyensúlyban van” – jelentette ki, hozzátéve: ugyanakkor már most látható, hogy a mérleg nyelve hamarosan a Felvidék javára fog billenni, minden egyes gyermekkel, akit szülei magyar óvodába, iskolába íratnak, minden egyes megújult templommal és közösségi térrel, amelyekből a magyar kultúra helyi bástyái lesznek. Úgy vélte, megmutatkozott, hogy lehetséges megerősíteni a magyar közösségeket, nem reménytelen megállítani, sőt, visszájára is lehet fordítani az asszimilációt, és ez a cél itt nemcsak szándék, hanem folyamatos és folytonos cselekvés is.

„Az a nemzet, amely nem feledkezik meg a közösségeiről, olyan jövőt épít, amelyben van helye a reménynek, van helye a gyarapodásnak, van helye a fenn- és megmaradásnak” – zárta beszédét Nagy János.