Belföld

Tizenöt éve nem történt a vasút hibájából halálos baleset

Tizenöt éve nem történt a vasút hibájából halálos közlekedési baleset, de abban van felelőssége a társaságnak, hogy mindenki figyelmét felhívja a szabályok betartására – közölte Hegyi Zsolt a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebookra vasárnap feltöltött videójában.

Tizenöt éve nem történt a vasút hibájából halálos baleset
Hegyi Zsolt, a MÁV Zrt. vezérigazgatója
Fotó: MTI/Lakatos Péter

A balesetek elkerüléséért a következő hónapokban mintegy háromszáz átjáróba helyeznek el táblákat, rajtuk a vészhelyzet esetén értesítendő telefonszámmal és a vasúti szakasz azonosítójával – tette hozzá.

Az embereket arra kérte a vezérigazgató, hogy vészhelyzet esetén hívják a táblán feltüntetett telefonszámot, mondják be az azonosítót, így azonosítva a helyszínt.

Ezzel szerinte tragédiák előzhetők meg, a hívás beérkezése után a MÁV dolgozói azonnal intézkedhetnek a vonatforgalom megállítására.

Megjegyezte, a projekt Budapesten és Pest vármegyében kezdődik, mert ott vannak a legnagyobb és a legforgalmasabb átjárók, de később az egész országra kiterjesztik.

Idén tizenöttel több baleset volt a vasúti átjárókban mint tavaly, és kétszer annyian haltak meg ilyen balesetben, mint egy éve – mondta Hegyi Zsolt.

Mivel az idén az „érzékszerveket befolyásoló eszközök miatt bekövetkezett balesetek száma” is megemelkedett, a vasúttársaság jövőre a kampány folytatásaként a vasúti átjárók előtti aszfaltra felfestett figyelmeztető piktogramokkal hívja fel a figyelmet a közlekedés közbeni telefonálás és fülhallgató használat veszélyeire – közölte honlapján a MÁV.

Kapcsolódó írásaink