Belföld

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A haza védelme a legnemesebb ügy

„Nemzeti érdekeink védelmében fogunk fegyvert”

A mostani háborús időkben aki a haza védelmére esküszik, a legnemesebb ügy szolgálatába áll – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az Egységes Alapkiképzési Program keretében bevonultak ünnepélyes katonai eskütételén Budapesten, hétfőn.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A haza védelme a legnemesebb ügy
Az Egységes Alapkiképzési Program keretében bevonuló katonák esküt tesznek a budapesti Zrínyi Miklós laktanyában, 2024. július 22-én
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

„Mi nem egy ideológia vagy egy világbirodalom háborújának megvívására készülünk. Mi nem harcolunk idegen érdekekért mások háborújában. Mi, ha fegyvert fogunk, az otthonunk és a hazánk, a szabadságunk és az életmódunk, a kultúránk, nyelvünk és vagyonunk, nemzeti érdekeink védelmében fogunk fegyvert” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Az esküt tett katonákhoz szólva kiemelte: sok helyről jöttek, de tudják, hogy mindannyian ugyanannak a nemzetnek a tagjai, életük összekapcsolódott, ez a hely itt a közös hazájuk, „amiért érdemes küzdeni, ha kell harcolni a legvégsőkig, mert szükség esetén meg is kell védeni, ami a miénk”.

Ősi katonanemzet a magyar, ez az ország nem maradhatott volna meg katonái nélkül – tette hozzá.

A miniszter, a többségében területvédelmi tartalékosokhoz szólva, elmondta azt is: létszámuk a toborzó programnak köszönhetően napról napra nő. Tudják, hogy civil életük, munkájuk, tanulmányaik összeegyeztethetők a haza védelmére való készenléttel.

A területvédelmi tartalékos erőknek önálló vezérkarifőnök-helyettese és parancsnoksága van. Legfontosabb feladatuk, hogy az országnak azt a pontját védjék, ahová állították őket.

„A rájuk bízott országrész felkent őrei és hősei”, mindig, mindenütt, a civil életben is élen kell járniuk – tette hozzá a miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf leszögezte: a békéhez erő kell, ami az elkötelezett embereknek köszönhetően jön létre.

„Védjük meg hazánkat, Magyarországot!” – mondta a honvédelmi miniszter a Zrínyi Miklós laktanyában esküt tett mintegy 160, a hivatásosok mellett nagyrészt területvédelmi tartalékos katonának.

Takács Attila altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese az ünnepélyes eskütétel alkalmából elmondott beszédében azt emelte ki: a katona kötelessége a szülőföld és a szabadság védelme.

Hozzátette, sajnos, a békeidőknek vége, nemzetek feszülnek egymásnak, a puszta várakozás már nem opció. A honvédelmi és haderőfejlesztési program történelmi jelentőségű, ennek köszönhetően a magyar hadsereg a térség meghatározó katonai erejévé válhat – fűzte hozzá a tábornok.

Kapcsolódó írásaink