Belföld
Európa legnagyobb adócsökkentéséről beszélt a kormányfő a Parlamentben
Orbán Viktor: A guruló dollárok korszakának véget fogunk vetni!

Orbán Viktor beszédében hangsúlyozta, hogy legalább 12 ezer diák számára épít kollégiumot a kormány, az egyetemekkel már tárgyalnak a részletekről. Ötven százalékkal támogatják a mikro-, kis- és középvállalkozások eszközbeszerzését, és beszélt a 350 milliárd forintos, exportélénkítő program indulásáról is.
Nőtt az adókedvezmény, egy gyerek után 20 ezer, kettő után 80 ezer, három gyerek után pedig 200 ezret lehet levonni a szülők adójából, valamint nem kell személyi jövedelemadót fizetni a csed és a gyed után – folytatja az intézkedések sorolását Orbán.
A miniszterelnök elmondta, hogy a háromgyermekes anyák 2025 októberétől adómentességet élveznek, a kétgyermekesekre pedig fokozatosan vezetik be az intézkedést. 2026 januárjától a 40 év alattiakra, 2027-ben a 40–50 év közöttiekre, 2028-ban az 50–60 évesekre, 2029-ben pedig a 60 évnél idősebb anyákra terjesztik ki. „Ez Európa legnagyobb adócsökkentése” – összegzi a miniszterelnök.
Az idén a minimálbér kilenc százalékkal, 290 ezer forintra emelkedik, a garantált bérminimum pedig 349 ezer forintra. Orbán azt ígéri, 2026-ban 13 százalékkal, az azt követő évben pedig további 14 százalékkal emelik a minimálbért.
„A bruttó 750 ezres átlagjövedelem megkezdi a menetelést a 800 ezer irányába – emelte ki Orbán. – A tanárok idén 21 százalékos emelésre számíthatnak. Egy pályakezdő gyakornok bére bruttó 650 ezer forint, egy tanár átlagos jövedelme 844 ezer lesz.”
Megindult az igazságügyi dolgozók bérrendezésre is, azt három év alatt hajtják végre. Az ígéret szerint ennek eredményeként a bírák átlagos havi bére 2 millió 250 ezer forintra emelkedik majd, a titkárok és fogalmazók 1 millió 125 ezret kereshetnek átlagosan, a bírósági tisztviselők pedig havi 850 ezret.
A kormányfő napirend előtti felszólalásában azt mondta, Brüsszelben a magyar ellenzéki pártok is perben állnak Magyarországgal, a Mi Hazánk kivételével. Az Európai Néppárt, ahol tag a Tisza Párt és az európai szocialisták, ahol tag a Demokratikus Koalíció, beperelte Magyarországot, hogy vegyék el a neki járó uniós pénzeket – közölte.
Tájékoztatása szerint az új pénzügyi ciklusban már 3200 milliárd forint uniós forrást fizettek ki. „A nekünk járó és Brüsszelben kiharcolt pénzünk folyamatosan érkezik, ezt akarják most elvenni a tiszások, az MSZP-sek, a DK-sok és a momentumosok” – mondta Orbán Viktor, aki a néppárti, szocialista és liberális európai parlamenti kereset visszavonására szólított fel.
Orbán Viktor beszélt arról is, hogy az európaiaknak elegük van a brüsszeli bürokratákból, akik rájuk kényszerítik a bevándorlókat és alig várják, hogy fellázadhassanak. Azt javasolta, hogy „segítsünk nekik”. A miniszterelnök azt is javasolta, hogy – Brüsszel követelésével szemben – ne vonják vissza a gyermekvédelmi törvényt, inkább tegyenek további lépéseket a gyermekvédelem területén. A gyermekek védelme mindenek felett áll, ezt az alkotmánynak és a törvényeknek is garantálniuk kell – rögzítette.
Orbán Viktor hangsúlyozta: „Ha a kereskedelem normális rendje felborul, akkor be fogunk avatkozni, nem engedhetjük meg, hogy kifosszák az embereket!” Hozzátette, „utasította a nemzetgazdasági minisztert, hogy kezdjen tárgyalásokat a kereskedelmi láncokkal, amelyek jelentősen emelték a liszt, a tej, a tojás, az étolaj árát. Ilyen emelést nem fogadhatunk el; ha nincs az árakat csökkentő megállapodás, be fogjuk vezetni a hatósági árat, és ha kell, a kereskedelmi profitot is korlátozzuk. A kívánatos az volna, ha a kereskedelem állami beavatkozás nélkül működne” – mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor parlamenti beszédében kiemelte, a kormány 2025-ben nemcsak gazdasági áttörést akar, hanem politikai áttörést is. Emlékeztetett: 15 éven keresztül Magyarország és a magyar kormány kisebbségben volt a legfontosabb kérdésekben. Hozzátette azonban, 2025-ben ez megváltozik, az amerikai választások áttörést hoztak a világpolitikában, a nyugati világban többségre jutottak a migrációt ellenző, családbarát és patrióta erők. Ezt a változást mi magyarok indítottuk el még 2010-ben, és végig kitartottunk mellette - idézte fel.
Nyugaton Amerikával, Olaszországgal, Szlovákiával, Belgiummal már megvan a többsége a migránsellenes, családbarát és patrióta politikának. De a többség önmagában kevés, azt érvényesíteni is kell, erőt és hatalmat is kell mögé tenni – jegyezte meg. Kiemelte: a magyar kormány készen áll erre. Ezért, követve az Egyesült Államok kormányának példáját, nálunk is fel kell számolni azt a korrupciós hálózatot, amely az egész nyugati politikai és médiavilágot uralja – jelentette ki Orbán Viktor.
Az Egyesült Államok kormánya és annak elnöke, Donald Trump felfedte, hogy az amerikai liberális kormány dollármilliárdokkal vásárolt befolyást más országokban, így Magyarországon is migrációt, genderpolitikát, családellenes erőket és nemzeti szuverenitást támadó személyeket és szervezeteket pénzeltek sok-sok-sok millió forinttal. Ez megengedhetetlen és elfogadhatatlan, sőt gyalázatos – hangsúlyozta.
Hozzátette, az információk bőségesek, de még hiányosak: több szálat is találtak, ahol több százmillió forintot juttattak magyar médiának és közéleti szervezeteknek. A teljes igazságot fel kell tárni, ezért a kormány megbízottat nevez ki erre a feladatra – közölte, javasolva az Országgyűlésnek, hogy a történtek tanulságaként alkossa meg a szuverenitásunkat védő, ma még hiányzó törvényeket. A kormány el fogja zárni a Soros-hálózat pénzcsapjait. A guruló dollárok korszakának véget fogunk vetni. A kormány készen áll, hogy elmenjen a falig, sőt azon túl is. Így lesz 2025 a gazdasági áttörés mellett a politikai áttörés éve is – közölte.