Belföld
Törvénysértő a főváros költségvetése, üzente Sára Botond
Csupán ötvenegymilliárd forint hibádzik

Sára Botond főispán közölte: a főváros költségvetése azért jogszabályellenes, mert mert nincs benne annyi pénz, mint amennyi kellene, vagyis több mint 51 milliárd forint hiányzik a büdzséből.
Emlékeztetett: a kormányhivatal már tavaly decemberben – amikor Karácsony Gergely főpolgármester beterjesztette a költségvetését – jelezte, hogy jogszabályellenes a költségvetés-tervezet, mert nem tervez mintegy ötvenmilliárd forint befizetésével.
Ezzel nemcsak a szegényebb településektől vonja el a szolidaritási hozzájárulást, hanem tovább fokozza a főváros törvényellenes működését, az instabil és csődközeli helyzetet is – tette hozzá.
Felidézte, hogy ezt a költségvetést, „Karácsony Gergely költségvetését” megszavazta „Magyar, Gyurcsány és Vitézy pártja is”.
Ezt a törvényességi felhívást el fogják küldeni a Főváros Önkormányzatnak, azért, hogy a testület gondolja újra, hogy szabályosan akarnak-e működni vagy szabálytalanul. Amennyiben pedig a Fővárosi Önkormányzat a törvénysértő állapotot nem szünteti meg, további törvényességi eszköz alkalmazásáról fognak dönteni, akár bírósághoz is fordulnak – mondta a főispán.