Belföld
Mi lesz veled, Rákosrendező?
Semmi? A Főváros több múltbéli „projektje” is erre utal

Szentkirályi Alexandra bejegyzésében az áll, hogy Budapest egy óriási veszteséget szenvedett el, a kárt pedig választott vezetői okozták, hiszen nemet mondtak egy 5000 milliárdos beruházásra, sok ezer munkahelyre, milliárdos bevételekre a városnak.
„Karácsony Gergely és szövetségesei döntöttek, innentől az ő felelősségük, mi lesz Rákosrendezővel. Mi pontosan tudjuk, mi történik majd: semmi. Mint a zsebkendőnyi, soha el nem készült Városháza parkkal, színes képek és mese. Budapest akkor fejlődik, ha a kormány fejleszti” – fogalmazott a politikus.
Úgy folytatta, hogy ezt bizonyítja a Városliget, a történelmi Várnegyed a Puskás- és Duna Aréna, az Atlétikai Központ, a városkép meghatározó elemei, amelyek soha nem készültek volna el, ha Karácsonyékon múlt volna.
„Most itt az alkalom, hogy Karácsonyék is bizonyítsanak, hogy van tervük és meg is tudják valósítani. De mindenki tudja, mire számíthatunk, azok is, akik határozott nemet mondtak a Grand Budapestre. Budapest vezetői 50 milliárdért megveszik a múltat, pedig csak támogatni kellett volna a jövőt” – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra.