Belföld
Ismét jöhet az árstop

„Ma egyeztettem az Országos Kereskedelmi Szövetség képviselőivel az élelmiszerárak alakulásáról. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy megvédjük a magyar családokat és nyugdíjasokat az inflációval szemben, ezért folyamatosan figyelemmel kísérjük az élelmiszerek árának alakulását, és ha szükséges, azonnal beavatkozunk” –fogalmaz a miniszter a bejegyzésében.
1. Az élelmiszer-infláció visszaszorítása közös érdek, ezért készen állunk minden szükséges intézkedés meghozatalára az árak kontrollálása érdekében.
2. A családok érdekeit szem előtt tartva semmilyen lehetőséget, intézkedést nem zárunk ki, így a kötelező árstop újbóli bevezetését sem.
3. Kiemelten figyelünk az alapvető élelmiszerek – például a tej és tejtermékek – elérhetőségére és megfizethetőségére, hiszen ezek a családok vásárlásainak meghatározó részét képezik.
4. Első lépésként százra bővítjük az online árfigyelő rendszerben követett termékek körét. Az új termékek között olyan alapvető élelmiszerek is helyet kaphatnak, mint a halak, kávé, tea, rizs, tejszín, marhahús, zsemle és kakaópor.
Azért dolgozunk, hogy a magyar emberek számára a mindennapi bevásárlás ne jelentsen nagyobb anyagi terhet. A családok és a nyugdíjasok érdekében mindent megteszünk azért, hogy az alapvető élelmiszerek ára stabil, kiszámítható és megfizethető maradjon.
Ha nem sikerül a kereskedőknek és a beszállítóknak közösen az árakat csökkenteniük, akkor nincs más választásunk, minthogy direkt módon beavatkozzunk az árakba.