Belföld
„Vagány, hazájukat szerető területvédelmi tartalékosokra van szükség”
Kutnyánszky Zsolt úgy fogalmazott, hogy Magyarország erős és modern hadsereget épít, olyat, amelynek meg kell felelnie a 21. század biztonsági kihívásainak.
Kiemelte, a területvédelmi tartalékosok száma napról napra bővül. Közölte, egyre több emberben érik meg a cselekvés gondolata, hogy szolgálja a haza biztonságát.
Az államtitkár a „Szeretem, megvédem“ toborzókampány nyíregyházi állomásán leszögezte, Magyarország kormánya békepárti és mindent megtesz azért, hogy a szomszédban zajló háború ne eszkalálódjon. Emlékeztetett, a kormány nem támogat olyan pénzügyi mechanizmust, amely életek kioltására alkalmas fegyverek szállítására vonatkozik.
Hozzátette, számos egyéb módon segített Magyarország az eddigi legnagyobb humanitárius segélyakciója által.
Elmondta: „befogadtunk menekülni kényszerülő ukrán családokat, egészségügyi felszereléseket és gyógyszert adtunk, sebesült ukrán katonákat láttunk el (...), támogatjuk a rehabilitációjukat. Továbbá tanfolyamokat szervezünk ukrán katonáknak, ilyen lesz az a térítésmentes angol nyelvi képzés, mely a Nyíregyházi Egyetemen fog megindulni 2025 elején és katonai szaknyelvet a Magyar Honvédség szakemberei fogják oktatni.”
A kadétprogramról az államtitkár közölte, ehhez Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében tizennégy iskola csatlakozott, ezzel az országban a második helyet foglalja el. A nyáron indított toborzókampány kapcsán elmondta, több ezer érdeklődő jelentkezett területvédelmi tartalékosnak.
Utalt arra, hogy ezen a héten már megtörtént az ezredik területvédelmi tartalékossal is a szerződéskötés. Kitért rá, a Magyar Honvédség kiemelt juttatási csomaggal és rugalmas felkészítéssel várja a tartalékos katonának jelentkezőket. „Mindenkire számítunk, aki szereti a hazáját, szűkebb lakóhelyét és kész azt szolgálni“ – fogalmazott.
Hozzátette, a kampány egyik fő célcsoportja az egyetemeken és főiskolákon tanuló hallgatók, számukra egy felsőoktatási ösztöndíjat dolgoztak ki. A pályázat hamarosan megjelenik, a havi 160 ezer forintos tartalékos ösztöndíjjal ötszáz egyetemistát támogatnak majd.