Belföld

Kell egy élcsapat

Mindenképpen kell lennie egy olyan élcsapatnak a jogászok között, akik képesek arra, hogy a későbbiekben belőlük legyen a Kúria elnöke, a legfőbb ügyész vagy a jövő igazságügyi minisztere – mondta az igazságügyi miniszter a Deák Ferenc Ösztöndíj győzteseinek díjazási ünnepségén pénteken Budapesten.

Kell egy élcsapat
Tuzson Bence az uniós tagországok igazságügyi minisztereinek tanácskozásán
Fotó: Facebook/Tuzson Bence

Tuzson Bence elmondta: egy éve határozták el, hogy átalakítják az Igazságügyi Minisztérium (IM) korábbi, „szétaprózott” támogatási rendszerét. Olyan ösztöndíj létrehozása volt a céljuk, amely a legjobb, legkiválóbb joghallgatókat támogatja, úgy, hogy mellé elvárást is támasztanak. „Olyan elvárást, ami szakmai előmenetelt jelent, és ami képes közösséget teremteni” – fűzte hozzá.

A miniszter közölte: a havi 600 ezer forintos anyagi támogatással járó Deák Ferenc Ösztöndíjat idén 40 joghallgató nyerte el. Hozzátette: ilyen mértékű, ilyen komoly ösztöndíj ma Magyarországon a jogászvilágban nincsen. „Ennek a komolyságát szeretnénk is megőrizni, és azt szeretnénk, hogyha a támogatás mögött lévő szakmai munka is tükrözné ezt a megbecsülést” – fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: a kiválasztási folyamat során nem elsősorban a „tételes tudásra” koncentráltak, hanem a pályázók problémamegoldó képességére, gondolkodásmódjára voltak kíváncsiak. A miniszter kitért arra is, hogy nem véletlenül nevezték el a támogatási programot Deák Ferencről, „aki jóval több volt, mint igazságügyi miniszter”. Politikusként is képes volt az ország javára felhasználni a megszerzett tudást – húzta alá, hozzátéve: azt szeretnék, ha a mostani hallgatókból olyan jogászgeneráció jönne létre, amelyikben ez a képesség megvan, és „akikre a későbbiekben mindannyian büszkék lehetünk”.

Az ünnepség végén a miniszter átadta az okleveleket a kiemelkedő tanulmányi eredményt és közéleti teljesítményt felmutató joghallgatóknak. Tuzson Bence jelezte azt is, a díjátadó után az ösztöndíjas fiatalokkal megbeszélést is tartanak, ahol megválaszolják a kérdéseiket, segítenek nekik eligazodni a jogi világban, illetve ahol várják a fiatalok jogrendszerrel kapcsolatos észrevételeit is. Az ösztöndíjprogram célja a pályázati felhívás szerint a közigazgatás személyi állományának jövőbeli bővítése, utánpótlása.

Kapcsolódó írásaink