Belföld
Nem maradnak egyedül a dolgozó édesanyák
Kiáll a kormány a családokért

Zsigó Róbert közölte: ha a gyermek bölcsődébe jár, és az édesanya visszamegy dolgozni, a fizetése mellett járnak neki a gyermeknevelési támogatások, a gyes vagy a gyed. Az édesanyák a gyermek hat hónapos korától dönthetnek arról, hogy munkába állnak. Ha pedig kettő, három év alatti gyermek mellett állnak munkába, mindegyik gyermek után jár a gyed vagy a gyes – tette hozzá. Mint elmondta: a gyed maximális összegét 2010 óta több mint háromszorosára emelték, és ehhez jön hozzá a családi adó- és járulékkedvezmény, amelynek összegét jövőre meg is duplázzák.
Az államtitkár hozzátette: miközben a szülők dolgoznak, biztonságban tudhatják a gyermeküket, mert 2010 óta több mint háromszorosára emelték a bölcsődék számát. Emellett a nők a gyermek nyolcéves koráig részmunkaidőt vagy otthoni munkavégzést kérhetnek a munkáltatójuktól. A család költségeit csökkentheti a bölcsődei, óvodai, iskolai ingyenes vagy kedvezményes gyermekétkeztetés, az ingyenes tankönyvellátás és az utazási kedvezmény – ismertette Zsigó Róbert.