Belföld
Folytatódik a baloldali álmokfutás + VIDEÓ
Úgy látszik a baloldali képviselők továbbra is kiabálni tudnak csak

Az abszurd jelenet előzménye, hogy Móring József Attila KNDP-s képviselő írásbeli kérdésben ismertette az elmúlt időszakban Somogyországban megvalósult fejlesztéseket, amelyekre a Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter tárcájának nevében próbált volna meg válaszolni Latorcai.
Az államtitkár azonban nem jutott válaszával messzire, miután a DK egyik képviselője, Barkóczi Balázs úgy érezte, hogy ordítással kell kifejeznie egyet nem értését.
Latorcai meg is szakította felszólalását és a képviselőhöz intézve úgy fogalmazott: „Sajnálatos, hogy a DK képviselői számára ezek nevetséges projektek, de szeretném jelezni, hogy az ott élők megélhetése múlik ezen”– valamint hozzátette – „Tudjuk, hogy a DK utálja a vidéki embereket, de türtőztessék magukat!”
Később az államtitkár közösségi oldalán is megosztotta történteket, amelyben hangsúlyozta: a baloldal körül durván szorulhat a hurok, mert a liberális mainstream hazai képviselői füstbomba után most közbekiabálással próbálnak véleményt nyilvánítani. Barkóczi képviselő úr, nem akarom elkeseríteni, de ez így még mindig NEM demokratikus.
Latorcai szerint egyébként az incidens csak újabb bizonyítéka annak, hogy a baloldal pusztán kapálózik, a megrendelők pedig idegesek.