Belföld
„24 órán belül négyezer katonát tudunk mozgósítani az árvízi védekezésben”
A Magyar Honvédség készen áll, és segít a vízügynek, hogy megóvják az emberek életét, az otthonokat
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette, ezt a számot a területvédelmi tartalékosok bevonásával folyamatosan emelni tudják. A Magyar Honvédség készen áll, és segít a vízügynek, hogy megóvják az emberek életét, az otthonokat.
A Magyar Honvédség helikopterei az árvízi gócpontok felmérésében segítenek, illetve a lánctalpas kétéltű járművek is rendelkezésre állnak – ismertette a miniszter.
„Miután 2013-ban sikerült, ez most is sikerülni fog. Össze kell fognunk, mindent meg kell tennünk” – jelentette ki, majd megköszönte a civilek munkáját, akik ahogy Neszmélyen, úgy a többi helyszínen is segítenek a homokzsákok töltésében.
Czunyiné Bertalan Judit, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, az itteni települések a múlt csütörtöki védelmi bizottsági ülés után kezdték meg a felkészülést, ütemtervet alkottak a védekezési módokra. A Vízimolnár utca Neszmély egyik legnehezebben védhető része, itt reggel nyolc órától építik a nyúlgátat a katonák.