Belföld

Nagy Márton: 2025 az áttörés éve lesz

Hazánkban 4,7 millió a foglalkoztatottak száma, és alacsony a munkanélküliségi ráta

Az idei az áttörés éve lesz; legalább nyolc olyan tényező van, köztük a foglalkoztatás, amiből látják, hogy fordul a gazdaság – mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) vállalatokat díjazó ünnepségén szombat este Budapesten.

Nagy Márton: 2025 az áttörés éve lesz
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter beszédet mond a Joint Venture Szövetség Companies for the Future Award 2025 (Vállalatok a jövőért díj) díjátadó gáláján a Budavári Lovardában, 2025. február 22-én
Fotó: MTI/Kocsis Zoltán

Nagy Márton a szövetség Companies for the Future Award című rendezvényén a nyolc tényező közül elsőként azt említette, hogy az országban 4,7 millió a foglalkoztatottak száma, és alacsony a munkanélküliségi ráta. Másodikként nevezte meg a reálbérek kérdéskörét: jelenleg ugyanis öt százalékkal emelkednek idén a reálbérek a tavalyi kilencszázalékos növekedés után.

A gazdasági fordulatot segítő tényezők közé sorolta még egyebek mellett, hogy jelentősen emelkedik a fogyasztás, a turizmus zakatol, emelkednek a lakástranzakciók, az építőiparon belül a rendelésállomány több mint 16 százalékkal nőtt és beindult az autópiac is.

A miniszter rámutatott, hogy azok az ágazatok fognak leggyorsabban beindulni, ahol a belső kereslet a legfontosabb, így az építőipar, a gyógyszeripar, részben a logisztika és az élelmiszeripar. Ezek lesznek az első ágazatok, amelyek tényleg fordulatot tudnak mutatni – mondta a tárcavezető.

A külső kereslet által érintett ágazatok attól függenek, hogy Európa „hogy szedi össze magát” és az európai versenyképesség hogyan tud helyreállni – tette hozzá Nagy Márton.

Kitért a kkv-kra is, amelyeknél hitelezési fordulatot csinálnak, ami azt jelenti, hogy számukra olcsóbb hitelt szeretnének adni.

Ezen felül folytatni szeretnék az adócsökkentést is a vállalatoknál, így most a kiva esetén alkalmazott határok felemelésén gondolkodnak.

Nagy Márton kiemelte, az áttörés érdekében már eddig is rengeteg programot jelentettek be, köztük azt a 21 pontot, amely lényegében három téma köré csoportosítható: a gazdasági növekedésen alapuló nagyobb bérkonvergencia, lakhatási kérdések és a kkv-k esetén a méret duplázása.

A miniszter kijelentette, hogy ez a három, a magyar gazdaságpolitikát meghatározó témakör szombaton további három témakörrel bővült: a nagyvállalati gyárépítési program, ami 100 új gyárat jelent Magyarországon, az adócsökkentés politikája, valamint az infláció és az élelmiszerinfláció elleni küzdelem.

Nagy Márton elmondta, hogy a 100 nagy gyárépítési program arról szól, hogy az országban az iparnak továbbra is nagy a jelentősége. Az autóipar mellett azonban fókuszálniuk kell a gyógyszergyártásra, az élelmiszeriparra és az egyéb olyan iparágakra, amelyeknek nagy a hozzáadott értéke és a jövő iparágaira is.

Az adócsökkentés politikája kapcsán jelezte, ezen belül egyértelműen az új elem a családok kérdésköre. Azt szeretnék, ha a családok szja-ja csökkenne, nem is akárhogy, 15 százalékról nullára.

Ebbe a témakörbe tartozó intézkedések közül említette, hogy október 1-jétől indul a háromgyermekes anyák szja-mentessége, ami 250 ezer anyát és családot érint, a költségvetésnek pedig évente 170 milliárd forintjába fog kerülni.

Hangsúlyozta, hogy a négygyermekes anyák szja-kedvezménye fennmarad, erre a 70 ezer családot érintő intézkedésre évi 50 milliárd forintot költenek.

Felhívta a figyelmet új elemként a csed és a gyed teljes szja-mentességére, amely a következő években 30-40 ezer anyát fog érinteni, többletköltsége pedig évi 10 milliárd forint.

A miniszter az adócsökkentések kapcsán jelezte, ezen intézkedésekkel a következő években megerősítik a családpolitikát. Nagy Márton kitért az infláció témakörére és elmondta, hogy „az infláció a legrosszabb dolog a világon, megtapasztaltuk, hogy eszi meg az emberek jövedelmét”.

Felidézte, hogy 2024 közepére az élelmiszer-inflációt, az inflációt is „meg tudták szelídíteni, le tudták szorítani”. Azonban most azt látják – decemberben, januárban és februárban is – hogy „az infláció visszakúszott”.

Az élelmiszer-inflációban veszélyeket látnak, ezért a kiskereskedelmi cégekkel elkezdtek egy párbeszédet, ezáltal remélhetőleg a következő két hétben egyezségre jutnak, hogyan tudják az élelmiszer-inflációt leszorítani, illetve megállítani. Amennyiben ez nem sikerül, akkor hatósági árak lesznek, ráadásul az alapvető élelmiszereknél alkalmazott hatósági árak mellett a kiegészítő termékeknél profitmarzs vagy marzskorlátozás lesz, ami azt jelenti, hogy „senki nem tud keresztárazni”.

Felhívta a figyelmet a nyugdíjasokra is, akik október 1-jétől áfa-visszatérítést fognak kapni, így a zöldség, gyümölcs, és a tej termékek esetén a vásárlást követően 30 nap után a nyugdíjakkal együtt visszakapják ezen termékek áfatartalmát egy maximális összegig.

A helyszínen kiadott közlemény szerint a csaknem 40 éves múltra visszatekintő Joint Venture Szövetség (JVSZ) negyedik alkalommal rendezte meg nagyszabású, „Companies for the Future Award” gálaeseményét, amelyen már hét kategóriában tüntették ki a magyarországi gazdasági élet kiemelkedő vállalatait.

A fődíjat közép és nagyvállalati kategóriában is átadták, itt a díjazottak az elismerést Nagy Mártontól vehették át. Középvállalati kategóriában első helyen végzett a Billingo Technologies Zrt., a második és a harmadik helyet a Wáberer Medical Center és a GB Solutions Zrt. szerezte meg. Nagyvállalati kategória a Magyar Suzuki Zrt. lett az első helyezett, a KOMÉTA 99 Zrt. a második, a Novopayment Kft. pedig a harmadik helyen végzett.

Ezeken felül további öt kategóriában különdíjakat is kiosztottak.

A hazai és nemzetközi hátterű kis-, közép- és nagyvállalatokat tömörítő Joint Venture Szövetség 40 éve segíti tagvállalatainak magyarországi működését. Céljuk nem csupán a tagvállalatok támogatása és érdekképviselete, hanem a magyar gazdaság versenyképességének növelése, fenntartható fejlődésének támogatása, valamint az innováció kultúrájának erősítése a Magyarországon működő vállalatok körében. A szövetség csaknem 150 tagvállalatot tömörít, a cégcsoportokon keresztül mintegy ezer céget képviselve, a teljes hazai GDP csaknem egyharmadát adva.

Kapcsolódó írásaink

Ismét jöhet az árstop

ĀNagy Márton elárulta, milyen megoldásokat tart elképzelhetőnek az élelmiszerárak csökkentése érdekében