Belföld
Hankó Balázs: Elsöprő a nemzeti konzultáció támogatottsága

Hankó Balázs a családi adókedvezmény kétütemű megduplázásáról elmondta: egy gyermek esetében tízezerről 15, majd húszezer forintra emelkedik a havi adókedvezmény, két gyermeknél negyvenezerről először hatvan-, majd nyolcvanezerre, három gyermeknél pedig a jelenlegi 99 ezerről előbb 148 ezer 500 forintra, majd 2026-ban 198 ezer forintra emelkedik. Ez pedig azt jelenti, hogy éves szinten 1,2 millió forintnál több maradhat a családoknál – tette hozzá.
Az idei évet nézve az egymillió adókedvezményre jogosult magyar család és az 1,7 millió gyermek esetében ez 754 milliárd forintot jelent – fogalmazott.
A miniszter a munkáshitel kapcsán arról beszélt, hogy ez a lehetőség Szép-kártya-szerű módon havi 150 ezer forintot biztosít a 25 év alatti fiataloknak. Ez éves szinten 1,8 millió forintot jelent, egy pár esetében pedig az összeg akár meg is duplázódhat, amely teljesen szabad felhasználású, tehát lakbérre, lakáshitelre vagy akár lakhatási körülmények javítására, de autó- vagy eszközvásárlásra is fordítható.
Elmondta: a január 1-jétől igényelhető, négymillió forint összegű, nullaszázalékos, szabad felhasználású hitelre már több mint kétezer kérelem érkezett, és 300 esetben már a meg is kötötték a szerződést, amely jól mutatja, hogy nagy az igény a kezdeményezésre.
Hangsúlyozta: a családtámogatás azon 17 és 25 év közötti fiatalok számára is biztosított, akik élnek a munkáshitellel. Hiszen egy gyermek esetén két év halasztást kapnak a hiteltörlesztésre, a második gyermek esetében ötven százalék elengedésben részesülnek, három gyermek esetében pedig teljes mértékben mentesülnek a hitel-visszafizetéstől.
Hankó Balázs hozzátette, hogy a jövőben a Szép-kártyán lévő összeg lakhatási célra is felhasználhatóvá válik, amely a számítások szerint összességében egy 25 milliárd forintos előrelépést jelenthet e területen.
Az életkezdési támogatások kapcsán megemlítette a kedvezményes, ötszázalékos lakáshitelt is, amely az első zöldlakás vásárlására fordítható. A vidéki otthonfelújítási program pedig hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt hárommillió forint önerő mellett a családoknak, amely az 5000 fő alatti településeken az életkörülmények javítását segítheti elő – tette hozzá.
Mint mondta: összességében „mindenki előrelép”. Az idei költségvetésben 3754 milliárd forint szerepel családtámogatásokra, amely 447 milliárd forinttal több, mint az előző évben volt. Mindezek mellett az látszik, hogy a családi adókedvezmény emelkedik, olyan lehetőségek érkeznek a családokhoz, amelyek a lakhatási körülményeik javítását szolgálják, emelkednek a reálbérek, ezek pedig mind-mind olyan támogatást jelentenek, amely a középosztály és a családok előrejutását szolgálja – fogalmazott Hankó Balázs.
A miniszter a műsorban kitért a felsőoktatásra is, amelynek kapcsán felidézte: az elmúlt két évben „extra magas” volt a felvételi jelentkezés, és 75 ezer állami ösztöndíjas helyet biztosított a kormány. Hangsúlyozta: a pontos számok ugyan júliusban dőlnek el, de a jelenlegi adatok szerint már most az látszik, hogy idén mintegy 87 ezer állami ösztöndíjas férőhelyet biztosítanak majd.