Belföld

Kisoroszi hat-nyolc napig el lesz zárva a külvilágtól

A Duna vízszintje nagyon gyorsan emelkedik, és a szakértők szerint az árvíz szintje akár a 2013-as rekordközeli szintet is elérheti – írja a Mandiner.

Kisoroszi hat-nyolc napig el lesz zárva a külvilágtól
A Duna elönti Kisoroszit és térségét, Budapesttől mintegy 40 km-re északra 2024. szeptember 17-én
Fotó: AFP/Kisbenedek Attila

Drámai a helyzet: Kisorosziban evakuálásra van szükség. A polgármester hangsúlyozta, hogy akiknek el kell hagyniuk otthonukat, számíthatnak az önkormányzat segítségére. Kisorosziban rendkívüli intézkedéseket vezettek be, hogy megóvják a lakosságot és a helyi infrastruktúrát. A polgármester elmondta, hogy a település készül egy rekordközeli árvízi szintre, amely akár elérheti a 2013-as 890 centiméteres magasságot is.

Ennek megfelelően elrendelték a harmadfokú védekezési fokozatot, és felkészítették a lakosságot arra, hogy a település várhatóan hat-nyolc napig el lesz zárva a külvilágtól. „Ez a legnagyobb probléma jelenleg, hogy Kisoroszi teljesen elszigetelődhet, és ennek megfelelően kell megoldanunk az ellátási kérdéseket” – mondta Molnár Csaba polgármester.

Az elzárásra való felkészülés érdekében az önkormányzat biztosítja, hogy az alapvető élelmiszer-ellátás zavartalan legyen, emellett orvosi és tűzoltói ügyeleteket is fenntartanak. A legrosszabb esetben nagy teljesítményű motorcsónakokkal kell éjszakai vészhelyzetben átszállítani a folyón az embereket. „Ezek azok a problémák, amiket most kezelünk” – tette hozzá Molnár.

Kapcsolódó írásaink