Belföld

Ma dől el a Till Tamás-gyilkosság miatti törvénymódosítás

Az Országgyűlésben az Alaptörvényről és a választási törvényről is szavaznak

A év utolsó ülését kedden tartják az Országgyűlésben, ahol a Till Tamás-gyilkossággal összefüggésben benyújtott, a büntető törvénykönyvet módosítani szándékozó kormánypárti javaslat tárgyalása lesz fókuszban – írta meg a Magyar Nemzet.

Ma dől el a Till Tamás-gyilkosság miatti törvénymódosítás
Az Országgyűlés plenáris ülése
Fotó: MH/Török Péter

A javaslattal azt akarják biztosítani, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények – függetlenül attól, hogy azokat felnőttkorúak vagy fiatalkorúak követték el – soha ne évülhessenek el.

Egy életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető súlyos bűncselekmény – mint például a minősített emberölés esetei – esetében a zéró tolerancia elve érvényesül.

A törvénymódosítás már január elsején életbe léphet. A módosítást Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője nyújtotta be, a parlament igazságügyi bizottsága pedig hétfő reggel tárgyalta a tárgysorozatba vételét. Tegnap a képviselők döntöttek arról, hogy a házszabálytól eltérve tárgyalják a módosítást, amihez négyötödös többségére volt szükség. A képviselők 159 igennel, ellenszavazat nélkül fogadták el a házszabálytól való eltérést.

A képviselők döntenek az Alaptörvény tizennegyedik módosításáról, amellyel a jövőben a legfőbb ügyészt nem kizárólag az ügyészek közül választhatja az Országgyűlés, továbbá a bírói kinevezés alsó korhatára harminc évről 35 évre nő.

A parlament elfogadhatja a választási törvény módosítását is, amivel megváltozik több országgyűlési egyéni választókörzet is. A javaslat előzménye, hogy Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda elnöke konkrét javaslatokat fogalmazott meg a törvényhozásnak, ugyanis az országos népesség, azon belül az egyes vármegyék – ideértve Budapestet is – lakosság- és választópolgárszáma csökken, ez alól Pest vármegye és Győr-Moson Sopron vármegye tekinthető kivételnek, ahol emelkedés figyelhető meg.

Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény pedig kimondja: amennyiben egy egyéni választókerület választásra jogosultjainak száma az országos átlagtól húsz százalékban bármelyik irányba – azaz felfelé vagy lefelé – eltér, az Országgyűlésnek módosítania kell a választókerületek határait, hogy ne legyen aránytalan a mandátumelosztás.

A legfontosabb módosítási javaslatok szerint Budapesten kettővel kevesebb választókörzet lenne: 18 helyett csak 16 egyéni képviselő juthatna be innen az Országgyűlésbe. Pest vármegyében ezzel együtt kettővel több körzetet hoznának létre, így innen 12 helyett 14 képviselő kerülhet a törvényhozásba 2026-ban. Csongrád-Csanád vármegyében nem változna az ottani körzetek száma, (amiből négy van), csupán a határokat módosítanák. Ugyanez a helyzet Fejér vármegyében is.

Kapcsolódó írásaink